Az én amerikai álmom:) (apró betű: vigyázat úti napló- hosszú bejegyzés következik:))))

Az elmúlt hétvégén annyi mindent láttam és annyi minden történt velem, hogy várnom kellett 1 napig, amíg lecsillapodik bennem az adrenalin túltengés és összeszedetten le tudom írni az élményeimet:)

Rájöttem, hogy ez a blog nem csak azért nagyon jó, mert egyszerre több emberrel is megoszthatom a történéseket, hanem azért is, mert segít felfogni, feldolgozni azt, hogy mindez velem történik:)

Ez a hétvége volt az eddig itt eltöltött legjobb hétvégém, olyan "lifechanging" élményekkel, hogy még most is beleszédülök, és próbálom elhinni, hogy tényleg én vagyok, tényleg itt vagyok:)

Nagyon szerencsésen alakultak a dolgok, ugyanis ezen a hétvégén látogatott ide San Francisco-ba egy Los Angelesben, szintén au pair-ként dolgozó magyar barátnőm, az ő los angelesi barátnőjével, Belgiumból. Még hetekkel ezelőtt vasárnapra foglaltunk egy egész napos buszos túrát, de akkor még azt hittem, hogy ennyi lesz a hétvégém. Nagyjából múlthét csütörtökön kiderült, hogy a host apukám egy születésnapra megy szombat este, ami azt jelenti, hogy du. 4-től kellene dolgoznom, ergo enyém az egész nap. A vasárnap volt a szabadnapom. De megkaptam a hétfő reggelt is, mert nem sok dolgom lett volna. Majd miután megtudta az "apukám", hogy barátaim vannak a városban, azt mondta, hogy elég, ha csak du. 6-kor kezdek, majd ő összeszedi a kisfiút a suliból, így nyertem egy hétfőt is magamnak.:)

Mondanom sem kell, hogy minden nap 6-7 között keltem, hogy 8-9 körül már San Francisco belvárosában legyek.

Ebből a szempontból Walnut Creek tökéletes, a házunk elhelyezkedése, meg még jobb. A háztól pontosan 3 perc levezetni  BART állomáshoz. (Ez a vonat, a hév és a metró furcsa keveréke, ami összeköti SF-t a környező városokkal az öbölben:))

Az állomáson hétvégén ingyen, hétköznap, napi 1 azaz EGY DOLLÁR-ért parkolhatsz:) A BART nagyon sűrűn jár, és 35 perc múlva le is tesz a belváros közepén.

Szóval minden adott volt a maximális időkihasználáshoz...

Day 1.

Már az első nap nagyon kalandosan indult. Mivel a lányok aznap érkeztek busszal, folyamatosan kontaktáltunk, hogy mikor is lenne jó találkozni, hogyan állnak a becsekkolással, reggelizéssel. Elküldtem a kis sms-em, hogy 10 perc és ott vagyok a belvárosi állomásnál, ahonnan ők 2 perce szálltak meg, mi legyen. Leszálltam a vonatról, ránézek a telefonra, hogy mi a válasz, és újra megtörtént.... Az iphone se kép, se hang. Ezt 3-jára csinálja (az elmúlt 1,5 hónap alatt), hogy normális töltöttséggel, térerővel, mindennel egyszer csak nem képes mást produkálni a sötét képernyőn kívül. Na most ott állsz egy város közepén, ahol életedben 2.-jára jársz, se hívni, se térképet megnézni nem tudsz. A lányok valahol kint reggeliznek, úgyhogy a recepción megvárom őket nem működik. Ott állsz és rájössz, hogy ennyi volt. Nem tudtok találkozni, nem tudod megkeresni őket, térképed sincs. Most akkor menjek haza, vagy kóvályogjak egyedül a városban, vagy mi.

