Az én amerikai rémálmom - 1. Bevezetés (a nyár utolsó hetei)

Hát hetek óta gyűjtögetem a mozzanatokat, történéseket, és várok a lelki állapotra, hogy letudjam mindazt írni, ami az új családnál történt velem. Anélkül hogy a bejegyzésem az összes fellelhető és kreálható szitokszóból álljon, vagy hogy sérüljenek mindenféle személyiségi jogok.

Úgy érzem eljutottam idáig. Bár az új család életének némely aspektusát le fogom írni, egészen addig, amíg "apuka", "kisfiú", "kislány" és "kiskutya" a történetem szereplői, addig úgy érzem végülis nem sérülnek semmik.

Szóval ott lett vége a történetnek, hogy megérkeztem új várakozásokkal az új családhoz, az új városba (1 órányira Chicago-tól).

Sikerült őket egy szerencsétlen szakaszban elkapnom, merthogy az érkezésem előtt nemrégiben váltak szét apuka és barátnője útjai, ami szétköltözéssel, a régi házba ideiglenes visszaköltözéssel és onnan az új házba költözéssel járt. Én a régi házba érkeztem, ahol még 2-2,5 hetet laktunk, egészen nomádi körülmények között.
Minden bedobozolva, 3 db tányér, pohár előhagyva, semmi normális főzőfelszerelés, üres hütő és "spájz" vagy hogy hívják azt ahol az ilyen száraz, nem romlandó cuccokat tartjuk. Nincs internet, nincs TV, ami már elég lenne a gyerekek frusztráltságához (akik az érkezésem után 2 nappal tértek haza egy hosszabb tartózkodásból az anyjuknál). De az hogy nem találják a kedvenc ruháikat, játékaikat, könyveiket, stb. tovább ront a helyzeten.

Én tudtam és felkészítettem magam, hogy nem sok jóra számítok, hiszen átmeneti időszak, ideiglenes tartózkodás, ki kell húzni, és akkor majd az új házban biztos nagyon jó lesz. Bár kevés frusztrálóbb dolog van annál, hogy egy olyan házban élsz, ahol nincs internet, és időnként az apuka iPadjét használhatod, amit amúgy utálsz mert Apple és még új ablakod sem tudsz megnyitni. (:D)
Pedig az, hogy az elvileg tökjól kialakított, de akkoris fénynélküli, hideg pincehelységben laksz (au pair-eknél elvileg normális, én még nem találkoztam ezzel) és nem tudsz még egy tésztát sem kifőzni..hát az is elég kihívás volt.

Aztán hogyan is alakult az a két hét..

Az első két napban teljesen egyedül voltam a szinte üres, internet és TV nélküli házban, az apuka egész nap dolgozott. ( vagy "dolgozott", mert nem hiszem, hogy éjfélig műt...:D) Én 6-kor keltem, hogy az apukának legyen 40 perce elmenni velem vezetni gyakorolni a hatalmas SUV-t, amit vezetni fogok, és ami elsőre olyan volt, mint újra tanulni vezetni, parkolni, stb.
Először tök bénának és frusztráltnak éreztem magam, aztán ahogy meg volt az első köröm az apuka nélkül az első ülésen rájöttem, hogy nincs itt semmi gond, csak ő olyan elővigyázatos sofőr, hogy az 500 m-re lévő, úttesttől 20 m-re lévő járdán sétáló embernél már szól, hogy ott megy egy gyalogos, arra vigyáz, ide figyelj, oda figyelj, ott lesz egy ilyen tábla, ott szalad egy kutya, sebességhatár, stb. (oké, figyelni kell sok fele, előre-hátra, de azért az 500 m-rel odébb járdán sétáló ember miatt talán még nem aggódnék, hogy jajj lehet gondol egyet és kiugrik az úttestre.:D Ennyi erővel vezethetnék úgy is, hogy jajajjaj, mindjárt az úttest közepébe csap a villám.)

