Bevallom, hogy pár nappal le vagyok maradva a hivatalos, 15-ei hónapfordulós dátumommal, de az most vasárnapra esett, és hétvégén szerintem még soha nem volt időm blogot írni. Arról már nem is beszélve, hogy azt a fél napot, amikor nem csináltam semmit, végig guglizással töltöttem, és kutatómunkát végeztem, hogy hova, mit, mivel érdemes Miami-ban:)
Felfoghatatlan, de már 1 hét sincs hátra és indulok Miami-ba :) Na de hogyan is jutottam el idáig.. Legutoljára ott tartottam, hogy kiügyeskedtem magamnak, hogy mégis csak elutazhassak karácsonyra 1 hétre, ami nem csak azért nagyon jó, mert nem kell egy ilyen szomorúságos helyen töltenem az egyik kedvenc időszakom, hanem azért is, mert a 2 hetes iskolai szünetből megúszok egyet. Ugyanis itt 2 teljes hetet kaptak a gyerekek. Márpedig még a normálisabbakkal is nagyon nehéz 2 hétig folyamatosan, minden nap 8-10 órában együtt lenni, és szórakoztató dolgokat csinálni (főleg a tizenévesekkel).
Úgyhogy nagyon boldog voltam, és gyorsan el is kezdtem útitársat keresni, aki eljön velem 2-3 nap Miami 3-4 nap Bahama Cruise-ra. Vicces volt, mert az egyik angol órán csak beszélgettünk a karácsonyi tervekről valami feladat kapcsán, és egyszer csak kiderült, hogy az egyik lány, akivel az órákon kívül is tartottam a kapcsolatot pont ugyanezt szeretné, és szabija is lenne. Megörültünk egymásnak, angol után beültünk kávézni, tervezgettünk, aztán hazamentünk és elkezdtünk repjegyeket meg cruise-t vadászni. A probléma az volt, hogy karácsony lévén minden kicsit drágább, és hamar elfogynak a helyek. Úgyhogy 1 hét tanakodás és egy 20-30 $ repjegy árnövekedés után, én már be voltam sózva, de az útitársamnak még várnia kellett a fizetésére. Hát egyik nap találtam egy olcsó jegyet, és mivel úgysem ugyanazzal a járattal jöttünk-mentünk volna, ezért megbeszéltem vele,h én megveszem, mert már így is nagyon drága. Neki még 3 nap volt hátra fizetés napig... Hát megvettem, még így is drágább volt, mint amennyi akármikor máskor lett volna, de nagyon örültem. Aztán másnap írt nekem egy sms-t a lányzó, hogy a családja visszavonta a szabiját, mert hogy a nagypapa kórházban van, és az egész család felutazik meglátogatni karácsonykor és vészhelyzet és dolgoznia kell, nem utazhat el. Hát nekem ezen mondjuk a pofám leszakad, oké, szegény nagypapa, de ez egy családi helyzet, nem az ő nagypapája haldoklik, miért utazna 5-6 órát azért,hogy meglátogassa, ráadásul szerintem ez egy olyan családi dolog, ahol nincs helye az au pair-nek..Na mindegy. Vagy pedig egy nagyon rossz kamu volt, mert meggondolta magát, én pedig ott álltam egy frissen vásárolt, drága repjeggyel az e-mail fiókomban. Egy fél napot pánikoltam és gondolkoztam,hogy lemondom, de csak levásárolható kreditet adnak vissza, pénzt nem. Meg hát, nem is akartam itt tölteni a karácsonyt. Úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz elmegyek, max. majd hostelbe foglalok szállást és ott csapódok valakikhez. Azért nem bíztam a véletlenre a dolgot, és elkezdtem ismerősök között, különböző au pair-es facebook csoportokban keresgélni. Pár nap leforgása alatt több, mint 10 lánnyal beszéltem. Aztán ez idő alatt a Bahamákról le is tettem, egyrészt már majdnem 100$-ral megugrott egy 4 napos cruise ára, másrészt elkezdtem nézelődni, és rájöttem, hogy van bőven mit csinálni Miami körül is 1 hétig. Plusz arra is elkezdtem szép fokozatosan ráébredni, hogy egyszerűen nem lehet mindent beutazni itt 1 év alatt, sem annyi pénzt nem keresünk, sem annyi szabadságunk nincsen. Az ember meg ráharap az utazás ízére, és mindent látni akar, de nem megy. Úgyhogy rájöttem, hogy jó lenne a Bahamák, meg majd a Niagara Vízesés, de most először az USA-t járom be, aztán majd meglátjuk a többit.
Nagyjából 1 héttel és rengeteg e-mailezéssel később meg is volt a csapat, és nem is 1, hanem egyből 3 lányt találtam. Ebből kettejüknek már repjegy, hostel minden le volt foglalva, úgyhogy ők biztos pont voltak, ráadásul 2 szlovák lány volt, akiknek én általában mindig örülök, mert jófejek, szomszédok:) A 3. lány egy francia au pair volt, aki ráadásul Chicago egy távolabbi külvárosában lakott, így a november 23-ai szombaton megbeszéltük, hogy találkozunk a városban.