Aztán itt dől el, hogy mennyire talpraesett az ember lánya. Hát gondoltam egy biztos, felmegyek a felszínre, körülnézek, végül is ez a központ, hát ha van valami tour info, ahol szerzek egy térképet legalább. Aztán rájöttem, hogy ez itt a csodálatos Amerika, ráadásul egy nagy város, tuti van vagy 10 Apple store, ezt is megkérdezzük. Hát szerencsés voltam, a mozgólépcsőktől már láttam, hogy igen, ott van a "Visitor Center" bemegyek, és egy lakásnyi méretű iroda volt, az összes falon tele térképekkel, prospektusokkal, city guide-okkal. Ha már itt voltam beszereztem 2 várostérképet és 1 city guide-ot ingyen. Majd megkérdeztem, hogy van-e esetleg a közelben egy Apple Store. Hát meglepő, volt.:D

1 sarkot lesétáltam, és már ott is voltam a hatalmas, 2 emeletes boltban, ahol kb. 40 emberke várja iPad-del a kezében, hogy segíthessen. Odamentem az elsőhöz, hogy "Hello, az iphone-om nem működik" kézbe vette, pikk pakk nyomkodott valamit és működött. Valami quick emergency restart-ot nyomott rajta, amit egyrészt nem is tudtam h kell (pedig nyomtam én hosszan rajta azt az összes két gombját, ami van neki:D), másrészt azt mondták nem is szabad túl sokat csinálni, mert elszáll az egész telefon. Biztató. Had ne mondjam, hogy mit gondolok az iphone-ról:D

Na de a lényeg, bekapcsolt a telefon, megvolt rajta az összes tel.szám, és már vártak is az sms-ek, hogy hol találkozzunk, az iphone-t meg majd megszervízeltetjük máskor, köszönjük szépen.

Aztán a 15 perces kis kaland után végre megtaláltam a lányokat a Union Square-en, ami egy nagyon szép kis pálmafás tér, ahol vannak székek, meg asztalok, és megebédelhet ott a sok kis üzletember, vagy csöves, vagy galamb:D Ezen kívül minden irányban van valami exkluzív márka 4-5 emeletes boltja:)

Megörültünk egymásnak a csajokkal, elmeséltem nekik, hogy miért is kellett rám fél órát várni, aztán a nyakunkba vettük a várost gyalog. Szerintem így lehet a legjobban megismerni egy várost, arról már nem beszélve, hogy egy ilyen hegyes-völgyes városnál minden utca vége meglepetést tartogat. Valahol lenézel és a hidat, valahol az Alcatrazt, valahol a felhőkarcolókat látod. Így egészen elsétáltunk a Chinatown-hoz.

Ez a városnak egy viszonylag nagy kiterjedésű része, ahol a világ legnagyobb kínai közössége él. Valamiért imádják a turisták, ezért elég zsúfolt. Szerencsére sikerült a főbejáratot megtalálni, így a híres sárkány kapun léptünk be a városrészbe.

Egyébként nagyon érdekes az, ahogyan a keleti kultúra jegyei összeolvadnak a modern irodahazákkal és a tengerrel a háttérben.

Ezt leszámítva én azért nem értem miért számít kiemelt turista látványosságnak. Persze egyszer megnézem, érdekes, meg minden, de azt hiszem, ha kimarad a rövid városlátogató túrából, akkor nem veszít sokat az ember. Ha csak nem az ázsiai kultúra rajongója:)

Elég zsúfolt és koszos is, és a turistákon kívül tényleg csak kínaik vannak a környéken. Rengeteg kínai étterem van (imádom a kínait és az ázsiai ételeket, de amikor sok ilyen étkezde van egy helyen, az akárki akármit mond, nem jó szagú:D) és rengeteg bolt, ahol ugyanazt lehet kapni. Szóval nem kell kétségbeesetten felvásárolni az első boltban az "5 képeslap 1 dollár" készletet,ahogyan én tettem, mert körülbelül még 200 boltban lesz ez az akció:D