Egyszer elmentünk együtt bevásárolni, ahol nem sokat magyarázott, hogy miből mennyit hogyan szoktak enni, mit szeretnek a gyerekek stb. Ellenben 20 percig kerestünk ilyen kis shaker kulacsot, mert a női vendégei/betegei is ezzel járnak hozzá tömegével, és az milyen trendi. Nem viccelek. (ami amúgy aztán 2 hétig állt a konyhapulton, aztán a költözködés óta nem is került elő:D)

Elvileg a program szabályai szerint az első 3 napban az egyik szülőnek vagy az előző au pair-nek veled kell tartózkodnia és megmutogatnia mindent. Hát én az első perctől fogva egyedül voltam hagyva, apuka reggel 7-8 körül lelépett és este 10-11 körül járt haza. Nem tudtam mik a szokásaik, mit esznek, mit lehet, mit nem, mi van a környéken, amit lehet csinálni a gyerekekkel vagy úgy általában mi, hol van.

A 13 éves kislány navigált, mesélt, mutogatott, és rájuk, meg a saját megítélésemre hagyatkozva engedtem vagy nem engedtem meg nekik dolgokat.
Amikor már 3. napja dolgoztam a napi megengedett 10 óránál többet, akkor azért rákérdeztem, hogy ez hogyan is működik, ha ő ennyire nincs otthon. Ja hát amikor végeztem a munkaidőmmel, akkor leléphetek. Ja oké. Tehát akkor én megítélem, hogy na mára ennyi volt, és ott hagyom a 10 és 13 éves gyerekeket, akár este 11-ig. Igen. És ez tök oké. (Elvileg egy 13 éves gyerek már valóban bébiszittelhet és lehet egyedül otthon, na de minden este?:( )

Nagy szerencsém van, ugyanis ezúttal normális, értelmes, jól nevelt gyerekekkel van dolgom, akik érettebbek, önállóbbak a koruknál, bár azthiszem nem sok választásuk van. Így velük jól elvoltunk, jártunk strandolni, trambulin birodalomba és végig ettük az összes menő gyorskajálós helyet:D

Akadt a ház körül is munka, ezt azt lefesteni, kifesteni, a bejárat elé virágot ültetni, stb. Azt mondjuk ép ésszel nem bírtam felfogni, hogy minek ültetünk gyönyörűszép virágokat a ház elé, amikor elköltözünk. És amit végül le is tapostak költöztetők:D
De úgy voltam vele, hogy milyen jó, hogy mászókát festünk, virágot ültetünk, értelmes jópofa dolgokat csinálunk, és a gyerekek még élvezik is.

Bár azt nem tudom eldönteni, hogy mit mennyire élveznek őszintén.
Volt olyan eset is, hogy a szabadnapom után hazajöttem este fele, és egészen finom illatok terjengtek a konyhában, én udvariasan odamentem, megdicsértem, hogy jók az illatok és megkérdeztem mi készül. Erre a válasz apukától így érkezett valahogy, hogy: "ÉN főzök. Mert már nem bírtam elviselni a látványt, hogy egyesekben mennyire nincs meg erre a motiváció" (micsoda jó időtöltés apuval, nem?! csupa móka, abszolút stresszmentes:D)
Csakhogy érzékeltessem mennyire szokatlanul jól nevelt gyerekekkel van dolgom, ezekután még a kislány megköszönte, hogy segített neki főzni, és rászánta az időt:D
Az egyébként rendszeres cseszegető-téma, hogy mekkora szégyen, hogy 13 éves nő létére nem tud főzni, és épp itt az ideje, hogy megtanuljon, mert hát az apja sem taníthat meg neki mindent, bizonyos készségeket meg kell tanulni. (És ilyenkor amúgy nagyon nehéz normálisan viselkedni, nem tenni megjegyzést, és úgy ítélkezni, hogy ne látszódjon az arcodon:D Mert aki nekem azzal jön, hogy nem ítélkezhetünk a család elvei, nevelése fölött, az bekaphatja:D Az emberek ítélkeznek. Szomorú, de ez van. Én legalább nem tagadom:D)

Közben folyamatosan tudtam meg, hogy milyen dolgok mentek a háttérben, mi hogyan is történt, hogyan élték meg a gyerekek a válást az új barátnőt majd az újabb költözést, ami már nem tartozik a leírható kategóriába, de ott kezdtem el gyanakodni, hogy nem 100%-os az az apuka, aki ilyeneknek kiteszi a saját gyerekeit. Valamint az is gyanús volt, hogy az apuka és a gyerekek élményei mintha két külön univerzumban játszódtak volna.

