Az én amerikai rémálmom - 2. Cselekmény

A történetem ott szakadt félbe, hogy kb. 3 héttel ezelőtti szombaton felvettem a kapcsolatot az ügynökségi képviselőmmel (akit innentől csak az angolos LCC-local community counselor néven emlegetnék), hogy megbeszéljük a gondjaimat.
Azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy a megbeszélt szerdai találkozóig 2 nap alatt olyan dolgok történnek majd, hogy az összes addigi problémám háttérbe szorul.

Én azthittem, hogy ez itt egy hüvősebb vidék, ehhez képest a sulikezdés előtti napokban is még 40 fok volt. Ráadásul napokon át. Így történt hétfőn, hogy utolsó vakációs napok ide vagy oda, egész nap a házban fetrengtünk a gyerekekkel, klímával, TV-vel, és enyhe nyomottsággal. A gyerekek még panaszkodtak is nekem, hogy nem érzik jól magukat, szédülős-hányingeresen. Én mondtam, hogy azt nem csodálom, amikor 10. napja van 40 fok és tessék inni. Meg azért hívjuk fel apukát, hátha kihagyhatjuk a mai focit a tűzőnapon.
Nem tudom mit gondoltam, mert 100 hívásból 2x szokta felvenni a telefont. Én értem, hogy plasztikai sebész és műt, és konzultál, de azért a visszahívásról csak hallott már. Mindenesetre most már mindig csak rápróbálok egyszer aztán, ahogy kisípol a vonal már rutinszerűen nyomok is rá az sms-re és kommunikálok vele ilyen formában. Hát küldtünk neki egy smst is, hogy a gyerekek nem érzik jól magukat, 40 fok van, kihagyhatják-e az edzést.
Erre azért van szükség, mert ebben a házban semmi nem történhet a jóváhagyása nélkül, és ha ő azt mondja hogy ide menj és ezt intézd el, de te máshol intézed el ugyanazt, akkor az nem jó. NEM JÓ. Mert ő nem azt mondta. Egyszer még a régi házban megkérdeztem, hogy kihagyhatunk-e 1-1 alkalmat a nyári edzésekből, ami minden nap volt, és a fél csapat nem is jár, és akkor 10 percig hallgattam, hogy ő ezért milyen súlyos pénzeket fizet, és hogy még egyszer ezt ne is hagyjam, hogy meg merjék kérdezni a gyerekek, edzésre menni kell ha esik, ha fúj, kész. (Amerikában egyébként érdekes jelenség, hogy minden gyerek űz vagy 2-3 sportot amit nagy valószínűséggel utál, és a szülei erőltetik). Mindehhez rakjuk hozzá a megszokott, arrogáns, "magátólértetődő" hanghordozását, és a fejet, hogy ezt nem is érti miért kérdezem. Mintha minden kérdés zavarná ezt az embert. Pedig a kérdés általában az érdeklődés/odafigyelés/jó szándék jele. Hát nála nem.:D (csak tudnám mit kezdene egy nálamnál szerencsétlenebb lánnyal, rosszabb angollal és tájékozódási készségekkel, aki mondjuk 1x-2x eltéved meg tanácsot kell neki adni, hogy mit hogyan intézzen el, és még vissza is kérdez 5x mert apuka esetleg olyan szót használ, amit nem ért:D)