Örültem, hogy nem tök ismeretlenekkel fogok utazni, ráadásul normális, turistáskodós, 24 éves, úgyhogy tökéletes úti társ lesz. Ráadásul olyan, mint én, már kinézett vagy 4-5 túrát, amiből válogassunk, hogy melyiket csináljuk:D
Ha már szombaton bent voltam a városban úgy döntöttem, hogy estig ott maradok, és bejött 3-4 lány a clusteremből, mert hogy ezen a napon volt a Chicago Christmas LightFestival, amikor is mindenféle karácsonyi díszes kocsikon, gyönyörű díszletek vonulnak végig a Michigan Avenue-n, felkapcsolják az utcai fényeket és ezért mindenki 1 órán át fagyoskodik az utcán, egymást lökdösve. Ja meg hát lehet látni Mickey Egeret is, a Floridai Disneyworld-ből...igen, mert pont az az 1 Mickey Egér, pont Chicago-ban tölti a karácsonyi fesztivál szezon kezdetét, a Disneworld meg üresen áll:D
Na sebaj, elmentünk, láttuk, szép volt, szétfagytunk, és ha nem au pair lennék Chicago-ban, akkor valószínűleg ezt a TV-ből néztem volna, pont úgy, ahogy az augusztus 20-át otthon. Mindig rá kell jönnöm, hogy én utálom az ilyen "cirkuszt és kenyeret" elgondolás alapú, ingyenes, utcára kivonulós, irdatlan tömeg rendezvényeket, az üvöltő gyerekeket, akikre nem szólnak rá a szüleik, és az ordibáló utcai világítós bóvlit áruló népséget is. (igen, itt is van ilyen:D)
Annyira átfagytunk szombaton, hogy úgy döntöttünk semmi értelme vasárnap bemenni Chicago-ba, ezért átmentünk 4-en a német lányzóhoz, és az egész napot a pincéjében töltöttünk sok-sok nassolással, de leginkább Voice nézéssel :D A nap végén jöttünk csak rá, hogy 7 órán keresztül nem csináltunk semmit, csak néztük a TV-t, és csodáltuk Adam Levine-t, aki felett nem lehet napirendre térni. (És akit azóta a People magazin úgy hozott le címlapon, hogy " the sexiest man alive" :D)
Itt említeném meg a chicago-i hideget, ami tényleg olyan szörnyűséges, mint a híre. Itt még csak november vége fele jártunk, de már folyamatosan -5 fokos hidegek voltak, amihez hozzájött a sarkvidéki szél és a többszöri hóesés is. Ekkor jöttem rá, hogy akármennyire is elhatároztam, közel nem biztos, hogy télen is minden hétvégén be fogok menni Chicago-ba, mert kibírhatatlan a hideg. Ráadásul mindig ott van bennem a félsz, hogy az én szép korú, nem éppen aktívan karbantartott autóm vajon meddig bírja a hideget, és mikor fog úgy dönteni a motor, hogy nem indul be...amikor késő estig maradtam valahol? Vagy amikor nem 5-10, hanem 20 mérföldre leszek otthonról?:D
Egyik nap angolra menet meg is történt az első vicceskedése, amikor is hiába dugtam az ajtózárba a kulcsot, nem fordult semerre sem:D Az összes ajtót végig próbálgattam, semmi. Majd a csomagtartó zárját el tudtam kattintani, de csak az ablak nyílt ki. (Az SUV-knál népszerű megoldás, hogy külön nyílik a csomagtartó ajtaja is, de ki tudod nyitni, csak az ablakot is, ha esetleg meg van pakolva, akkor ne hulljon ki minden:D)
Hát nem volt mese...kinyitottam az ablakot, felmásztam a lökhárítóra és ninja ugrással bevetettem magam a csomagtartóba, átmásztam a 2 sor hátsó ülésen, és belülről érdekes módon kinyíltak az ajtók... De legyen ez a legrosszabb, amit idén télen tartogatott nekem az autóka.
Aztán a következő (nov.25-ei) hét egy különösen kellemetlen hét volt. Egyrészt véget értek az angol óráim, amiket nagyon szerettem, és olyan aktívan tartottak. (Mondjuk annak örültem, hogy nem kell heti 3x szenvednem majd a kocsiba mászással, jégkaparással, indítással:D)
A másik pedig, hogy Thanksgiving hét volt, ami azt jelentette, hogy keddtől nem volt suli, és a gyerekek otthon voltak. Az ilyen időszakok minden au pair-nek nehezek, főleg több gyerekkel, mert annyi idejük lesz hirtelen a gyerekeknek, hogy elkezdenek veszekedni egymással.
Így történt ez nálam is, ráadásul nekem talán a többi au pair-nél egy kicsit nehezebb a dolgom, ugyanis én még pénzt sem kapok arra, hogy jópofa dolgokat csináljunk, mondjuk elmenjünk korizni, múzeumba, moziba. És mivel kint -10 fok volt, hát játszani sem mentünk ki túl sokat. Így 3 napig ültünk a házban tv-ztünk, videojátékoztunk, mert társasozni nem volt kedvük, és szépen lassan feszítették túl nálam a húrt az állandó marakodásukkal. Az egyetlen dolog, ami kárpótolt, hogy mivel apuka ismét úgy gondolta, hogy minek beosztás, és nem érezte, hogy kellene pár szót ejteni az iskolai szünetről, ezért én úgy osztottam be magamnak az időt, hogy mégsem dolgozhatok egész nap, így minden nap alukáltam 11-12-ig. Ennyi örömöm volt:D Extra program volt még, hogy megcsinálhattuk a thanksgiving bevásárlást (amire persze nem kaptam elég pénzt, és végül alig tudtam tankolni a kocsiba..) meg kitakarítottunk. Aztán csütörtökön elérkezett a hálaadás, amiért a kislány mindezek ellenére nagyon izgatott volt, mert hogy megcsináljuk a pulykát. Megkérdezett még pár hete, hogy megsütöm-e vele, mert ő nagyon szeretné, amúgy meg étterembe mennének. Én úgy voltam vele, hogy jó közös program, úgysem csináltam még soha, úgyhogy csináljuk, de amúgy a legkevésbé sem érdekel ez az egész ünnep. Döbbenetes, hogy ezzel a családdal mennyire hidegen hagy bármiféle ünnep. Arról már nem is beszélve, hogy minden au pair barátnőm teljesen le volt döbbenve, amikor megtudták, hogy én csinálom a hálaadás napi vacsorát. (Mert azért mégis csak furcsa, hogy én sütök-főzök a konyhában 5-6 órát, a fogadó családomnak, az ő nemzeti ünnepükön, nem pedig fordítva)
A nagy nap is egy élmény volt egyébként... Szerda este átfutottuk a kislánnyal a 3-4 sütési órás receptet, hogy van-e bármi előkészület. Megörültünk, hogy nincs, majd megegyeztünk, hogy 1 körül elkezdjük sütni, és akkor pont este 6-7 körülre friss lesz.