Ebből a szempontból ki is emelném a környéket, szuvenírt itt érdemes vásárolni. De szerintem nem mondok újat azzal senkinek, hogy a kínai negyedben ugyanazt veszed meg, mint a part menti sétányokon, fele- vagy negyedannyiért. Így ki is használtam az alkalmat és beszereztem a hűtőmágneseimet, amit mindenhol veszek, ahol járok:)) Ettől függetlenül érdemes körbenézni, mert ha árban nem is, de választékban van különbség. Pl. 3 helyen is nézegettem hűtőmágneseket, mire találtam egy boltot, ahol a 4-ből 2 hatalmas fal végig csak mágnes volt:D

Ezután folytattuk a gyalogtúrát, ami a szépségétől eltekintve elképesztően kimerítő, olyan meredek emelkedők vannak, hogy az ember térde is belefájdul, mire felszenvedi magát a tetejére. Lefele menet meg még nehezebb tartani magadat a 80 fokos lejtőkön, szóval ezt a városnézést tényleg zárt, lehetőleg sportosabb cipőben javaslom.:)

A Chinatown után visszasétáltunk a központba, ami már önmagában is turista látványosság, ilyen utcaképekkel:

A belváros gyönyörű, az utcák gyönyörűek, de azért mesélek arról is, ami nem az. Itt San Francisco-ban a hajléktalanság hatalmas probléma. Emlékszem, hogy az utolsó hónapokban otthon mennyire az agyamra ment már az, hogy a belvárosban 20 percenként odajött valaki kéregetni. Olyan pofátlan dolog, hogy azt elmondani nem tudom. Főleg manapság, hogy már olyan erőszakosak, és nem értik, hogy nem adsz. Na hát ami itt megy, az nem csak idegesítő, hanem veszélyes is. Rengeteg a csöves, brutál csövesek, a budapestiek semmik ehhez képest. Az ember formájukat teljesen elvesztették, és tiszta vágás, sérülés az összes. Amikor közeledik feléd, érzed, hogy vele együtt 40 világvírus és fertőzés is közeledik. Olyanok, mint a város zombi-jai, ráadásul hordákban járnak, és nagyon erőszakosak. A turistáknak is mondja, hogy de neki, csak 1 dollár kell, hiába nem értik, megy és mondja, felszólít, hogy adj, és ha nem adsz jön utánad, hogy miért nem adsz, neki is kell ennie. Mintha a Te hibád lenne. Nagyon koszosak, agresszívak, követelőzőek. Ráadásul vannak alfajaik, a sima kéregető csövestől, az "útba igazít 1 dollárért", vagy a "vegyél valami bóvli szuvenír szart tőlem 1 dollárért" kéregetőig. És itt rengeteg a rendőr is, és mindenhol elmondják, hogy mennyire vigyázz mindenedre, szóval gondolom vannak helyek, ahol már nem csak kérnek. Ráadásul rengeteg az ilyen koszos hippi, aki végülis annyiban különbözik a csövestől, hogy nem csak nincs munkája, de nem is akar, viszont ugyanolyan természetesnek véli azt, hogy majd más emberek eltartják.

Na de ennyit erről, viszont ezt nem lehet szó nélkül kihagyni, mert az összes úti könyv és oldal elfelejti leírni, hogy itt ez a probléma mennyire elharapódzott. Az emberek megszokták, próbálják ignorálni. De amikor turistaként vársz a kis buszodra, és mindenki mereven néz maga elé, miközben egy zombie-ember ordibál félrészegen az üléseken fekve, fényes nappal, akkor azért elfelejted, hogy csodálatos helyen vagy, és igen csak beletrappolnak a komfort- vagy biztonságérzetébe. Még jó, hogy ezek a városnak csak bizonyos részei, amit az első nap megjegyzel és próbálsz elkerülni, a központi tereken és állomásokon, pedig sajnos minden város így néz ki.

Szerencsére megjött a buszunk, ami kiragadott az 5 perces zombie-filmből. A közlekedési rendszer úgy működik, hogy 2 dollárt fizetsz kapsz 1 jegyet, amivel 3 órán keresztül felszállhatsz az összes közlekedési eszközre (kivéve a cable car-t). Ez szerintem elég jó ár, ráadásul nagyon jó a hálózat is.