Na szóval vissza a sztorihoz, apa jóváhagyása kellett, és arra vártunk. Miután az több óra elteltével sem érkezett meg, én elmondtam a gyerekeknek, hogy nagyon sajnálom, de menni kell, mert hát itt semmi nem történik, ami nincs jóváhagyva, nem én diktálom a szabályokat, ez van.
Hát el is mentünk, aztán 1,5 óra múlva össze is szedtem a gyerekeket. Először a kisfiú pályája mellett álltam meg, és azzal a mondattal szállt be a kocsiba, hogy nem érzi jól magát, szédül meg hányingere van. Hát az nem jó, mondtam neki, hogy 5 perc és otthon vagyunk, hideg víz, hideg tus, kanapé és máris jobb lesz. Mire felszedtem a kislányt 2 perccel később, már sípolva lélegzett és alig bírt levegőt venni. Hát ez már mondjuk nem olyan hőgutás dolog, és a kislányom halálra vált arccal nézett, hogy nincs inhalálójuk.
Mondom mi vaaaaan? A kisfiú asztmás??
(amikor megérkeztem a családhoz végig kérdeztem, hogy van-e bármilyen betegségük a gyerekeknek, allergia, asztma, érzékenység, stb. de nem említették, aztán később a kislánytól megtudtam, hogy ő asztmás, de már rég nem volt rosszul, és ennyi)
Akkor azt mondja nekem, hogy elvileg a kisfiú nem asztmás, de már volt 1-2 rosszulléte, és lehet hogy az, ki kéne vizsgálni.
Én kérdezem, hogy mi az, hogy nincs inhalálótok?? Függetlenül attól,h a kisfiú asztmás vagy nem, a kislány az.
Erre azt a választ kaptam, hogy a nyár folyamán elhagyta az inhalálóját, és ezért nem kap újat.
(Először is, 2 költözés alatt eltűnt egy inhaláló, főbenjáró bűn. Másodszor ez a tanuló pénz?? Majd megfullad és akkor megtanulja, hogy nem hagyja el??)
Mellékesen megjegyzem, hogy amikor az eset történt, akkor maximálisan hittem még a gyerekeknek, és még most is előbb hiszem el, amit ők mondanak, de azért most már mindig hozzá rakom, hogy kitudja mennyire dramatizálják túl. (Amiért egyébként nem hibáztatom őket, ha kamuznának össze-vissza még az is egészen tűrhető lelki zavar lenne ahhoz képest, ami itt van.)
Na de ez teljesen mindegy, hogy a gyerek túlozza el vagy nem, akkor is itt vagyok a házban egy (vagy két) asztmás gyerekkel és nincs inhaláló. Miközben én repesztek haza, már adom is a telefont a kislánynak, hogy akkor hívjad édesapádat, hogy mit csináljak vele, amíg én hazavezetek. Apuka azt mondja, hogy majd jobban lesz, nem kell az ER-ba vinni. (ez itt a mindenféle sűrgösségi, nem csak baleseti) Szóval nem kell oda vinni, mert az 1000$, és majd lenyugszik, elmúlik, fektessem le. Na hát ilyen hülyeséget, hogy egy fuldokló gyereket lefektessek (ami még nehezebbé teszi a légzést) akár a gyakorikérdések.hu-n is olvashattam volna.
Hát hazaértünk, megitattam vele egy nagy pohár vizet, felrakattam a kezeit a magasba és lélegeztünk nagyokat, mélyeket.
Aztán kicsit lenyugodott, hátra dőlt, pihengetett és a sípolós légzés is elcsendesedett. Gondoltam én...aztán elkezdett nekem valamit magyarázni a suliról (ami még el sem kezdődött) meg a barátjáról meg hogy mit csináltak ma..és akkor megkérdeztem, hogy ébren van-e..Erre azt mondja hogy nem tudja, kihagynak a pillanatok meg alig bírja nyitva tartani a szemét..na hát mellettem aztán nem fog megfulladni/elájulni a gyerek, úgyhogy megfogtuk a kislánnyal, beraktuk a kocsiba és menet közben hívtam az apukát, hogy a gyerek félre beszél és az ájulás szélén van, hova vigyem.. Figyeljétek az instrukciókat..
"hát van ott a városban egy nagy kórház, azon az úton, amerre a sulijuk van" (oké, nem igazán van időm keresgélni, pont elhagyni, 2x végigmenni a fél város hosszúságú úton)..nem tudod a címét?
Nem...Akkor mi a neve, azt ütöm be a GPS-be? "ja hát azt nem tudom guglizd le"...GUGLIZD LE. Miközben vezetek, meg próbálom a gyereket ébren tartani, meg azért valljuk be, kissé pánikolok is. És guglizzam le. Nem szívbajos ám, kit érdekel, ha kidől a gyerek mögöttem. Azt már nem is firtatom, hogy az előző családom, meg úgy általában a normális családok azzal kezdik hogy ez első napokban körbe visznek, hogy itt a suli, itt a közért, itt a kórház, stb.
Na mindegy, hát szerencséjére mint említettem nem vagyok egy elveszett gyerek, és emlékeztem hogy láttam valahol a nagy táblát is, rizikóztam és szerencsére nem kellett 2x megfordulnom, megtaláltuk a kórházat. Bejelentkeztünk, a kisfiút oxigénmaszkra rakták, infúzióra kötötték, és elkezdtek rajta 400 vizsgálatot készíteni, tőlem meg mindenfélét kérdezgetni, amiket nem is értettem meg a választ sem tudtam rá. Hívtam az apukát, aki még mindig nem aggódta túl magát, majd amikor megkérdeztem, hogy amúgy az orvosok kérdezik, hogy mikor ér ide, meg amúgy jön-e, akkor érkezett az arrogáns, hova gondolsz hanghordozású válasza, hogy "hát én nem tudok jönni. Egy órányira vagyok". Jólvan akkor akár el is kezdhetsz jönni, és ideérsz, amikor ideérsz.
Nem, ő nem tud jönni. Mindezt hétfő este 8-9 között. Mert ha napközben van, éppen a műtőben akkor megértem.
Ezek után én szó nélkül átadtam a kislánynak a telefont, hogy beszélj apáddal, mert nekem nem sok szép szavam lenne hozzá, de igazából én úgy le voltam sokkolódva, hogy még neki esni sem tudtam volna. Aztán jött egy orvos, aki azt mondta hogy hőguta (ami általában fejfájás, hányás, max. ájulás), jött a váltás doktor, az meg azt kérdezte elsőre hogy asztmás-e. A nővérke annyit hajtogatott fejcsóválva, hogy jajj az ilyen rohamok, mind lelki eredetűek. Hát nővérke járt talán a legközelebb az igazsághoz. Majd apuka beszélt telefonon az orvossal és végül megtudtuk, hogy na még is csak jön.
Akkor már este f10 körül volt, és a kislány azon aggódott, hogy a kutya 4 órája be van zárva nem evett, nem ivott. Úgyhogy megkért, hogy szaladjak haza, etessem meg, apa úgyis jön. Én hazamentem,  aztán már indultam volna vissza, amikor jött az sms apukától, hogy ott van a kórházban, köszi, de nem kell visszamennem. Egy óra múlva felhívtam, hogy hogy van a kisfiú, mit mondott az orvos, készítsek-e valamit enni, mire hazajönnek. Azt mondta nem kell, amjd esznek valamit, fél óra és otthon vannak. Megvártam őket a nappaliban, hazaértek, kisfiú ledől a kanapéra, apuka megdögönyözi a kiskutyát, majd hozzám fordul és azt mondja, hogy ez nem asztma, hőguta. Az orvos is ezt mondta, de te ezt nyilván nem tudhattad, úgyhogy nem a te hibád....
wtf?!?!
Nyilván nem az én hibám, hogy nem vártam meg, amíg eszméletét veszti a gyerek a kanapén. És mit jön már állandóan ezzel a nem a te hibád agymenésével.
Ezekután annyit mondott még, hogy ez mindenkinek hosszú nap volt (értsd. legfőképpen neki), úgyhogy megy lefekszik, jóéjt.
És én ott álltam, földbe gyökerezett lábakkal, teljes sokk hatásban. A gyerekek ébren, vacsora nélkül, túl a nagy izgalmakon. Hát megkérdeztem ettek-e, éhesek-e. Hát persze, hogy éhesek. Csináltam nekik még éjfél előtt 10 perccel 1-1 hotdogot, megettem velük, aztán a kisfiút elnyomta az álom, és akkor vonultam vissza.
Ilyen a világon nincsen. Ha nem látnám, nem hinném el. Hazahozza a kisfiát a kórházból, le sem ül mellé, megvárni, hogy eszik-e iszik-e, és felmegy alukálni.