Végre elérkezett a költözés, és én olyan boldog voltam, hogy nem a fénynélküli pincehelyiségben, internet nélkül fogok lakni, hogy alig vártam, hogy túl legyünk rajta és úgy voltam vele, hogy segítek, amiben tudok, mert hülyén érezném magam a lábamat lógatni, miközben mások az én szobámat rendezik, stb. Így azt a hétvégét a saját szabadidőmből rászántam.
Hát nagy butaság volt, de legalább megnyugodhatok, hogy alapvetően egy rendes ember vagyok, még ha néha nem is érzem úgy:D

Az új és a régi ház kb. 1 órányi vezetésre vannak egymástól. És költöztetőket csak szombatra rendeltünk. Merthogy drága... (itt személyiségjogokat nem sértve csak annyit írnék meg, hogy annyi pénz van itt, hogy el sem tudnám költeni, és az USA egyik legdrágább városába költözünk éppen:D)
És mennyivel jobb/egyszerűbb/olcsóbb, hogy mi majd pénteken áthordjuk a dobozokat és apróbb bútorokat. Én azt hittem, hogy ez az apukát is magában foglalja, és szabit vett ki, de hát elképesztő módon ő nem így gondolta, és egy percig sem érezte furcsának, hogy egy vadidegen 50 kilós lány (akinek az egészhez semmi köze) meg a 10-13 éves gyerekei pakolásszák a nehéz dobozokat egész nap. Én pénteken 3 kört voltam hajlandó csinálni, ami kevésnek hangzik, de oda-vissza 6 órányi vezetést jelent, plusz a ki-be pakolás. A gyerekek egyébként nagyon segítőkészek voltak, és jól tűrték ezt a legkevésbé sem szórakoztató programot.

Aztán elérkezett a szombat, a nagy költözés. Az egyik kedvenc sztorim:D
A költöztetők 9-re voltak rendelve, kicsivel előbb meg is érkeztek. Amikor erről szóltunk az apukának ő lekiabált az emeletről, hogy ő még nincs kész. Pedig már egy ideje fent volt. De ő nincs kész. Mert a költöztetéshez el kell készülni, le kell fürdeni, hajat kell mosni, szárítani, vasalni, inget felvenni. Nem az inget vasalni, a hajat. Igen.
Addig nem engedtük be a költöztetőket, nekünk lekiabált, hogy kezdjük el feltölteni az én kocsim. Oké. Mit vigyünk? Pakoljuk be a festményeket.
Én csak néztem egyet, hogy a nappalit elterítő, útban lévő doboztömeg elszállítása nem lenne-e előrébbvaló a festményeknél, de hát csinálja ahogy akarja. Hülye utasítás, de legyen, bepakoltuk a festményeket. Aztán amikor elkerült a fürdőszobából és végre elindította a költöztetők munkáját, odajött hozzánk, és pattogott egy 10 percet, hogy nem jól pakoltuk be, így kell meg úgy, meg hát a jóózan ész, és amúgy is minek a képeket hozzuk. Hát akkor már csak rászóltam, hogy ne haragudjál már, de te mondtad. Erre azt mondja, h nem az én hibám. :D:D Nem is feltételeztem, hogy az én hibám lenne te idióta ...., de kösz.:D