Így hamar eljutottunk a következő állomásunkhoz, az Alamo Square-hez, ahol a képeslapokról és filmekből ismerős viktoriánus színes házak találhatók, amiket ők csak úgy hívnak, hogy "painted ladies":)

Egyébként bárhova is utazol, bármelyik látványossághoz is tartasz a hegyek-völgyeknek köszönhetően a kilátás mindig gyönyörű, ami hamar kifejleszti az emberben az "úttest közepén fotózok és leszarom a forgalmat" nevű gént:D Így fél nap alatt megszokod, hogy minden 3. fotód elkészítéséért szinkron dudálást hallhatsz:D Én az udvariasabb közlekedők közé tartozok, aki igyekszik betartani a szabályokat és nem agresszívkodni, akár gyalog, akár kocsival vagyok, de itt ezt hamar elfelejti az ember, és ez az eredménye:

Végül megtaláltuk a parkot, és követtük a tömeget, így a házikók is hamar előbukkantak. A turistáskodás alapszabálya (azon kívül, hogy a nyakadban lóg a fényképeződ és nem illik a zoknid a ruhádhoz:D), hogy mindig ott van néznivaló, ahol annyian állnak, hogy nem látsz semmit:D

Mégis sikerült egészen képeslap-szerű, ember tömegmentes fényképeket készíteni, és kipipálnom az egyik legszebb részt San Francisco-ból:)

Ezután sajnos el is érkezett a szombati nap vége, délután 4-re vissza kellett érnem a városkámba és munkába állni, de így is nagyon örültem annak, hogy ennyi minden belefért az első napba.

Day 2.

Legizgalmasabb naaaaap:)

Már reggel 6-kor fent voltam, 7-kor pedig már a vonaton ültem. Amikor lefoglaltuk a túrát még nem tudtuk, hogy ezen a napon lesz a "Bay to Breakers", ami azt jelenti, hogy mindenféle vicces jelmezekben keresztül futnak a városon az óceánig az emberek:D Így a túra miatt ez kimaradt, amit egy kicsit sajnáltam, de itt szerencsére majdnem minden hétvégén van valami, úgyhogy lesz még részünk őrületben erre felé:)

Viszont a túra nagyon megérte, gyönyörű helyeken jártunk. A lányok hosteljénél összeszedett minket egy busz, ami elvitt a túrabuszhoz. Első programként átvezettünk a Golden Gate hídon, ami szerintem minden alkalommal lélegzetelállító:) Majd megálltunk a túloldalon egy fotószünetre, egy kiépített terecskén, ami azért van kitalálva, hogy a kötelező Golden Gate-es képek elkészülhessenek:)

Aztán persze az egész busz ránk várt, mert a kínai 10 fős család befoglalta a legjobb helyet és 20 különböző felállást prezentáltak, amit a náluk lévő összes kamera, fényképező, telefon, tablet és egyéb kütyü rögzített, márpedig nekünk a legjobb hely kellett az életre szóló fényképeinkhez:D

A következő állomás a John Muir Woods Nemzeti Park volt, ahol a Californiára jellemző redwoods (vörösfenyő erdő) található, gyönyörűszép ösvényekkel. Nagy kár, hogy az ilyen túráknál időre mész, és 1 órát kaptunk, amibe a közepes hosszúságú ösvény fért bele, fényképezési idő ráhagyással:D

Az lehet az igazán jó, amikor az embernek ezek az átlagos hétvégi kirándulásai, és végig járhatja a legeldugottabb ösvényeket is, anélkül a kényszer nélkül, hogy elkészítse a tökéletes fényképeket. Mert hát azok kellenek. De mégis elveszi az ember idejét a rácsodálkozástól.