Ezek után még jött a kedd, a sulikezdés előtti utolsó nap. Orientációval, meg iskolai felszerelés felvételével az iskolában. Elmentünk, végig jártunk mindent, meglepő módon egyik gyereknek sem érkezett meg a suli csomagja (mondjuk ahhoz meg is kellett volna rendelni..) aztán hazajöttünk, előszedtük az iskolatáskákat, és vártuk, hogy apa hazajön.
Apa este 8-kor még sehol nem volt, de egy telefont sem eresztett meg eggggész nap, hogy amúgy hogy van a gyerek a tegnapi után.
Én meg ott álltam és semmit nem tudtam, hogy kit mikor hova kell vinni, kell-e uzsit pakolni, meddig kísérjem őket, stb. Mert az ilyesmit nem a gyerekkel kell megbeszélni, aki nem szeretné magát lejáratni a bébiszitterrel mutatkozással.
Este f10-kor a gyerekek maguktól(!!) mondták, hogy suli időben ez a bed time és felmentek lefeküdni, én pedig 10-kor szintén elvonultam egy barátságtalan hangvételű sms-sel az apukának, mely szerint nem tartom normálisnak, hogy nincs itthon, nem elérhető, nem vagyok informálva.
f12 körül hazaért és még volt képe bekopogni, hogy akkor most tudunk beszélni:D Hát persze, veled bármikor.