Aztán a szombati nap úgy nézett ki, hogy 3 vagy 4 kört csináltam ami 6-8 óra vezetést meg mondjuk olyan 3-4 óra ki-bepakolást jelentett, amihez néha kaptunk ilyen arrogáns, magától értetődő hangvételű instrukciókat. Megjegyzem, hogy ő ezen a napon egyetlen egy kört csinált a saját kocsijával, és amúgy meg csupa hasztalan és bosszantó dolgot csinált..Íme a kedveceim:

- Első útja a házhoz, de fogalma sincs merre van, hogy kell menni, úgyhogy én megyek elől és tudván, hogy mögöttem jön, minden vezetési rigolyáját betartom. A sebességhatárt, meg az út nagyon jobb szélén vezetést, meg az irreális követési távolságát, és a kényszeres indexhasználatot. Szerintem sokan ismerik az érzést, olyan mint amikor rendőr autó jön mögötted, és hirtelen eszedbe jut, hogyan is kell a könyv szerint vezetni:D
Erre ő egyszer csak fogja magát, és úgy elém vág, hogy a pofám leszakad és konkrétan telibe szar  mindent, amivel engem a vezetéssel kapcsolatban bestresszelt. (külön kedvencem, hogy vezetés közben felhív 20x:D)
Úgy tűnik, hogy lassú volt neki a saját maga által diktált tempója, de cserébe utána meg előttem szerencsétlenkedett, mert nem tudta eldönteni, hogy vajon mikor fogunk balra fordulni:D

- Cipelem be a kisgyerekekkel (!!) a dobozokat a telepakolt kocsiból, ő meg félig megpakolt kezekkel fordul a kocsi és a ház között, ilyen asztali lámpákkal, gyertyatartókkal, meg a saját ruháival.:D Én meg becipeltem 10 dobozt.

- Megmozdulni nem lehet még a házban a dobozoktól, de a drágakőtojások már kristályedényben vannak, és a nemesi vadászkacsa csücsül a kredencen. (úúúgy szeretném ezt képekkel is illusztrálni, de sajnos azt már tiltja az etikett:D)

- A kocsi még full tele van dobozokkal, bútorokkal, mi cipekedünk, ő meg már bent elkezdte elrendezgetni a nemesi díszedényeket a polcon, meg a kristályedény gyűjtemény és a márvány mozsártörőt.
Aztán ezen már csak felháborodtam és rászóltam, hogy van 4 nehéz doboz a kocsiban, azt hordja már be ő.
És ahelyett, hogy azt mondaná, hogy oké, persze, vagy hogy jajj akkor köszi, hogy így is elhoztad, volt pofája azt kinyögni válasz gyanánt, hogy "Akkor hogyan tettétek be a kocsiba?" :D:D Hát mondom ilyen a világon nincsen, a pofám leszakad, még mindjárt kioktat.

- Amikor az első önálló körömnél felhív, hogy hol vagyunk már, mi tart ennyi ideig, ő már ott vár a régi háznál:D:D Hát mondom jólvan, másképp telik az idő, ha az ember ki-bepakol 20-30 dobozt apukám, de te ezt nem tudhatod...

- Mivel a munkások túl drágák, és sokkal olcsóbb a saját gyerekeidet és az au pair-edet dolgoztatni, ezért úgy gondolta, hogy mi majd összerakjuk azokat a nemesi ágyakat, amikben alszunk, és aminek csak a fejtámláját 3 munkásgyerek hozta fel az emeletre:D És akkor nem ám szépen megkér (ha már ilyen smucig volt a munkásokkal) hanem még veled- vagyis inkább általában a gyerekeivel-,  ingerültködik, hogy na hát rakd össze, nem űrtudomány:D:D És józan ész, józan ész. Ez a kedvenc vesszőparipája. Mindig ezt mondja nekem..Common sense. Common sense. Egy olyan ember, aki úgy gondolja, hogy én meg két kisgyerek összerak egy ágyat, amihez 3 munkásember kell:D Józan ész. józan ész. Te világi balf*sz.