Érdekesség egyébként, hogy George Lucas is errefelé lakik, és a Muir Woods-ban forgatták a Jedi-visszatér ewok erdős részeit:)

Ezután volt egy 1 órás megállónk Sausalito-ban, ami egy picike városka a Golden Gate híd túloldalán, gyönyörű kilátással a SF skyline-ra és az öbölre. Ezt tartják California legfestőibb városának, és elképesztő árakon vannak az ingatlanok. Mondjuk ilyen kilátással meg is értem:)

Egyébként itt a kilátáson és fejedből kinézésen kívül nem sok tenni-látnivaló van, ami azért egy idő után megkönnyebbülés.

Lehet enni, inni és akkora fagyikat enni, mint a fejed:D Vigyázat, becsapós, itt a 2 gombóc fagyi európai méretekben mondjuk 1 kis vödör :D

És már robogunk is tovább, következő állomás a belváros, Pier 33, az Alcatraz kompok dokkolója.

Bár nagyon nagy szerencsénk volt az időjárással San Francisco-hoz képest, és elég volt egy pulcsi egész nap, mégis cipeltük a bőrkabikat is, ami végül kifizetődő volt, jegesszeles sarki időjárás van a vízen és a szigeten:)

Ettől függetlenül az út gyönyörű.

A börtön, pedig nagyon érdekes, interaktív. Persze csak akkor, ha jól beszélsz angolul, vagy spanyolul, németül, franciául, oroszul, kínaiul. Merthogy audio tour van. Ami azt mondom, hogy jól érthető, követhető. De ez általában az ember szókincsétől függ.

Mindenesetre nagyon részletesen bemutatnak mindent, megszólalnak volt fegyencek, fegyőrök, mesélnek, vannak hangeffektek is a felvételben egy lázadásról, történetek a szökési kísérletekről, a sötét lyukakban töltött "büntető" éjszakákról, és arról, hogy milyen érzés volt, ahogy a tenger minden nap elvitte a szabad emberek hangját a san francisco-i partokról.

A cellatúra után még ott maradtunk és körbejártuk a szigetet, gyönyörű a kilátás, de azért a szél hamar betereli az embert:)

Visszakompoztunk, délután 5 óra körül volt, és ezzel hivatalosan is véget ért a túra. De mi úgy döntötünk, hogy folytatjuk a városnézést.

Pár perc sétára volt a Pier 39, ahol hangulatos tengerparti éttermek voltak, az egyik ilyen helyen meg is kajáltunk.

Természetesen hamburgerkülönlegességet:D

Aztán jött a Pier 39, fókapihenő. Ami nagyon nagyon cuki dolog, egy rakás oroszlán fóka egy helyen, folyamatosan mondja az összes, hogy "uuu-uuu-uu-" így elképesztően hangosak, és napoznak, játszanak, beugrálnak a vízbe, és szokásos fókacukiságokat csinálnak, és nagyon selymesek. Legszívesebben befeküdnék közéjük és megnyunyorgatnám az összeset. De akkor valószínűleg most nem írnám ezt e bejegyzést, így csak fényképeket készítettem:)

Ezután megint fogtunk magunknak egy buszt és versenyt futottunk az idővel, hogy elkapjuk a naplementét a Golden Gate híd lábainál:) És sikerült. És megint jól jött a kabát.

De ott ülni a tengerparton a homokban, a boldogan futkározó kutyák között, és végig nézni a napot, ahogy eltűnik a híd és a californiai hegyek mögött, elmondhatatlan érzés. Az, hogy a naplementére várás közben, egyszer csak kiszúrtuk, hogy oroszlánfóka úszkál a parttól kb. 10 méterre, már csak hab a tortán:)

Mindenesetre ez a látvány tökéletes befejezése volt a napnak:)

Sötétedés utáni rövid kaland volt még, ahogy a buszfele menet az utcán egyszer csak szembe találtuk magunkat két megtermett mosómedvével. És igen, selymesek, és puhák, és aranyosak. De veszélyesek!! Szóval nem odamenni, hogy jajjdecukiii még sosem láttam mosómedvét, mint ahogy azt én akartam, amikor először láttam:D

Day 3.