Aztán szerdán letudtam a gyerekek sulikezdését, és vártam a f11-et, mint a messiást, amikor végre találkoztam a képviselőmmel, és elmondtam neki mindent, hogy miken mentem keresztül és milyen alapmentalitással állok szemben. Az LLC-m le volt sokkolva és már kérdezte is, hogy akkor gondolja megy a rematch. És én vaciláltam. Én hülye, akkor azt kellett volna mondanom, hogy igen. És még lehet ki is vágják ezt a szarrágót a programból.
De vaciláltam, mert nagyon sajnálom a gyerekeket, és annyira jók, és olyan au pair-ről még nem hallottam akit ne terrorizálna valami viselkedés zavaros kisgyerek, és milyen jó, hogy nem minden napom hiszti, sírás, büntetés. És amúgy is kezdődik a suli és én minden nap reggel 8-tól du. 4-ig szabad leszek plusz a hétvégék. Hát álomszerűen kevés a munkaidő, és a gyerekekkel is alig van munka, még a saját szennyesüket is kimossák.
Az LLC-m azt mondta hogy jó, hogy ezt mérlegelem, mert tényleg ritka az ilyen, és nagy plusz ha a gyerekekkel nem sok gond van. Bár nem tudtam elképzelni, hogy ennek az embernek elviseljem a maradék 8 hónapban a jelenlétét vagy a szabályait, de dilemmáztam, így azzal váltunk el a képviselőmmel, hogy üljünk le hármasban átbeszélni a gondokat és helyezzük új alapokra a dolgokat.
Aznap egész nap próbálta elérni az apukát, aki érdekes módon nem válaszolt a hívásaira egész nap, miközben engem hívott 1x és küldött 1 smst is, tehát a keze ügyében volt a telefon. Mindig minden olyan fura és gyanús, és olyan sántít valami. Ezekkel a lappangó gondolatokkal kell együtt élni.
Hát végül este csak rászóltam, hogy visszahívná-e az LCC-t és akkor meg előadta, hogy jajj látta, hogy hívta és már mióta vissza akarta hívni. Hát visszahívta és aztán odajött hozzám, hogy hát akkor mi a gond, ő nem tudta, hogy itt ilyen gondok vannak. Na nekem azt ne mondd, hogy úgy érzed, hogy minden oké. Jó hát nem, kicsit out of control, de hát a költözés meg sok a munka és a többi, de hát akkor meghallgatná, hogy mi a bajom.
Hát jólvan. Én pedig körvonalakban felvázoltam neki, hogy mi is a bajom. Kezdve azzal, hogy elérhetetlen, cetliken kommunikálunk, sosem kapok elég pénzt bevásárolni, magamnak kukáztam fotelt a szobámba a pincében felhalmozódott régi bútorokból, stb. (Amikor amúgy megkérdeztem, hogy van-e vállfájuk bedobozlva, mert nincs a szobámban és nem tudok kipakolni, akkor az a válasz érkezett, hogy jajj nekem sincs ELÉG. Hát nekem meg nincs EGY DARAB SE. De ha nekem is 800 ingem lenne, nekem sem lenne elég.)
Ezekután szembesítettem azzal is, hogy a kórházi eset és a hozzáállása vállalhatatlan, amire azt a választ adta, hogy jajj hát bocsi, de be voltam gyógyszerezve..(allergia)..ööö..oké. Micsoda épeszű, minden kétséget elsöprő válasz. Mellesleg attól max. álmos leszel, meg szédülsz kicsit, de csak szívbajt kapsz, ha felhívnak, hogy a gyereked elájul mindjárt.
Aztán a sulis nap előtti hiányával is szembesítettem, amire sűrű bocsánatkérések közepette nemes egyszerűséggel annyit hozott fel mentségére, hogy elfelejtette. Na hát ez itt a probléma. Hogy olyan szinten fogalma sincs arról, ami itt folyik, hogy ilyet el tud felejteni.
Mindazonáltal sikerült értelmes módon, kevésbé arrogánsan reagálnia, és megkérdezett, hogy mi működne számomra, én meg szépen elmondtam, hogy minden hét megkezdése előtt szeretném megkapni a beosztásomat, és minden bevásárlás előtt szeretnék listát kapni, minden elintézni való előtt pontos instrukciókat, és amúgy jó lenne ha néha itthon lenne vagy legalább felvenné a telefont.
Aztán bepróbálkozott, hogy akkor minden meg van beszélve, kell-e ide a LCC. Én meg mondtam, hogy azért jöjjön csak ide, 1 hét múlva és akkor átbeszéljük, hogy minek kell változnia, mi változott, stb.

A hét hátralévő fele egészen normálisan zajlott, adott pénzt, hogy vegyek egy hatalmas falinaptárat, amibe beleírtunk mindent előre, kaptam pénzt, hogy vegyek magamnak végre vállfákat és egy felmosófát, hogy azért egy minimális tisztaságot fent tudjak tartani, annak ellenére, hogy nem a dolgom.
És ezeknek az ember örül. Hogy van vállfája meg felmosófa. Ilyenkor veszi észre az ember, hogy mennyire low profile-on él. Amikor már annak örül, hogy van vállfa, tésztaszűrő vagy wifi.

Még egy apró kellemetlenség volt, hogy csúszásban volt a heti fizetési csekkjeimmel, ő szerinte meg nem, de azt azzal rövidre zártuk, hogy kérünk bank kivonatot és leegyeztetjük.