Másnap felkeltem 11 körül, lementem a konyhába, és a kislány már ott állt a kibelezett pulykával tanácstalanul. Én kérdeztem, hogy mi történik, nem 1-kor rakjuk a sütőbe? hát nem, mert apa hazaért, és megkérdezte, hogy miért nem készül még, ő 3-4 körül enni akart. Ja hát elnézést..:D:D Akkor apa süsse meg magának. Vagy mondjuk erőltesse meg magát, és beszélje ezt meg azokkal előtte nap, akik ezért fel kell, hogy kelljenek.
Szóval a reggeli "tea, kaja, e-mailek" szertartás helyett, nekiálltam pulykát pácolni, kenni, tömni, lábakat kötözni, ami mondjuk nagyon vicces és undorító is volt, aztán bekerült a sütőbe és azon kívül, hogy fél óránként kiveszed, bekened vajjal, más teendő nincs vele. Mivel apuka otthon volt (és üvöltött a football meccs) elképzelhetetlennek tartottam, hogy ez idő alatt lent bandázzak, úgyhogy felvonultam a szobámba, skype-oltam a hugommal, és időnként lementem ránézni a pulykára. Aztán az utolsó 2 órában elkészítettük a krumplipürét, áfonyaszószt, pároltunk spárgát, sütöttünk ilyen kis ropogós köret bucikat, szóval úgy nagyjából 3 aktív órát töltöttünk a konyhában, miközben 6 órája ment a sütő:D Ezalatt hallottam, hogy apuka felment és úgy nagyjából 1,5 óra alatt kényelmesen lefürdött, hajat mosott, szárított, vasalt, felöltözött ünneplősbe, majd lejött és kipakolta a kis kristály és porcelán tálaló csetreszeket, mindenféle edénykéket, szószos csészécskéket, aminek semmi értelme, azon kívül, hogy dupla mosogatni való. Nem sokkal később kivettük a pulykát a sütőből, és gondoltam amíg hagyjuk állni egy 10 percre, én is felveszek egy szebb felsőt. Hát mire ez megtörtént és leértem, apuka elkezdte felvágni a pulykát. A 6 órányi munkám gyümölcsét, életem első pulykáját, úgyhogy ennyit arról, hogy lefotózom.
Leültünk, hála a jó égnek nem kellett imádkozni, majd szépen megvacsoráztunk, volt egy kis minimális beszélgetés, nem olyan borzasztóan erőltetett, és nem volt olyan kellemetlen az egész, mint amire számítottam.:D Aztán vacsora után ennyi is volt, mindenki felállt, szétszéledt, bár apuka érdekes módon neki állt mosogatni. (Mondjuk hamar rájöttem, hogy inkább csak azért, mert féltette a porcelánt a mi ügyetlen kis kezeinktől, de akkor is, legalább az letudva:D) Majd ezek után, este 7-kor én úgy ítéltem meg, hogy akkor én itt végeztem is, és felvonultam a szobámba, másnap pénteken pedig szerencsére itthon maradt az apuka, és bár nem szólt erről sem semmit, én úgy döntöttem, hogy nem dolgozom:D Végre tudtam skype-olni, edzeni, kitakarítottam a szobám, és mindent megcsináltam, amire egész héten nem volt időm.
A szombatom úgy alakult, hogy az egyik szlovák lányzó a Miami csapatból Chicago-ba jött hálaadásra a családjával, és tudtunk találkozni. Még jobban örültem, mert így a menet közben 5 fősre nőtt csapatból már 2 lányt is megismertem, megnyugodhattam, hogy mindenki nagyon aranyos, jó fej, aktív. Ráadásul 1-2 óra után kiderült, hogy folyékonyan beszél magyarul, úgyhogy innentől kezdve hol angolul, hol magyarul, hol össze-vissza beszéltünk, miközben végigsétáltuk egész Chicago-t, és megnéztünk minden kötelező turista látványosságot, mindezt úgy, hogy még én is láttam újat. Bementünk például a Chicago Cultural Center-be, ami "a babbal" szemben van, és mégsem voltam ott még soha, pedig turisztikai látogatóközpontként működik, egy olyan gyönyörű interiorral, amit egyszerűen nem tudtam eleget fotózni.