- Amikor elmegyünk együtt a régi házhoz az ő első és utolsó körére, és megkér minket, hogy igazából töltsük már fel mindkét autót, mert neki el kell rendeznie a maradék dolgait a házban. És akkor megyek be a dobozért, és hallom, hogy az emeleten hajat szárít. (Merthát ugye a pakolástól megizzad az ember, attól meg göndörödik a haj) HAJAT SZÁRÍT A PAKOLÁS KÖZEPÉN. Miközben a tizenéves gyerekei cipekednek!!! Most akkor megint ne ítélkezzek arról, hogy milyen apuka az ilyen?:)

Szintén az egyik legjobb: gyönyörűen feltolattam a felhajtóra az egyszerűbb pakolás végett és a nap végén megkér, hogy forduljak már meg. Megkérdezem, hogy de hát miért, orral az utcára gurulni, bele a forgalomba sokkal biztonságosabb. A válasz, hogy najó, dehát senki sem áll úúgy. Oké, én azt észrevettem, hogy az amerikaiak nem tudnak tolatva parkolni azokkal az anyahajókkal, amikkel járnak, de attól még ez a biztonságosabb. Oké, akkor is álljak át, mert mit szólnak majd a szomszédok:D:D:D:D Mit szólnak a szomszédok...:D:D:D
(na hát itt azért már nem mondanám, hogy nem látszott az arcomon a véleményem)

Egyébként a városunkról annyit kell tudni, hogy az egyik legvagyonosabb, legdrágább észak-amerikai település, mindenki undorítóan gazdag, nagyon erdős, fás nemzeti rezervátumos minden, bármit csinálsz külön engedély kell hozzá, és a postaládáig is golfos naciban, meg galléros pólóban, de inkább ingben mész ki, és 40 fok ide vagy oda, de nem hordasz papucsot/saru-t, mert nem illik a lábujjaidat mutogatni:D:D
Ez az a tipikus város, ahol mindenki látványosan templomban jár, férfiak, nők agyonplasztikáztatják magukat, reggel felszívnak egy csík kokót, leüvöltik a gyereküket, megcsalja a házastársát a mexikói bejárónővel/kertésszel, elmegy jótékonykodni, kibeszél mindenkit, megszabja a gyerekének, hogy mit hordjon, melyik egyetemre menjen és mindennek ellenére mindenki nagyon boldognak látszik. Beteg egy népség.
(Mindez általánosítás, és az egyik szomszéd hölgy nagyon kedves, és biztos vannak kivételek. De összességében ilyenek és aki azt választja, hogy egy ilyen közösségben él, az mindent el is árul az emberről)

Ha így viccesen leírom, még akár nevethetnék is rajta, de ott akkor annyira nem volt vicces. Vagyis talán a hajszárítós meg a nemesi kacsa kipakolós résztől már az volt.
Mindenesetre magam sem értem hogyan, de megcsináltam a szombati napot, anélkül, hogy elküldtem volna az apukát oda, ahova való.
Egy dologban biztos voltam, hogy még egy ilyen arrogáns, logikátlan, idióta, világi p*csfejjel talán nem is találkoztam. De hát nem kell nekünk szeretni egymást, amíg tudok vele dolgozni...

Vasárnap amikor 12 óra alvás után úgy másztam elő az immáron földfelszínen lévő szobámból mint akit agyonvertek, akkor ő már teljes ingben-golfos naciban itta a napi adag diétás kóláját. (Ez az ember ugyanis alig eszik, akkoris csak gyorskaját, de reggel 6-tól éjjel 1-ig issza a diétás kólát. És orvos. :D)
Majd kedvesen rámnéz, hogy jajjde fáradtnak tűnsz. Hát enyhe ingerültséggel a hangomban sikerült csak annyira szorítkoznom, hogy "hát mert az is vagyok". És ekkor ilyen nevetve mosolygós fejjel megkérdezi tőlem, hogy miért mi történt???
:D:D:D:D:D:D
Hát ezen már neki is az arcába nevettem. Ilyen ember a világon nincs. Mi történt. Akkor elmagyaráztam neki, hogy "hát tudod ÉÉN tegnap kb. 8 órát vezettem és 4 órát pakoltam, mert ugye költözködtünk." (nem tudom, itt voltál-e?!:D)

Na de hát túl voltunk a költözésen és én nagyon boldog voltam attól, hogy végre az emeleten lakhatok egy nagy szobában, sok-sok ablakkal, és saját fürdővel.
Mondjuk a TV-internetre még kellett várni, és a kaotikus állapotok is fennálltak, de onnantól kezdve hogy nekem meg volt az elszeparált életterem és eldöntöttem, hogy én ennek a hálátlan, arrogáns idiótának egy cipős dobozt sem rakok arrébb, már egészen jól éreztem magam.

Ezek után hétfőn megírta a fizetési csekkem.
(Háttér sztori a program és az állam által előírt minimum, amit kapnod kell az 195,75 $, de általában a legtöbb család átutal 200$-t, mert senkit nem érdekel az a 4,25 $. Ami kb 800-900 ft.)
Hát képes volt nekem megírni a 195,75 $-os csekket. Nyílván nem várható el, hogy adjon plusz pénzt, de azért mégis csak rendes és hasznos voltam, 2 napig pakoltam a szarjait, megtehettem volna, hogy én elmegyek várostnézni ezen a hétvégén..de nem, mert én rendes vagyok. És amúgy meg fizethette volna a munkásokat. És nem hogy nem nyomott a kezembe mit tudom én, 20$-t, hogy na köszi. Hanem még itt dollárcentezik nekem.
Na és akkor ilyenkor tűnik el az ember részéről egy bizonyos jószándékű, nem kicsinyeskedő magatartás. Hát ha 800 ft-okon szarakodunk, akkor bizony én is betartok minden előírást, és ha a kosztengerben fogunk úszni, akkor sem mozdítok meg semmit, mert nem dolgom.

Hétfőn rájöttünk, hogy a ház bizony üres, és a wc papírtól kezdve az alapvető élelmiszereken át, a tisztítószerekig tulajdonképpen semmink nincs. Semmink. És hogy akkor menjek el bevásárolni. (Ez tök rendben van még!)
És ad nekem egy olyan összeget, amiből egy 4 fős család az átlagos heti bevásárlását talán megcsinálja a Tesco-ban magyar árakkal. (ha mondjuk csak egy féle húst vesznek és nem kell sok tisztítószer:D)
Ja és egy olyan boltba küld el, mint nekünk a Metro. Húst akarsz?? Veszel 4 kilót. WC papír kell, itt az 50 gurigás csomag. Ez persze tökjó, és jajj mennyit lehet spórolni nagytételben, na csak akkor más összeggel kell elindulni.
Én finoman szólok, hogy hát ennyi nem hiszem hogy elég lesz. Válasz: hát csak a legszükségesebbeket vedd meg, nem kell megvadulni. (ezt mindenképp tedd hozzá, nehogy legyen egy kevésbé arrogáns mondatod:D)
Oké..és akkor mik a legszükségesebbet? (Merthogy üres a ház)
Azthittem akkor kapok egy listát, erre felsorolt 4 dolgot, hogy "diet coke, meg ééén szeretem a málnát, áfonyát, meg azokat a muffinokat"...oké.köszi:D
Hát én elmentem és kihoztam a maximumot a pénzből. Majd amikor este 11-kor hazaért hallottam, hogy ordibál a kislánnyal, hogy ő nem ezt kérte meg nem azt mondta, és hogy verhettünk el ennyi pénzt egy nap alatt:D:D:D:D
Szerencsétlen kislány, általában ő issza meg a levét mindennek.
Mivel én este 11-kor nem fogok lemenni és rendet rakni, másnap kedd reggel felhívtam, hogy mi a gondja és hogy nem volt lista, ennyibe kerülnek az élelmiszerek, legközelebb akkor adjon listát, ne mindig utólag méltatlankodjon.
(persze ezen is hápogott, meg előadta hogy dehát ő nem tudhatta hogy ennyi minden kell. Hát miért, te hol élsz???)