Még péntekre jutott egy nagyon aprócska húzása. Elvittem a gyerekeket a meccsre, amire kiderült, hogy apuka is tud jönni. Kb. 20 perccel utánunk ért oda, még vártunk a kocsiban, ugyanis menetközben leszakadt az ég, és nem tudtuk, hogy lesz-e egyáltalán meccs. Majd felhív, hogy ő itt van, és akkor keressük meg, megy a vészvillogója. Hát jólvan..hatalmas focipálya, hatalmas parkoló, szakadó eső és minden 3. autónak megy a vészvillogója, mivel mindenki nem feltétlenül szabályos helyeken várakozott a teltházas parkolóban, hogy akkor mi lesz. Én ennek ellenére 3x végig araszoltam a parkolóban és kerülgettem az esőben megzavarodott, összevissza tolató, vezetés közben kényszeresen smsező idióta amerikai sofőröket, de hát nem találtam meg. Fel is hívtam, hogy ne haragudj, én már itt vagyok fél órája, mentem 3 kört, de te nem itt vagy. Hát erre magyarázkodik nekem, hogy de ő itt áll 200 autóval. Hát én meg itt állok 500 autóval meg a kislány edzőjével az orrom előtt, most akkor még okoskodsz nekem, hogy ki van jobban jobb helyen.
Ezeket a válaszokat egyébként sajnos már nem tudom szépen megfogalmazni élesben sem, mert egyből felküldi az agyam, amikor ő a hülye, de még ő beszél ilyen egyértelmű-kapitány stílusban.
Még meg is kérdeztem, hogy van az 1. meg a 2. nagy parkoló, melyikben van. Erre az a hasznos válasz érkezett, hogy nem tudja, de az biztos, hogy az egyikben:D:D oké, én meg az 1.ben, akkor miért is nem logikus, hogy odagurulsz?:D
Ilyenkor amikor így visszaválaszolok neki akkor mindig visszavesz a volumenből, bár nagyon nem tetszik neki, aztán átvált ilyen leereszkedősre, hogy "hát ne haragudj, de én itt állok, neked kell megkeresned, és mindent nem csinálhatok én, ezt nem tudom helyetted megcsinálni".
1. miért nekem kéne megtaláljalak, én voltam itt előbb
2. honnan veszi ezt a kényszerképzetet, hogy itt mindent ő csinál, amikor alig tűnik fel a kis hétköznapjainkban?!:D
Na de akkor kinyögte, hogy na találjam meg, és akkor ő itt marad a gyerekekkel, én meg végeztem mára, és akkor azt mondtam, hogy egye fene, akkor ma csak kicsit vagy a bögyömben. (bár ettől még nem talállak:D)
Majd elkeseredésemben átgurultam a szembe lévő gimi parkolójához(amihez a focipálya tartozik) és mit ad isten, ott találtam meg. Ez neki az itt állok a pálya mellett. És akkor még őőő okoskodik. Hát komolyan a pofám leszakad.

Na de ennyi volt a hétre a további akció, én pedig belevettetem magam a 3 napos hétvégébe sok sok Chicago-val, amiről majd biztos írok egy vidámabb bejegyzést:)

Mondjuk az internetünk péntek du. óta halódott a házban, de alig voltam itthon. Így következő hétfőn, szeptember első napjaiban álltam elő a problémával, hogy hát bizony az internet csak pislákol, a skype-olás pedig lehetetlen, olyan lassú.
Erre válaszként azt kaptam, hogy hát akkor felhasználtuk az adatforgalmat és ezt nem hiszi el, és kideríti ki az. Én meg mondtam, hogy oké, akkor mostmár tényleg inkább derítse, aztán meg szépen upgarde-eljen. Még azt sem tudta nekem megmondani, hogy hány gigás csomagot fizet elő. És de hát neki ilyen gondja még sosem volt egy au pair-rel sem, márpedig nekik már volt soksok, tizenakárhány. (ja csak az nem dicsőség, ha azért mert egyik sem maradt fél évnél tovább, amit persze utólag tudtam meg:D)
És hát ez így nem fair, hogy most akkor én elhasználtam az összeset és ő akkor már nem tud netezni, meg akkor ha nekem kell több, akkor fizessem én a plusz adatforgalmat. Na hát persze. A kábel TV számlába ne adjak bele?!
Ekkor azért már kicsit nyersebben elmagyaráztam neki, hogy az internetet biztosítania kell és alapfelszereltség, és nem szabadna hogy korlátozva legyen egyáltalán, és hogy nekem ez nagy probléma. Internet nélkül egy au pair meg van lőve. Hogyan skype-olok, szerzek új barátokat, keresek sulit, tanfolyamokat, nézek programokat, filmezek, böngészek, vagy térképészek. (merthogy itt mindent én magamtól találok ki/meg, stb.)
Ezek után akkor a figyelmébe ajánlottam, hogy válasszon egy napot, amikor leülünk hármasban az LCC-vel beszélni, aztán el is vonultam.

Másnap megkaptam az újabb fizetési csekkem, én újra jeleztem, hogy ez a múltheti, ő meg előadta újra a meglepetést, hogy hát ő erre nem emlékszik meg nem hiszi. Megint elmondtam, hogy oké, semmi gond, akkor majd leülünk és átnézzünk a bank kivonattal a kezünkben, csak mostmár jó lenne ha le is kérné.

A hét további napjain megkímélt a hülyeségeitől, én viszont nem kíméltem és minden nap küldtem neki 1-1 emlékeztető smst, hogy akkor ma a bank kivonatot ne felejtse, aztán járjon utána az internetnek, hogy ki nulláza le, és mennyi a határ, aztán meg, hogy akkor pénteken érkezik a képviselő.

És eljött a pénteki nap. ( Ez már egészen friss, múlthét péntek)
Én úgy voltam vele, hogy remélhetőleg átbeszélünk mindent, kicsit tisztáz benne 1-2 dolgot az LCC és aztán adok neki egy kis időt, hogy összekapja magát, ha meg nem akkor megy az új család keresés. (bár egy ideje már úgy éreztem, hogy itt elveszett belőlem valami, és én nem kívánok ilyen dollárcentezősen, bank kivonatosan, minden lépésben előre/előtte gondolkozósan, kicsinyesen élni és osztoszkodni)

De én korrekt akartam lenni, leülni, nyíltan beszélni, esélyt adni, nem csak felállni, hogy na akkor én mentem. (ez a következő, amit elrontottam)

Megérkezett a képviselő, apuka késett 15 percet, amin meg sem lepődtem, majd végre leültünk beszélgetni, és elszabadult a pokol.
Ahogy hoztam fel a problémákat, hogy mik zavarnak, mik történtek...egyszer csak azzal találtam magam szemben, hogy még neki áll felljebb, és hogy igazából neki nehéz velem kommunikálnia, mert én állandóan csak panaszkodom (amikor 1 hete még úgy jött oda hozzám, hogy akkor mondjam már el, hogy mi a gond, mert ő nem tudta), és hogy én most itt ülök és őt hibáztatom mindenért. Hát mondom senki nem hibáztat, és senki nem támadt neked, hanem beszélünk a problémákról. Az ha neked ez támadás, az szomorú, de ez van. Hát márpedig ő ezt nem tűri az ő házában, hogy ő neki most 3. személy előtt kell elszámolnia, és nem szereti a konfrontációt. Az úgy nice, a konfrontáció a probléma megoldás alapja, Mr. Józan Ész.
És hogy én vádaskodom, meg ő nem azért van hogy ő itt bárkinek a kényelméről gondoskodjon. (hát azt észrevettem:D)
És hogy én tisztában vagyok-e azzal, hogy milyen munkája van és mennyire elfoglalt. (igen, minden bizonnyal hétköznap esténként 11-ig a munkáddal vagy elfoglalt:D) Azért megkérdeztem, hogy azzal ő tisztában van-e azzal, hogy én meg a gyerekeire vigyázok és vállalok felelősséget?
Ekkor jelent meg a rajzfilmes lüktető ér, és fenyegető hangnemben rám szólt, hogy vigyázzak, hogy hogy beszélek, mert nagyon tiszteletlen vagyok. (na mert ez itt így működik. Ez az ember nem tűr más véleményt vagy visszaszólást, és ha ő egy darab szarként kezel, és te ezt viszonzod akkor ő van a legmélységesebben felháborodva))
Én még feszítettem egyet a húron és vissza válaszoltam, hogy pontosan olyan mértékben beszélek vele tiszteletlenül, amennyire ő velem.
De egyébként azon a ponton amikor elkezdett azzal jönni, hogy velem nehéz kommunikálni, és hogy ez itt nem rólam szól és túl nagy szerepet tulajdonítok magamnak, ezt a háztartást ő vezeti, és ő itthon van minden nap este 8 körül és a többi, na hát volt egy pont, amikor kiszálltam a kommunikáció érdemi feléből.
Még egyszer rászóltam, hogy állj meg egy percre, itt ülök, hallom amit mondasz és mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. De megint elkezdett támadni, meg hogy én most őt megvádolom..blablabla. Még előadta, hogy ő 1,5 hete nem bírja felvenni a kapcsolatot az internetszolgáltatóval, és nincs meg a felhasználóneve, így nem tudja online megnézni a számláját, és itt csak ilyen internetre lehet előfizetni. Igen. a 2 utcával feljebb lakó au pair-nek van internetje, nekünk már csak ilyen szolgáltató van. Aztán az is kiderült, hogy az ő bankja nem ad kivonatot, neki ahhoz időpontot kell kérnie konzultációra, és 48 órán belül kiállítják. Igen. Mindenki más kinyomtatja az online bankjából, vagy bemegy és 2 perc alatt kap egyet, de az ő bankja ilyen. (de ha még ilyen is, akkor is volt rá 2 hete, nem 48 órája.) Mindenre van valami egészen kivételes magyarázata, döbbenetes.
Szabályosan lezsibbadt az agyam, hogy van ilyen ember, és velem megtörténik az, hogy itt ülök és pofán hazudik egy 3. fél előtt.
Az LCC néha mondta, hogy szerinte nem erre próbálok kilyukadni meg hogy én nem vádaskodtam, és hogy az internet az kell, meg hogy milyen fontos a kommunikáció, de amúgy az apuka hanghordozásához képest igen csak passzív volt.
Bár a csekkes történetnek a végére jártunk, és az apuka ráébredt, hogy nem ingyen bohóckodtam itt az első fél hétben, így nagy fájdalommal megírt egy csekket arra az időszakra és ennyivel beljebb voltam.

