Az én amerikai rémálmom - 3. Lezárás

Ismét hetekkel ezelőtt hagytam el a történetem szálát, és rengeteg dolog történt azóta (többek között elutaztam Las Vegasba:)), és bár úgy terveztem, hogy az útinaplómat írom meg előbb, de a teljességre való törekvésem nem hagyta, hogy beékeljek egy teljesen más sztorit az 1., 2., 3. közé.
Ráadásul egyre több e-mailt kapok itt is és a facebook-on is, hogy mi is lett a történet kimenetele, úgy hogy akkor folytatódjon a rémtörténet.

A rémtörténet, ami ott maradt félbe, hogy szeptember 15-én vasárnap elmentem a LCC-mnél rendezett kerti sütögetős au pair meeting-re, ahol egyébként végül meglepően jól éreztem magam. Megismertem egy csomó új arcot, jó fej, jó angolt beszélő lányokat, kaptam pár szóró anyagot az induló egyetemi kurzusokról, jókat ettem, nevetgéltem. És nem csak minden energiámat erre összpontosítva, úgy csináltam, mint akinél nincsen semmi gond, hanem tényleg egészen jól éreztem magam. Az összejövetel végén azért a LCC odajött hozzám és megkérdezte, hogy mi újság van otthon. Én mosolyogva elmondtam, hogy hát én azért mennyire szeretnék itt maradni, és ezért próbálkozom, de azért nem fogok hazudni, a hangulat elég érdekes. Erre a LCC a legnagyobb döbbenetemre azt mondta, hogy egy dolgot tud nekem tanácsolni. Használjam ki a helyzetem. Elképesztő, és au pair viszonylatban szokatlan mennyiségű szabad időm van, van kocsim, szabad hétvégéim, az apukát meg egészen egyszerűen ignorálni kell, mert egy "..." Hát személyiség jogokat védve nem írnám le, hogy mit mondott, csak annyit mondanék, hogy megcsillant a fény az alagút végén, hogy itt akkor nem arról van szó, hogy ne látná azt, amit én, hogy miféle emberrel van dolgom. (De akkor mi a probléma vajon? Miért nem segít? Macera a papírmunka?...na de változatlanul, nem mentem bele) Ezek után még azt tanácsolta, hogy mivel amúgy is alig van otthon, amennyire lehet kerüljem vele a verbális kommunikációt, és inkább sms-ek és cetlik formájában beszélgessünk. Hát jó. Azt nem tudom, hogy ez mennyiben normális, és hogy mióta számít az megoldásként, hogy "ja, hát nem kell vele kommunikálni, konfrontálódni és akkor minden ok", de úgy voltam vele, hogy végül is ez nem esik nehezemre :D
Ezek után még elmondta, hogy nagyon erős lány vagyok, és hogy bízik bennem, hogy fogom tudni kezelni a helyzetet, és ha visszajöttem az utamról jelentkezzek.

Konklúzió: elmentem a meetingre, zabáltam, toltam a cupcake-eket (ami a vesztem lesz itt kint, de nem lehet abbahagyni:D), begyűjtöttem az egyetemi kurzus prosikat, egy "talán"-nal nyilatkoztam az októberi au pair kirándulásról, mosolyogtam, viccelődtem, és már nem is túlérzékeny,  hanem erős lány vagyok. Ennyi. (lesson learned)

Egyébként a következő 4 napot sikerült egészen jól kihúznom, és félretettem az agyalást és felkészültem a rám váró Las Vegas-i kiruccanásra, ami a következő bejegyzésem lesz, úgyhogy azt a hétvégét most át is ugorjuk.

Szóval vasárnap délután 5 körül érkeztem haza élményekkel, csajos napoktól feltöltődve, de a kialvatlanságtól és a buli hegyektől egy kicsit betegen. A ház üres volt, én pedig egy jó kis junk food estebédet és egy forró tust követően, kb. este 8 körül lefeküdtem aludni és másnap reggel 8-ig fel sem ébredtem, így senkivel sem találkoztam. Reggel, 7:50 és 8 óra között volt 10 percem a gyerekekkel, és ahogy elsétáltak az iskolabuszhoz, azzal a lendülettel vissza aludtam, egészen du. 2-ig.
A következő 3 nap nagyjából így nézett ki, bár egy idő után már délben, aztán 11-kor felkeltem magamtól, viszont az apukával szerintem 3 napig nem találkoztam. :D
Egyik este 8 körül hazaért, akkor megkérdezte milyen volt az utam, és hogy kaszinóztam-e, erre válaszoltam 2-3 normális mondatban, még elmosogattam a vacsorát, és fel is vonultam a szobámba. És innentől kezdtem el ezt a gyakorlatot.
Amikor apuka hazaér, onnantól az én munkaidőmnek annyi (ha a gyerekek ettek, mosogatás kész:)) és ha nem is egyből, de a hazaérkezésétől számított 5-10 percen belül szépen felszivárgok a szobámba úgy, hogy többet aznap már biztosan ne kelljen ki dugnom az orrom :)
Ez nem csak azért hasznos mert nekünk nem kell beszélgetnünk, de így azt sem kell hallanom amilyen stílusban a gyerekeivel beszél, és ez pár nap alatt jelentőset lendített a közérzetemen. Amikor hazaér és megfagy a hangulat, én már nem vagyok ott.
Aztán oda-vissza háromszor átgondoltam mindent, elkészítettem a pro-kontra listát, elképzeltem a három lehetséges végkimenetelt:
- október 15-ig rematch-et kérek, és akkor még 6 hónapom lesz hátra, van esélyem családot találni
- kihúzom egy darabig, mondjuk karácsonyig, pénzgyűjtés, angol tanulás céljából, aztán nem szórakozok rematch-el, hanem hazamegyek
- ha már kihúzom karácsonyig, végül kihúzom végig:D
Még készítettem 3 cetlit is a lehetőségeimmel, és 1-2 napon belül 4x húztam "sorsot" belőlük, és nem hittem el, de mind a négyszer- igen csalás nélkül, mind a 4x!!!- azt húztam, hogy kihúzom a végéig :D

Én pedig egyre jobban éreztem, hogy érik bennem a döntés, és hogy mik is segítettek hozzá...

1. A gyerekeknek bejött egy új iskola utáni elfoglaltság, így hétfőn és csütörtökön már csak du. 5-től dolgozom (amíg apuka hazaér, vagy f10-ig, ami a bed time). Amúgy minden egyéb napon du. 4-től dolgozom. Hétvégén, pedig sosem. Ez azt jelenti, hogy kb. heti 25 órát dolgozom a 45 óra helyett, mégis a normális fizetést kapom.

2. Az apukát alig látom, van olyan hogy 3 napig nem is beszélünk/találkozunk. A kommunikáció pedig sms-ek és cetlik formájában meglepő módon jól működik és egészen stresszmentes. Ha belegondolok még mindig könnyebb egy arrogáns, logikátlan idiótát kezelni heti egyszer 10 percben, mint egy viselkedés zavaros 4-8 éves gyereket heti 5x6-8 órában.

3. Az apuka az utóbbi időben megtalálta a normális hangnemét, és a képességét arra, hogy kevésbé arrogáns stílusban létezzen embertársai körül. Azt nem állítom, hogy jobb ember lett. Csak mint ha visszavett volna az arcából, és rájött volna, hogy vannak emberek, akikkel nem a kívánt hatást éri el, ha úgy beszél velük, mint akiket a seggéből rángatott ki, már elnézést.

4. Ebben az is sokat közre játszik, hogy ha 2-3 naponta találkozunk, akkor 10 percnél többet nem töltünk egy légtérben, aminek az egészségre gyakorolt hatása kitűnő :D

5. ELKÉPESZTŐEN SOK SZABADIDŐŐŐŐ
Ami hozzá segít ahhoz, hogy begyűjtsem, amiért jöttem, és intenzív angol kurzusokra járjak, készüljek a TOEFL nyelvvizsgára, minden nap 1,5 órát edzzek, és mindig legyen időm skype-olni, olvasgatni, várost nézni, kirándulni, stb.

7. Végre megtaláltam a tökéletes egyetemi kurzusokat. Az au pair program keretén belül ugyebár kötelező egyetemre járni és 6 kreditért vagy 60 egyetemi órában kurzust hallgatni. Vicces, de az ominózus LCC-s sütögetésen begyűjtött prospektusok között találtam jó áron, jó féle angol kurzusokat, ami pont minden igényemet kielégíti, 72 órára jönnek ki, és a megmaradt család által fizetendő tanulmányi hozzájárulásból pont ki is jönnek.

6. Valahogyan immúnissá váltam a szörnyűségre, amiben ezek a gyerekek élnek. Félre értés ne essék, nagyon sajnálom őket és azt, amiben fel kell nőniük. De ebből a szempontból megtörtem. És akármilyen igazságtalanul bánik a gyerekekkel, vagy utolsó szarrágó stílusban beszél velük, egyszerűen már nem kavar fel. (és igyekszem nem is jelen lenni)

7. Elkezdtek kialakulni a baráti társaságok, egyre több lánnyal találkozunk rendszeresen, megvannak a köreim, amiben jól érzem magam, és ha valamit csinálni akarok, mindig van társaság.

8. Mintha az időjárás is rásegítene a kedvemért. Az itteni időjárás köztudottan elképesztően..szar.:D
Már felkészültem, hogy augusztus és vége a jó időnek, és egyenesen bele is érkezünk a megfagyásba. Most ott tartunk, hogy otthon már kabát, csizma kombó van. Itt még póló, farmer, balerina cipőcske a megfelelő öltözet. Október 5-e van, és én ma először vettem fel a pulcsimat.

9. Nem szeretnék úgy járni, hogy rematch-et kérek, nem találok családot, és mehetek haza. Már pedig ezúttal biztos, hogy válogatós lettem volna:D Itt meg már kiismertem a hülyeségfaktort, csak adaptálódni kell.