Ezek után beültünk egy teára meg egy szendvicsre, felmelegedni a Starbucksba, ami tényleg minden sarkon van, majd elindultunk a chicago-i karácsonyi vásár felé, ami hálaadáskor nyitott. Itt egyébként hálaadáskor nagyon sokan feldíszítik a házat, udvart, sőt a fát is, és ilyenkor indul a karácsonyi vásár szezon.:) Ráadásul elképesztő szerencsénk volt, ugyanis a múltheti -10 fokos, északi sarki szeles, kibírhatatlan időjáráshoz képest, hőség volt, 10 fok, napsütés, így egész nap gond nélkül sétáltunk, semmi buszozás, meg bent ücsörgés. Ráadásul én a múltheti szétfagyás után úgy beöltöztem, hogy még melegem is volt. a Chicago-iak meg meg is őrültek a 10 foktól, és azt hitték tavasz van, és mindenki pólóban meg pulcsiban mászkált:D
A karácsonyi vásár egy picike kis téren van a belváros közepén, úgymond kerítések között, és mint kiderült ez abszolút európai dolog. (egészen pontosan a karácsonyi vásár német eredetű, én pl. nem is tudtam) Úgyhogy hasonlóan nézett ki, mint otthon, vagy Bécsben. Egy tér, karácsony fával (Amerikához képest meglepően satnya, összevissza díszített), Mikulás házikóval, ahol lehet vele találkozni, sok-sok kézműves vásárfiát áruló bódéval, és god bless america, sült kolbásszal és forralt borral.
Ennek úgy örültünk, hogy az elmondhatatlan, és gyorsan be is álltunk a kígyózó sorba az egyetlen bódéhoz a 100-ból, ahol lehetett forralt bort kapni. Pozitívum volt, hogy finom volt, forró volt, volt benne alkohol is, souvenir bögrével járt, és csak 7 $ (~ 1500 Ft) volt, ami átszámolva szörnyű, de otthon is arany árban mérik, és ez itt Amerika, és bármi ami 10 $ alatt van, jó üzlet:D
Maga a helyszín viszont fele akkora volt, mint a Vörösmarty tér, így olyan kellemetlenül nyomorgós volt, hogy negyed órát bírtunk ott tartózkodni, a kajálós részekhez kínszenvedés volt elverekedni, a sor még hosszabb volt, úgyhogy feladtuk, de az illatok, hangulat azért meg volt:)
Mire végeztünk be is sötétedett, végig sétáltunk a Michigan Avenue-n, ahol sokkal szebb karácsonyfákat láttunk, és a nap zárásaként elindultunk a John Hankock Building felé, ahol már jártam a 94. emeleti kilátó központban, most azonban még magasabbra mentünk, a tetején található bárba, ami valami egészen elképesztő volt.
A magasság, a város fényei, az, hogy tényleg az ablak mellett kapsz asztalt, a meglepetés, hogy találtál normális áron (alkoholos!) italt:D És ott fent érzi csak az ember, hogy mekkora hatalmas város ez, hogy mennyire nagy, és gyönyörű. Egyszerűen lefényképezhetetlen...(de azért próbálkozik az ember:D)
Aztán szokatlanul késői vonattal értem haza, és úgy ahogy voltam bezuhantam az ágyba, hiszen másnap ismét Chicago volt a program. A clusteres lányokkal ugyanis hetek óta elterveztük, hogy a december 1-jét, az advent első napját a karácsonyi vásárban töltjük. (És akkor még nem tudtam, hogy szombaton váratlan látogatóm lesz, akivel szintén beiktatjuk)
Úgyhogy vasárnap kelés, a már-már hagyományos 8 fős vonatozás, ami valószínűleg csak nekünk móka és kacagás, mindenki másnak a vagonban kínszenvedés:D
Még amúgy jól is jött ki, mert előtte nap még világosban, most pedig sötétben érkeztünk a vásárba, és a legnagyobb meglepetésemre teljesen elfogadható mennyiségű ember volt. Úgyhogy végre oda lehetett férni a bódékhoz, és gyönyörű szép dolgok voltak, és a kolbászos, egészen pontosan a BratWurst-os sor is tűrhetővé alakult, úgyhogy végre beálltam a sorba. És bár nagyon jó volt végre jóféle, európai, ténylegesen kolbásznak nevezhető húsfélét fogyasztani, azért még ez sem volt az igazi.
Szerintem az élelmiszerek közül amúgy kevés dolog hiányzik úgy otthonról, mint a Pick téli szalámi, meg a csabai kolbász:D Ami viszont külön öröm volt, hogy volt egy édesség ház, ami tömve volt mindenféle német csokikkal többek között Kinder csokival, happy hippo-kkal és Milkaaaa csokival, úgyhogy abból be is szereztem egy táblával:)
Végezetül, pedig még egy sorba beálltunk..a Mikulás-házba:D Úgy voltunk vele, hogy az "amerikai Mikulások" mindig olyan szépek, és végül is 8-an egészen más idiótát csinálni magatokból, mint egyedül, vagy ketten, úgyhogy kivártuk az egészen rövidke sort. Mrs. Santa Claus ajtót nyitott nekünk (ami szerintem agyrém, mióta van tél anyó is?! 1-2 amerikai filmet leszámítva.), majd körbe álltuk a tényleg gyönyörűszép télapót, aki amúgy gonosz volt és bunkó, és sürgetett minket,h na fényképezzünk már aztán haladjunk, mert mindjárt zárnak.. (még volt 2 óra a nyitva tartásból :D)
Aztán annyira karácsonyi hangulatba kerültünk ettől az egésztől, hogy gyalog a nyakunkba vettük a várost, és végig sétáltunk a Michigan Avenue-n, ami Chicago..hát..mondjuk, hogy Andrássy útja, és nagyon szépen fel volt díszítve. Mindenki fotózott ezerrel, készült legalább 200 közös kép így-úgy-amúgy, aztán estefelé hazavonatoztunk.
Chicago elképesztően gyönyörű a karácsonyi fényekkel, de maga Chicago is annyira gyönyörű. Nagy szerencse, hogy ennyi időt tölthetek itt, mert tényleg ez a legszebb amerikai város, amit valaha láttam. Ezen kívül pedig annyira örülök, hogy ennyire jó baráti társaságot találtam itt, és ráadásul mindig ilyen aktívan töltjük az időnket:)
A következő héten végre visszaállt minden a normális kerékvágásba iskolával és iskola utáni elfoglaltságokkal, és az én kis szabadidőmmel, ami ha nincs meg, az nagyon tud fájni. Visszazökkentem a skype-olásba, minden napos edzésbe. Az egyik német barátnőmmel elmentünk meglátogatni a Lake Forest könyvtárat, ahova ingyenes beiratkozni és nincsen semmilyen fizetni való sem (se éves díj, se kölcsönzési) és rá kellett csodálkoznom, hogy ez milyen fantasztikus hely. Mert az egy dolog, hogy a legújabb sikerkönyvektől kezdve mindenféle irodalom, amit el lehet képzelni, meg van nekik, de a legújabb filmek, Xbox és Wii-játékok, minden. Úgyhogy nagyon megörültem, hogy elmentünk és beiratkoztunk, mert az volt az első hét, december első hete, amikor már nem volt angol, és hirtelen újra sok szabadidőm lett. Elhatároztam, hogy annyi könyvet fogok kiolvasni, amennyit csak lehet, és hogy elkezdek új sorozatokat, filmeket nézni angolul, és ha szórakozás is, de akkor is fejlődik az angolom:)
Azóta egyébként neki is estem végre teljes gőzzel a Harry Potter sorozatnak (amit még ősszel elkezdtem, de aztán valahogy a sok angol óra miatt félbe maradt) és most napi 2-3 órákat olvasok, rengeteg új szót tanulok, amit a több ismétlés miatt meg is jegyzek, ráadásul elképesztően élvezetes angolul olvasni azt, amit magyarul már kívülről fújsz. (de tényleg betűről, betűre:D)
Pár nappal később pedig újabb csodát fedeztünk fel. A Netflix csodáját. Ugye itt Amerikában elég sok városi legenda terjeng arról, hogy kit hány ezer dollárra bűntettek meg letöltésért, és amúgy is itt sokkal szigorúbb minden. Az emberek zenét az iTunes-ról szereznek és ténylegesen fizetnek is érte, filmeket és sorozatokat, pedig nem kell letölteniük, mert akármit megnéznek az okos TV-jükből, úgy mond "on demand", ami a TV menüben, hát egy ilyen saját film és sorozat kölcsönzőként tudnám leírni. Kiválasztod, fizetsz és nézed:)
Szóval a Netflix pedig ennek az internetes változata, havi 8 $-ért létrehozol egy profilt, amivel a netről (laptoppal, okos telefonnal, okos TV-vel, tablettel meg még ki tudja mikkel) korlátlan mennyiségű sorozatot és filmeket lehet nézni:) Hát ez volt az új csoda, összeálltunk négyen, mert hogy az első hónap, próbahónap és ingyenes, létrehoztunk egy közös fiókót, amit 4 hónapon át fogunk megszüntetni és új e-mail-el létrehozni, és 4 hónapon át ingyen nézni :D Hát ez is valami elképesztően jó. Ráadásul pont kapóra is jött, mert a fogadó családom zajszintje egyre elviselhetetlenebb és már alig tudok kikapcsolni, pihenni, mert állandóan üvöltetik a TV-t, vagy az apuka ordítja le a gyerekek fejét még éjfélkor (egy 4-esért!!!), és egyszerűen már teljesen befeszül az ember az állandó veszekedés, vagy az üvöltő TV felszűrődő zajától, úgyhogy kidolgoztam a napi menetrendet. Reggelente, amikor mindenki elmegy és csönd van végre, olvasok pár órát, aztán jön a skype-időzóna, nagy adag edzés, aztán egy kis munka, és esténként, ahogy végzek, felvonulok, a lehető leggyorsabban letusolok és bekuckózok az ágyamba, füles be, sorozat be, egészen alvásig. Ráadásul úgy döntöttem, hogy végre elérkezett az ideje a How I met your mother-nek, hiszen itt kint hamarosan véget ér a 9. évad, mindenre fény derül, és lezárul egy korszak, úgyhogy ennek örömére elkezdtem a legeslegelső résztől, és újra rájöttem, hogy mennyire imádom ezt a sorozatot. (Meg hogy mennyire Robin vagyok :( :D )
Aztán nem sokáig tartott a múlt hétvégi jó idő, és a következő hétvégére visszatért a -10 fok, ráadásul leesett vagy 5-7 cm hó, úgyhogy szombaton lusta napot tartottam és egész nap otthon voltam, olvastam, sorozatoztam, képeket rendezgettem, és elkezdtem Miami-ról bővebben olvasgatni. (Aztán ezt persze mindig megbánom, mert tulajdonképpen reggel 8-tól éjjel 1-ig konstans hangzavar van, vagy a TV, vagy a gyerekek, vagy veszekedés. Úgyhogy azt hiszem a téli szombatokon be fogok költözni a könyvtár chill-ezős szobájába, ugyanis szombatra egyre többször nehezebb társaságot és programot találni, mindenki más össze-vissza dolgozik, fél napokra érnek rá, amibe Chicago nem fér bele, max. egy brunch reggel, vagy egy mozi este.
Aztán amikor este 6 körül hallottam, hogy elcsöndesül a ház, majd 5 perccel később felbőg a gépállat a felhajtón, akkor esett le, hogy egyrészt örüljünk, mert csönd lesz, másrészt, meg hogy viszik az autóm. És ez olyan bosszantó, mert ez nem megosztott autó, meg családi autó. Ez az én autóm, ami meg lett mondva,h a szabadidőmben az enyém, én használom, senki más, és vihetem ahova, amikor akarom. (a belvároson kívül) Na most előfordult már olyan, hogy apuka szólt,h el kell hoznia egy szekrényt vagy akármit, elvitte, szólt előtte 1-2 nappal és akkor nem terveztem semmit. Na de az, hogy egyszer csak beleül szombat délután és elviszi.. És mi van, ha éppen mentem volna valahova, egy esti mozira, egy filmezős estére valakihez, starbucksba netezni (mert az otthoni még időnként előadja, hogy hol működik, hol nem), akármi..és nem szól. Persze nem csináltam belőle ügyet, mert nem mentem volna sehova, meg nem is arról van szó, hogy elviszi, hanem, hogy nem szól, nem kérdezi meg, hogy van-e tervem...
Cserébe viszont kiürült a ház, a filmnézésről áttérhettem az olvasásra, és még a konyhába is elidőzhettem, így készítettem magamnak salátát meg quesedilla-t is, mert hogy az utóbbi időben rákaptam a normális kajálásra is:)
Aztán vasárnapra be volt tervezve a Shedd Aquarium látogatás, amire még hetekkel ezelőtt vadásztam félárasított jegyet a "Groupon"-on, és már annyira vártam, hogy végre beváltsuk. Ez olyasmi, mint a Tropicarium, hatalmas nagy kiállítás, rengeteg vízi állattal karibi, amazonasi, világ tengerei, sark vidéki és még sokféle részekkel, és persze van egy rakás hal, meg rája, teknős, tengeri csillag és cápák, na de az igazán érdekes, hogy itt vannak pingvinek, fókucik, belugák, és delfineeeeek isss:) Mindezek mellé "full experience"-re voltunk jogosultak, ami 4D mozizást és delfin show-t is magába foglalt, ráadásul az én ezer éve nem látott magyar barátosnőmmel mentem, úgyhogy nagyon vártam már.
Viszonylag korai 10 órás vonattal indultam is, ezért 9-kor már ébren voltam, készülődtem, amikor hallottam, hogy a család is aktívkodik, apuka hajat szárít, ami egy dolgot jelent...mennek valahova a házon kívül:D
Hát volt egy olyan rossz érzésem, hogy tegnap is elvitte a kocsim szó nélkül, vasárnap reggel 9-kor meg már talpon vannak, sőt készülődnek, hát ezek ma is arra készülnek. Szerencsére előrébb is jártam, meg hát nem 1,5 óra az elkészülési időm, plusz egy kicsit kapkodtam a virgácsaimat, úgyis jeget kellett kaparni az autóról, úgyhogy leviharzottam, a gyerekek a nappaliban voltak. Én meg már köszöntem is, hogy jó napot, sziasztok, mire a kisfiú megkérdezi, hogy elmegyek? Hát mondom, igen el. És a kocsimmal megyek? Hát igen, általában ha elmegyek valahova, azzal szoktam:D És akkor mond nekem egy ilyet.."Ma nem viheted el." na mondom, ne haragudj, micsoda?:D:D Mi az, hogy nem vihetem el, meg hogy majd te ezt meg mondod nekem...arról már nem beszélve, hogy akkor, amikor ott állok már csizmában, kabátban és 10 perc múlva indul a vonatom:D
Akkor hallottam, hogy az apuka valamit lemagyaráz, hogy hagyjad, majd megyünk az enyémmel, én meg nem firtattam, mondtam, hogy az úgy jó is lesz és kiléptem a házból, (lekapartam a vezetői oldalon a jeget, mert annyira sok idő, és csak pár perc gurulásra kell:D) és folyamatosan puffogtam az állomásra menet. Ez olyan felháborító volt, na nem a kisfiú kijelentése, meg a stílusa, hanem az, hogy éreztem én, hogy erre készülnek és ez a sunyiság. Hogy ha meggyőzöm magam, hogy a 11 órás vonat is elég lesz, akkor felkelek 10-kor, arra, hogy az autómnak hűlt helye. És nekem addigra már a barátnőm a vonaton ül, a jegyek megvannak, egész napos program betervezve, stb. Ő meg képes lett volna szó nélkül, arra számolva, hogy alszok, aztán meg már úgysem tudok mit kezdeni a helyzettel, elvinni az autóm, és keresztül húzni és tönkre tenni az egész napomat. Mert ennyit nem bír megtenni, hogy megkérdezi, hogy van-e programom, vagy szól péntek este, hogy ne tervezzek, mert el kell vinnie a kocsit. Egyszerűen felháborító. Ezen jól fel is húztam magam, aztán hétfőn iskola után ahogy kérdezgettem a gyerekeket miket csináltak a hétvégén, mi volt a program, stb., hamar kiderült, hogy azért akarta elvinni az autót, mert mentek fenyőfát vásárolni, meg elhozni a régi házból a díszeket (nem 15 perces út) és hát nehogy már az ő kocsija legyen tiszta tűlevél:D És ezért nekem tönkretette volna az egész vasárnapom. Hihetetlen...
Na mindegy, aztán a vonaton elmélyedtem Harry Potterben, majd 20 perccel utánam beérkezett a végállomásra a barátnőm és elkezdődött a véget nem érő szóf*sás, hogy kivel mi történt, milyen szép húzásai voltak a családjainknak, milyen szar nem otthon karácsonyozni, miket fogunk csinálni, és amúgy mi lesz szilveszterkor és a többi:D
Aztán megérkeztünk az akváriumba és be is szippantott a csodavilág egész napra, órákig elvoltam a belugáknál, fókáknál, meg delfineknél. (Bár a delfinshow nagyon egyszerű és szegényes volt, főleg a Sea World után)
Viszont a jó dolog ebben a helyben az, hogy ez nem is olyan kereskedelmi marketing szenny, mint a Sea World, ahol minden a pénzre megy, hanem ez egyfajta prezervátumként működik, az állatok sokkal nyugodtabb, nagyobb területen élnek, a delfinek akváriuma hatalmas nagy volt, fele annyi állatnak mint a Sea World-ben. A bemutató területek, minden sokkal inkább róluk szól, és az állatok fele sérült, beteg, megmentett állatka, akiknek ez a hely nem fogság, hanem az esély a túlélésre. Úgyhogy emiatt nagyon szimpatikus volt a hely, ráadásul sokféle önkéntes és szakmai gyakorlati programjuk is van. (kár, hogy ennyire messze van tőlem)
A nap a cuki-husis állatkákkal, és a folyamatos sztorizással, nevetgéléssel gyorsan elment, észre sem vettük, meg bele sem gondoltunk, de mire kiléptünk este 6-kor, be is sötétedett és a folyamatosan szakadó hó újabb 5 centis réteget képezett. Olyan gyönyörű volt, hogy úgy döntöttünk sétálunk egy nagyot, és olyan vészesen hideg sem volt. Úgyhogy elballagtunk egy low-budget vacsorára, aztán még végül a vonatig is bevállaltuk a sétát. Várható volt, de a vonat Chicago és Lake Forest között valahol a pusztaságban állt egy 20 percet "váltóhiba" miatt, ami szerencsére egy jó könyvvel és "az addig sem otthon" vagyok elvvel nem tud annyira zavarni:D
Aztán valahogy arra is számítottam, hogy amikor leszálltam a vonatról, ki sem látszott a hó alól az autóm, úgyhogy aggódhattam, hogy működni fog-e a zár, el fog-e indulni az autó, de szerencsém volt:D
Aztán bár már este 10 volt, még is ért még egy nagy meglepetés, amikor hazaértem. Beléptem a házba, és karácsonyi csodavilág fogadott. Hatalmas feldíszített karácsonyfával, mikulás zoknikkal, diótörő bábukkal, kisgyerek méretű ajtón álló hóemberekkel, és többféle világítós díszítéssel. Magam is meglepődtem, de elfogott a jó érzés (életemben először), ahogy beléptem a házba, azon pedig teljesen meglepődtem, hogy díszítettek karácsony alkalmából. (aztán másnap erről is megtudtam, hogy a végeredmény jól néz ki persze, de a folyamat veszekedés, lehülyézés, és inkább csak szenvedés volt a gyerekeknek..na de ez már nem meglepetés)
A következő hét nagyon gyorsan eltelt, és én egész héten "kuckómackó" voltam és ki sem mozdultam a macinacimból, 1 délutánt leszámítva, amikor elmentünk önkénteskedni múlthét szerdán. Pár nappal előtte ugyanis a kislány elmesélte, hogy a 8. osztály teljesítéséhez, 8 óra közhasznú munkát kell végezniük, és hogy kinézett egy szervezetet (Feed my Starving Children), ahol ételszállítmányokat állítanak össze 3. országbeli falvak éhező gyerekeinek. Aztán megbeszéltük, hogy nem csak elviszem, hanem mind a hárman ott maradunk és pakolunk, mert én is kíváncsi voltam. (Bár a szervezet honlapján található túl sok "God Bless", isten gyermekei meg akarata és a többi keresztény őrülettől kicsit rázott a hideg, de sikerült a nagyobb jót látnom a dologban) Így szerdán elmentünk, regisztráltunk, megnéztünk egy 10 perces orientációt arról, hogy kik, miért, hogyan csinálják. Átsétáltunk egy hatalmas terembe, konyhai felszerelésekkel, beosztottuk magunkat csapatokba, megmutatták mi hogy megy és indult a 1,5 óra munka.