Egyébként pedig ráébredtem, hogy nem annyiról van szó, hogy nehéz eset. Hanem valódi, rejtett mentális problémákról, amik egy rendezett protokoll alá vannak bújtatva. Egy ember aki olyan szinten hazudik, hogy el is hiszi. (mert az más dolog, amikor tudod hogy te vagy a hülye csak leszarod és hazudsz összevissza:D). Egy ember, aki nem tűr ellentmondást. Egy ember, akinek van valami komoly problémája ezzel a a bűnbak kereséssel (és áthárítással). Egy ember aki egyik nap a-t mond, más nap meg váltig állítja, hogy ő b-t mondott, és te vagy a hülye.

És újra elérkeztem arra a pontra, hogy ezzel nem megyünk szembe. Ezen nincs mit megbeszélni, észérveket felsorakoztatni, időt hagyni, dolgozni rajta. Nem a helyzettel, mentalitással van baj, hanem a személyiségével. Meg a már-már veszélyes hülyeségével.Meg azzal, hogy elkezdtem azt érezni, hogy ez már majdhogynem félelmetes.

Valamiért ellen álltam a kísértésnek, hogy ott az asztalnál benyögjem, hogy ennyi, rematch-et akarok. De azért az LCC-t kikísértem a kocsijához és diszkréten megkérdeztem tőle, hogy érzi a dolgot. És ekkor jött az igazán dermesztő döbbenet. Azt nyilatkozta, hogy szerinte nagyon őszinte volt az apuka, és meg tudtunk beszélni minden aggályomat, és lássuk meg, hogy hogy alakul.
Hát a hangom is elment. Nem tudom hol járhatott, amikor az apuka úgy beszélt velem mint egy fogyatékos mexikói bevándorlóval.
Annyit mondtam neki, hogy én meglehetősen csalódott vagyok a beszélgetés menetével és az apuka reakciójával, és aggasztó a hozzáállása. Erre jött még egy meglátjuk, és rájöttem, hogy itt sincs értelme kopogtatni, biztos menne már haza.

Viszont az apuka annyira hangoztatta, hogy ő neki vannak aggályai, hogy nehéz velem kommunikálni és mindig panaszkodtam, hogy most már az is bekerült a játékba, hogy majd még ő kér rematch-et, és akkor nekem már a 2. alkalom, hogy a család kéri, miközben ő volt a probléma.

Ezt nem hagyhattam, egész éjjel kattogott az agyam, aztán szombaton pánikszerűen végig skype-oltam mindenkit (egy starbucksból, merthogy skype-olni csak onnan tudok) akinek számít a véleménye, majd megírtam az e-mailt a képviselőnek, hogy még soha nem voltam ilyen igazságtalan, kilátástalan helyzetben, abszolút felzaklató volt a beszélgetés menete, apuka hozzáállása, és én itt frusztrálva meg kényelmetlenül érzem magam már jó ideje, és a beszélgetés alapján úgy döntöttem, hogy én nem szeretnék tovább ilyen körülények között élni, kérem a rematch-et.

Erre vasárnap este kaptam egy 3 soros választ, ami kiverte a biztosítékot. Hogy ő nem szívesen rakna most rematch-re, és hogy még csak most beszéltünk, és jól ment, és adjak esélyt a helyzetnek meg az apukának, és várjak a szept. közepei utamig és akkor gondoljam végig.
Ezzel vasárnap este nem sokat tudtam kezdeni, bár aludni sem sikerült többet.

Hétfő reggel első dolgom volt felhívni, hogy nekem nem kell két hét, én már most tudom, hogy én itt nem akarok maradni.
És még mindig van tovább...teljesen megfordult a játszma.
Az LCC-m azt nyilatkozta, hogy mindenki sok időt és energiát fektetett a helyzet kezelésébe és az apuka jól áll hozzá és próbálkozik, és nekem is ezt kéne tennem és lehet hogy inkább az én attitűdömmel van itt a probléma.
Hiába mondtam, hogy nem azzal van, és hova próbálkozzak, amikor az egész beszélgetés védekező-támadó jellegű volt, összevissza beszéléssel, az arcomba hazudással és csak rontott a helyzeten.
Amikor megkérdezte, hogy mikben nem mondott igazat az apuka és felhoztam 2-3 példát, akkor azt a választ kaptam, hogy ő nem emlékszik, hogy ez a mondat elhangzott volna. Majd felhoztam a tiszteletlenül beszélek vele részt, arra sem emlékezett. Tudtam én, hogy valahol máshol van...
Aztán amikor könyörögtem neki, hogy engem innen rakjon ki, és hogy én inkább hazamegyek, mint hogy ezzel az emberrel éljek, akkor azt mondta, hogy szerinte túlreagálom a helyzetet és túl érzékeny vagyok. Én. Túlérzékeny.
Aki kicsit is ismer engem, az legalább annyira nevetségesnek találja ezt, mint én.:D

Aztán még elismételte, amit az apukától hallhattunk ( úgy legalább 5x, mert ezen kívül más érve nem volt), hogy igazából egy szép házban élek, jók a gyerekek, alig van munkaidőm, és még kocsim is van (ami úgy zabálja a benzint, hogy inkább alig jövök-megyek vele), és hogy nem érti, hogy mi a bajom.
Hát ez megmaradt az LCC-ben is.
Attól, hogy valaki szép házban lakik (ez láthatóan nagy benyomást tett rá) és sok a szabadideje, attól még nem lesz jobb.

És amúgy is lehet, hogy a központ el sem fogadja a kérelmemet, mert ez a 2. rematch-em lenne (2 esélyed van) és hát általában 2-3 hónapnál kevesebb időnél nem nagyon szokták engedni a rematch-et, mert hát annyi idő alatt nem lehet összeszokni. Úgyhogy várjak az utazásomig. Nem nem várok. Jó, akkor várjak 2 napot. Hívjam fel szerdán.

Oké. Tehát ehét hétfőre odáig fajult a helyzet, hogy én érzelmileg labilis vagyok, túlérzékeny, és igazából az én attitűdömmel van a probléma.
(mindezt úgy hogy ez az LCC ebben az évben 3 rematch-et csinált végig ezzel a családdal, persze ezt is most tudtam meg..)
És itt ismertem fel azt, hogy őt is elvesztettem, innentől nem számíthatok a segítségére, aminek fogalmam sincs, hogy mi lehet az oka, hogy mi zajlik a háttérben.. Mert innentől kezdve teljesen fölösleges neki bármit mondanom, most már nekem nem fog majd hinni.
Konkrétan eljutottam arra a pontra, hogy megveszem magamnak a repjegyet és hazamegyek, mert ennél még az is jobb.

Aztán rájöttem, hogy én olyan szépen megéltem az amerikai álmot, annyit utazgattam, 4 hónap alatt 4 város, hogy konkrétan ha hazamennék akkor nagyjából 0 ft-ra jönnék ki, mire magyar földet ér a lábam.
És akkor ott állok, a szépséges Magyaroszágon, ahol távozásom előtt 2 hónapig kerestem munkát, munka, pénz, jövőkép nélkül.
Mégsem mehetek úgy haza, ahogy elindultam.

Körülbelül fél napnyi teljes pánikot és kétségbeesést megengedtem magamnak. Annál, hogy valami ilyen szörnyű csak az rosszabb, ha megakadályoznak abban, hogy váltsál. A teljes kiszállás meg túl meggondolatlan lenne.
Egyértelmű, hogy pénz nélkül nem mehetek haza, legalább pár hétig spórolnom kell. Az is egyértelmű, hogy még egy ilyen igazságtalan, manipulatív, arrogáns embert nem pipáltam, és nem is bírok vele együttműködni az agymenésében, még akkor sem ha tényleg alig látom.
Az is egyértelmű, hogy az LCC-t és a korrekt kommunikációt el lehet felejteni.

Hát felépítettem egy használható stratégiát, amit azért elővigyázatosságból egyelőre még csak nem írnék le és amúgy figyelek, kivárok, két lépéssel előtte járok. Hétvégén elmegyek a LCC házában tartandó sütögetésre, csak hogy lássa, hogy nem vagyok egy ideggyenge őrült, mint akinek mostmár beállítottak. És fenntartjuk a látszatot, amit én itt Amerikában tanultam meg, és God Bless You America, érte!:D

Jövőhéten szépen elmegyek Las Vegas-ba kicsit kárpótolni magam, még mászkálok Chicago-ban, pipálgatom a bakancslistám aztán jól végig gondolom, hogy mihez is szeretnék kezdeni magammal, és majd ugrik a majom a vízbe.

Hát ez a dolgok állása kedves olvasóim.

(És én amikor elkezdtem írni a blogot azt gondoltam, hogy a jó dolgok nagyobb arányban lesznek, és így jobban tudok majd azokra szorítkozni az írásaim során, de azt gondolom, hogy ez az éremnek olyan csúnya oldala, hogy arról írni kell. Megpróbáltatásaim során rengeteg au pair-rel kerülök kapcsolatba, és döbbenetes, hogy mennyien járnak végig ilyen és ennél még sokkal durvább tortúrákat, amikből hallasz 1-2 mendemondát, de nem gondoltam volna, hogy ez a tapasztalat a lányok 80%-ának inkább ilyesmi jellegű megpróbáltatás, mint apróbb nehézségekkel tűzdelt, élményekkel teli év. Ezért nyomatják, hogy mennyit fejlődik tőle a személyiséged és a többi..hát persze, hogy fejlődik. Mert magadra vagy utalva egy ilyen összetartó, képmutató rendszerben, ahol csak az igaz, ami a családok jogait rögzíti, ami a tiéidet, azt felejtsd el, ha kicsit is nem korrekt családhoz kerülsz.

Na és az angolod mennyit fejlődik. Mert az akkor fejlődik igazán, amikor angolul kell rendet raknod, érvelned, osztozkodnod. Egyből összeraksz háromszorosan összetett mondatokat.:D)