10. Bármikor hazamehetek.

+1: a magánéletem bizonyos aspektusai a boldogság szintemet folyamatosan fenntartják egy nagyon mosolygós szinten, és rengeteg energiát merítek belőlük:)

+2: valószínűleg az utam sokat dobott a fenti szempontokon, mert amikor az ember a Grand Canyon előtt áll, akkor úgy érzi, hogy ezért megéri. Megéri, mert vannak emberek, akik nálam sokkal rosszabb, megterhelőbb, stresszesebb munkákat csinálnak, hasonló vagy kevesebb pénzekért, és cserébe még ilyen élményekben sincs részük. Mert az ilyen élményektől gazdagodik igazán az ember. És minél több helyet látok, amit előtte csak a filmekben, annál teljesebbnek érzem magamat és ezt az egész programot.

Szóval minden mérlegelve, cetliket húzogatva, család, barátok véleményét kikérve meghoztam a döntésemet: itt maradok, felszívom magam, megtartom a mindennapos túlélési stratégiámat, lefoglalom magam, utazok, jövök-megyek, tanulok, spórolok és megpróbálok szarból várat építeni, hogy ilyen szép hasonlattal éljek:D

Mert nem azért jöttem, hogy tönkretegyék az amerikai álmomat, hogy félúton hazamenjek, hogy ne utazzak végig mindent, amit akartam, hogy ne használjam ki az angol tanulási lehetőségeket.

Ennél százszor jobb családok vannak ez tény. De ennél rosszabbak is vannak. (na azt képzeljétek el, hogy milyen lehet...)
Mondjuk ahogy így felsorakoztattam az érveket, egészen tűrhetőnek látszik az egész. Aki most bólogat, az azért gyorsan pörgesse végig az előző bejegyzést. Mert minden, amit ott leírtam úgy is volt. És úgy is van.
Továbbra is egy elcseszett családban élek, egy mentális gondokkal küzdő, arrogáns, világi balf*sszal. És hiába, ha összevetjük a dolgokat, most ilyen megvilágításban nem is hangzik olyan szörnyűnek. De amikor az ember minden nap ezt a levegőt szívja, akkor érzi meg, hogy mennyire mérgező ez a dolog, ez a légkör. Ez nem változott. Az én nézőpontom változott.
Néha úgy érzem, hogy az itteni adottságokkal való kiegyezésem valamilyen szinten megtörés, de aztán ha a minden napjaimra gondolok, akkor csak csúnya kihasználás. Mert én ehhez a családhoz soha nem fogok kötődni. Vagy ragaszkodni. De már a negatív dolgaik sincsenek rám hatással. Egyszerűen a szabadidő, a kocsi, az apuka által fizetendő egyetemi tanulmányok, az utazás és a heti fix pénz összessége, amiért megtanultam összerakni egy viselkedésmintát.

Ezt múlthét péntek környékére döntöttem el, és onnantól kezdve, pedig elkezdett ténylegesen jó közérzetem lenni. Átgondoltam, mérlegeltem, úgy gondolom, hogy a lehető legjobb döntést hoztam, amivel innentől kezdve csak együtt kell élni. És puff, el is tűnt a kérdőjel a fejem felett. :)

Azóta mi történt...

2 nap alatt átrágtam magam az Illinois állam kresz szabályain, vissza szoktattam magam a speed limit tisztelő vezetésre, elmentem vizsgázni, vezetni és már aznap a kezemben tartottam az Illinois állami, igazi amerikai jogosítványomat:)
(a vezetés, jogosítvány szerzés, procedúra, stb. lesz az útinapló utáni következő bejegyzés:))

Beiratkoztam a tökéletes angol órákra. Három különböző kurzus (grammar review, vocabulary building, compostion practice) hétfőn, szerdán, péntekenként napi 3 órában 8 héten keresztül. Emiatt pedig olyan izgatott vagyok, mint amilyen már rég voltam. Imádok tanulni, jegyzeteket készíteni, házikót rajzolni a házi feladat mellé, érezni a fejlődést.
Azóta már túl vagyok az első órákon, és nagyon tetszenek, jó döntés volt. Arról nem beszélve, hogy teljesen leköti a figyelmem, kitölti az időm és mire a kurzusok végére érek remélhetőleg nyelvvizsga-kész leszek:)

Feliratkoztam az októberi au pair kirándulásra, ami a Starved Rock State Park-ban lesz, ősszel a legszebb és nem is tudtam, hogy Illinois államban ilyen gyönyörű természeti attrakciók is vannak:)

Feliratkoztam a halloween-i au pair tök faragásra:))

Elkezdtem Halloween jelmezeken törni a fejem, hiszen ez lesz az első igazi, amerikai halloween-em:)

Szóval hátha ki lehet hozni még valami jót ebből az egészből. Így most egészen jó kedvem van, és ki vagyok békülve a döntésemmel.

Ha pedig újra elfajulnak a dolgok, akkor bizony megelégelem, asztalra csapok, felállok és hazamegyek, hogy aztán talán svájci kalandokba, talán valami teljesen másba kezdjek.
Egy biztos, hogy a lehetőségeim végtelenek és..

I've got the power...:D

http://www.youtube.com/watch?v=DGIgXP9SvB8