A harmadik nap már kicsit nehezebben ment a felkelés, de annyira örültem, hogy így alakult a beosztásom, hogy azt elmondani nem lehet. Fáradtság ide vagy oda, de 10 órakor már bent voltam a városban, a megbeszélt találkozó pontomon a lányokkal. A mai napra hagytuk a light-osabb dolgokat, amik kimaradtak.

Azzal kezdtük, hogy megvettük a daily pass-t a tömegközlekedésre, mert már kímélni kellett a lábunkat, ráadásul a cable car használata is benne van, korlátlanul. Így pedig egy 20-30 perces buszozást is megengedtünk magunknak az Ocean Beach-hez, ami San Francisco óceán felőli partjánál található, és ami a több mérföldes, homokos, hivatalos "beach". Azt nem mondanám, hogy klasszikus beach, mert se pálmafák, se part menti kajáldák vagy toálett.:D Ennek az is lehet az oka, hogy nem nagyon strandolnak itt, mivel a víz a legnagyobb nyári kánikulában is 15 fokos maximum, ami nagy kár.

Ettől függetlenül én életemben most láttam először az óceánt, és hatalmas, és végtelen, és lélegzetelállító. Eltöltöttünk ott egy jó fél órát, plusz szereztünk a talpunkra egy kis égési sérülést a forró homoktól, de cipőben esélytelen, hogy végigsétálsz:D

Még a lábimat is beletapicskoltam a vízbe, de annyi pont elég is volt.

Utána elmentünk a Golden Gate Park-hoz, ami minimum 10 hosszú buszmegállónyi helyet ölel fel, szóval nem egy Városliget. Ráadásul csak 1-2 park rész rendezett, padokkal, több helyen, erdőszerű sűrűség és összevisszaság uralkodik. Kicsit olyan, mint a Central park, hogy nagyon nem mindegy, hogy melyik részen mész be és tévedsz el, haha:D

Hát mi nagy valószínűséggel a nem jó helyen mentünk be, elég erdős volt, kicsit ijesztő, 1-2 bokornál vagy padon ücsörgött valaki, vagy frizbízett magányosan 1-2 pasas. (Ezt nem igazán értettük, mert többen, a parton vagy a parkban frizbizni oké, de az erdő közepén egyedül hajigálni a frizbidet elég pszichopata gyilkosos:D)

Szóval tettünk egy kört a kis tavacska körül, amire rábukkantunk a susnyás rész után, de amikor ilyen erdőmunkás, fura munkás emberek megkérdezték, hogy eltévedtünk-e, akkor mindenkinek eszébe jutott, hogy a horrorfilmek szoktak így kezdődni, szóval elhagytuk a helyszínt:D

Ettől függetlenül valahol a több száz négyzetméteres park területén található pár múzeum és kert, azokat biztos érdemes megnézni. De nekünk mára még volt más program is.

Visszamentünk a belvárosba, betértünk a Walgreens-be, hogy műanyagdobozos előre bekevert salátákat, és előre kockázott gyümölcsöt ebédelhessünk barna papírzacskóból:) Nem is akárhol, hanem a Union Square-en, mert az úgy nagyon hangulatos.

Ráadásul a téren van Cable car megálló is, így ebéd után az volt a terv, hogy elkapunk egyet. Hát elment 1, tele volt. Jön még egy, lett volna hely, megkérdezzük, hogy a Lombart street fele mennek-e, hát nem, de a vicces irányítóbácsi már mondja is, hogy nem arra mennek, de mehetnek, ha 3 ilyen csinos lány száll fel:D

Jót nevettünk, de persze mission impossible, azért megkérdezték honnan jöttünk. Hungary. Nagyon jó, gondoltuk úgysem sokat mond:D

A harmadikra sikerült felszállni és ráadásul kint lógos kapaszkodós helyünk volt. Ami azért egy kicsit veszélyes, mert a szembe jövő cable car kb. 10 centire tőled megy, a parkoló autókról már nem is beszélve:D