Aztán ezen a napon meg is hozták az új bútorainkat a Festetics Palotából. De az élelmiszer az drága. És nem kell megvadulni.

Szerdát megérkezet a wifi meg a TV guy és bekötött mindent, majd ezek után megérkezett a kiskutyaaa.
Igen, mert egy olyan háztartásba ahol annyira nincs idő semmire, hogy au pair kell, oda kiskutya hiányzik. Én persze elképesztően örültem neki, mert imádom a kutyikat és évek óta vizslabébit szerettem volna, erre jön egy 7 hetes weimari vizsla bébi:))

Úgyhogy szerdán átjárt egy ilyen felszínes boldogság, internet, kiskutya, boldog gyerekek, és aznapra az apukának sem jutott a hülyeségéből.

Közben már feltűntek kényelmetlen apróságok, hogy pl. minimális konyhai felszerelésünk van, amivel kb. vizet forralni lehet és ennyi.:D Meg hogy gyönyörű szép a márvány vágódeszka, csak egyrészt úgy csattog, mint az őőőrület, ha szeletelsz rajta valamit, másrészt meg két kézzel bírom csak megemelni, és akkor kotord bele a vízbe a zöldséget.:D
A bútorok gyönyörű szépek még XIV. Lajos idejéből, csak semelyik asztalra vagy sík területre a nappaliban nem lehet tányért vagy poharat rakni, ha éppen ott TV-zel. A fotel gyönyörű szép, csak kitörik a nyakad, ha próbálsz kényelmesen ülni. A gobleinezett párnás étkező székekre meg félek leülni, nehogy valami gomb a nadrágomon kiszakítsa:D
Ja és az 50 tányérunkból 3-at lehet mikroba tenni. A többi a vitrinbe való:D:D
Micsoda kényelmesség, elképesztő. A lényeg, hogy ezekre a dolgokra jut figyelem.

Aztán pénteken napközben a gyerektől tudom meg, hogy aznap délután meccse van. Hát jólvan, hívjuk az apukát, aki egyébként általában nem veszi fel a telefont. Hát most sem. Írok neki smst, hogy akkor ugyan küldje már el, hogy hova meg hányra kell menni. Fél órán belül meg is kaptam a választ. Elmentünk a meccsre, még a kutyit is vittük. Csak már megint a bosszankodás a hülyeségén.

Aztán végeztem a munkával és este 7 után elmentem futni egy fél órát. Mire visszajövök már ott volt a nem fogadott hívás az apukától majd a hívástól számított 2 percen belül küldött e-mail is, hogy az hogyan létezik, hogy a szerdán bekötött internet csomagnak már a 70%-a fel van használva.

És itt jött az én első igazi kiakadásom. Hogy itt korlátozott net van???
Én még olyat nem hallottam, hogy az otthonni internet nem korlátlan, és mekkora adatforgalom lehet az, ha 2 nap alatt lement 70%?:D
Erre még neki állt feljebb és mondta, hogy ki fogja deríteni ki használja ennyit. Na ez ám a fontos. Nem normális internetet venni. És már egyből megy ez a támadás, meg a gyerekek beparáztatása, hogy jajj hát ő kideríti, és ha kiderül mérges lesz. Én erre annyit mondtam neki, hogy furcsállom, hogy ennyi idő alatt, annyi neki, és hogy én is sokat használom, de fogom is, és az internet az nagyon alapvető szükséglet.

Nálam itt volt a határ, és a sok-sok hülyeség, a munkabeosztás hiánya, az intrukciók, jelenlét, kommunikáció hiánya és minden utólagos kiakadása... a kilátás, hogy nem lesz normális internet, feltette az i-re a pontot.

Majd szépen feljöttem a szobámba és írtam egy e-mailt a képviselőmnek, hogy nagyon szeretnék vele személyesen találkozni, akad némi problémám és aggályom a családommal kapcsolatban.
A képviselőm rendes volt és a hétvége ellenére már másnap válaszolt és következő hét szerda délelőttjére meg is beszéltünk egy találkozót...

To be continued....