Úgy nézett ki a dolog, hogy egy műanyag zacskóba kellett belemérni rizst, szóját és még valami gabonaszerűséget (ebből a mixből valami tök magas tápértékű, egészen finom, pépes szerű valamit lehet főzni- a végén meg lehetett kóstolni:)) Aztán azokat ezzel a kis forrasztó géppel lezárni, majd 36 csomagonként bedobozolni. (nem tudom mi annak a neve, csak azt tudom, hogy annyira jó használni, még is csak egyetlen egyszer használtuk még technika órán, angolul "sealing pad vagy sealing machine")
Mivel azt csak 18 éven felüliek kezelhették, én boldogan csaptam le egy "sealing" állomásra, és 1,5 órán keresztül élvezkedtem, és forrasztgattam össze a rizses zacsikat:D Közben mondták, hogy bekapcsolják a rádiót, hogy "igazi buli" legyen az önkénteskedés, és néha 1-1 kicsit őrültesen mosolygós, aktív szervező körbejött, hogy "jól érzitek magatokat? Minden oké? Ugye milyen buli segíteni?":D:D Aztán 1,5 óra múlva, sőt egy kicsit hamarabb bemondták, hogy összesítették a számokat a raktárban, teljesítettük a szállítmány becsléseket, majd mondták, hogy akkor most minden elkészült dobozt behordunk a raktárba és imádkozunk felette és megáldjuk az ételt. Akkor leolvadt a mosoly az arcomról, de már mondták is, hogy aki nem érzi ezt annyira, annak nem kell, vissza mehet az oktató terembe, úgyhogy a 100-ból 5 ember kíséretében vissza sétáltunk, bevártuk a többieket, elmondták, hogy az eheti szállítmány Haiti-ra megy, valami kis falucskába, pár száz lakossal, ahol az éhező gyerekeknek 1 évre elegendő az az ételszállítmány, amit ma összepakoltunk. Elképesztő számok, hatalmas segítség. Minden héten máshova visznek szállítmányt, és 1-2 mozzanatot leszámítva egyáltalán nem is látszik, hogy ilyen vallási őrültek, egészen normálisan kezelik ezt, ráadásul azt kell, hogy mondjam tényleg jól éreztem magam.
Az egész hetemből 1,5 órát vett el, mégis valahol valakiknek ez hatalmas segítség, a gyerekek is jól érezték magukat, mindenki tett valami jót a héten, a "sealing" munkát én pedig kifejezetten élveztem :D
Arról már nem is beszélve, hogy az amerikai élmény listámon rajta volt az önkénteskedés, mert mindig is szerettem volna kipróbálni, részt venni egy ilyenben, valahol ténylegesen segíteni, nem pedig pénzt utalni és annyi. Ráadásul erre Amerikánál jobb hely nincsen, olyan tökéletesen, jól szervezetten ki van építve erre minden: regisztráció, munkaállomások, szervezés, és a végén számok, hogy érezd mennyit számít az a kis munka, amit rászántál erre.
Hazafele menet meg is beszéltük a gyerekekkel, hogy havonta 1x-2x ezt bevezetjük, lehet menni minden héten. Jobb, mint otthon nyektetni egymást, TV-t nézni, végül is mindenki cselekszik valami jót is és még jól is érezzük magunkat:)
Aztán a hét hátralévő része hamar elszállt, a múlthét szombatot ismét lustanapként itthon töltöttem, és befejeztem a 9845996 online útimagazin meg oldal elolvasását Miamiról és környékéről.
Vasárnap pedig cluster meeting volt, ami ismét egy aranyos kis ebéd volt a képviselő házában, ahol megbeszéltük, hogy ki hogy végzett az egyetemi kurzusaival, fog-e tanulni a következő évben, ki hova utazik, nem utazik a karácsonyi szünetben, illetve egyéb problémák. Megint volt egy privát 5 percünk, amikor félrehívott és kérdezgetett, hogy mi újság van otthon, tett 1-2 vicces megjegyzést és ismét megbizonyosodhattam afelől, hogy pontosan tudja, hogy miféle emberről, családról, életkörülményekről van itt szó. Ami azért megnyugtató, és utólag amúgy nem bánom, hogy biztatott arra, hogy adjak esélyt a dolognak, és élvezzem ki a dolog előnyeit. Aztán kiderült, hogy ő is Miami-ban tölti a karácsonyt, és meghívott a bérelt házukba, ha van kedvem meglátogatni egyik nap, ami nagyon kedves gesztus volt tőle végül is:)
Aztán még elmentünk a Lake Forest-i kis raktárszínház-szerű intézmény keretein belül megnézni A karácsonyi ének című darabot, amit meglepően jól megcsináltak, nagyon aranyos volt, és annak ellenére, hogy a színészek kicsit erőltetett, nem túl szép brit akcentussal beszéltek, egészen érthető volt minden. Az au pair-kedős évnek pedig jópofa, szép lezárása volt:) Amikor véget ért a matiné délután 5-kor, még este 9-ig ültünk a Starbucks-ban, tervezgetve a 21-ei Secret Santa Au Pair bulit:) Ami még pont tökéletes búcsú program lesz, az indulásom előtti napon, a lányok 70%-a pedig elutazik az ünnepekre, úgyhogy legközelebb szilveszterkor látjuk egymást.
Most pedig itt vagyok, 4 nap múlva indulok Miami-ba, egy remélhetőleg tökéletes vagy azt megközelítő nyaralásra, amire már nagyon nagy szükségem van. A sarkvidéki hideg miatt is. Meg már nagyon ki kell kerülnöm ebből a házból is..
Azt már nagyon várom, annak pedig nagyon örülök, hogy eltelt újabb 1 hónap, közeledik a végelszámolás is, de addig még sok-sok bejegyzést fogok írni.
Most viszont ami biztos az az, hogy egy jó időre eltűnök, a facebook üzenetekre nagy valószínűséggel nem fogok válaszolni, és nagyon elfoglalt leszek az óceánban úszkálással, barnulással, és mojito kortyolgatással! :)
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!:)))