Mindenesetre nagyon hangulatos, gyönyörű a város így:)

Aztán megérkeztünk a Lombard Street-hez, amit én bár már láttam mégis gyönyörű szép. Maga az utca is és a kilátás is az utca tetejéről:)

Majd ezek után a képen látható messzeségben emelkedő Coit tower-hez is felsétáltunk, ami a nap utolsó projektje volt. Buszozás ide vagy oda, így is sikerült lejárni a lábunkat, de az biztos, hogy a 3 nap végig edzés is volt:D

A torony tetejéről egyébként meglepő és váratlan fordulat, gyönyörű a kilátás az egész városra:)

Vissza is tudtunk nézni a kanyargó Lombart Street-re, hogy lássuk, mennyire sokat sétáltunk át:

Sokat. :)

De aztán ennyi volt mára, lesétáltunk, és megcéloztunk a város közepét újra. Várunk a következő cable car fuvarra. Jön egy, nincs hely. Jön még egy, az idős kínai hölgy bepofátlankodik elénk, így már csak 2 hely marad, mi meg hárman vagyunk. Azonban ahogy elindul mellettünk a kocsi halljuk, ahogy kiabál az irányítóbácsi "heeey girls, are you hungary?" :D:D Hát mégis csak mondott valamit, vagy legalábbis megjegyezték. Nagyon vicces volt, ugyanaz a kocsi volt, amire órákkal korábban is megpróbáltunk felszállni.

Végül feladtuk, bebuszoztunk egy darabig, és félúton kaptunk el egy kocsit, amire sikerült is végre felszállni. Természetesen 2 perce sem utaztunk, amikor már kokettáltak velünk az irányítóbácsik, megkérdezték honnan jöttünk, végre elhangzott az "are you hungry?" poén is, csak mert ma még nem hallottuk:D Majd ahogy süvítünk az utolsó állomások felé egyszer csak rámnéz a pasas és azt mondja, hogy "wanna drive it?" Én meg "hát persze, hogyne" gondolván, hogy hülyéskedik. De nem hülyéskedett, már nyújtotta is a kezét, hogy átugorjak a padokon és egyszer csak ott voltam az irányító résznél. Ilyen nincs, és nem hiszem el. Ott állok a cable car közepén, minimum 15 turistával a fedélzeten (akik nagyon lelkesek voltak és még "húúú"-ztak is a performanszhoz), és én vezetem. Persze azért gyorsan tájékoztattam a legénységet, hogy nem vagyok egy erős ember, de ennek ellenére meg tudtam állítani a kocsit, sőőt én állítottam be a végállomáshoz:)

Komolyan mondom, hogy hihetetlen dolgok ezek. És mekkora jófejek már itt az emberek. Valószínűleg nem árt persze, ha az ember csinos, és nő:D

De ez akkor is felkerül a "lifetime memory" listámra:)))

Ezután leszálltunk és már ott is voltunk a BART állomásnál. 1 óra múlva már otthon voltam, munkára készen, ami összesen 3 óra volt, és a leckeírás-fürdés-fekvésen kívül nem sok mindent takart.

Elképesztő 3 nap volt. Ráadásul a kedves magyar barátnőmet valószínűleg hamarosan meglátogatom Los Angeles-ben, ami viszont elképesztő 1 hét lesz.

Fél évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyen élményekben és utazásokban lesz részem. Szédítő belegondolni, hogy milyen események, lépések, döntések sorozata vezeti el az embert az éppen adott élethelyzetéhez.

Azt tudom mondani mindenkinek aki hezitál, aki nem érzi hogy ott van, ahol lennie kell, aki már elfogadta, hogy a mókuskerék lesz az életünk, hogy tessék belevágni, megcsinálni, apró lépésekkel elkezdeni és hagyni, hogy összejöjjenek a dolgok. Mert egyszer vagyunk fiatalok, minden lehetőség bezárul előbb-utóbb, arról már nem is beszélve, hogy: