Az első 4 nap...:)

Az indulás előtti időről csak röviden mesélnék, mert abban 100%-ig biztos vagyok, hogy mindenki másképp éli meg az élete hátrahagyását. Illetve abban is, hogy kizárt dolog, hogy időben kezdted a készülődést.

Az indulás előtt 2 hónappal abbahagytam a munkák elvállalását, hogy legyen időm mindent lezárni, elintézni, beszerezni. Még azt is elmondhatom, hogy úgy mentem el, hogy a tavaszi nagytakarítást is megcsináltam a lakásban, nem hagytam meg az otthonmaradóknak:)

Ezen kívül elkezdtem "meeting"-eket tartani a legközelebbi és a rég látott, "ezer éve mondjuk, hogy majd találkozunk" ismerősökkel, és az összes kötelező orvoslátogatást beiktattam időben!!

És mégis, az indulás előtti héten jött a pánik, hogy úúúúristen, nem kezdtem el elég időben a dolgokat, annyi minden van még.

Szóval csak annyit mondanék, tök mindegy, hogy mikor kezded, úgyis mindig jönni fognak dolgok (esetemben pl. egy váratlan bölcsességfogműtét:D), intézni valók  amiknek éppen hogy az indulás előtt fogsz a végére érni, és éppen hogy az indulás előtti éjjel, éjfél előtt 2 perccel fogod tudni behúzni a bőröndöd cipzárját úgy, hogy ne legyen túlsúlyos. Szóval erre készüljünk fel. Ha az ember külföldre költözik, nem tudja sosem elég időben elkezdeni a dolgokat, ez így van kitalálva!!:)

A családtól és barátoktól való búcsúzás talán a legnehezebb rész, de ebből a szempontból szerencsém van. Nem vagyok egy érzékeny típus és mindig mindennek a pozitív oldalát látom, így nem úgy fogtam fel, mint elszakadást a szeretteimtől, hanem, mint a legjobb dolgot, ami történhet velem,egy nagy utazás, minden értelemben, ami mellékesen a kapcsolataim átértékelésével jár. Remélhetőleg csupa pozitív meglepetéssel, és az 1 év próbája után már sokkal biztosabb, mélyebb kötelékekkel. Legyen szó családról, barátokról, és a többiekről:)

Szóval elérkezett az indulás napja, amikor gyomorgörcsöt és pánikrohamot vártam, de hiába. A reptéren az 50-edik utolsó puszi és ölelés után, már tényleg átmész a biztonsági ellenőrzésen, hogy ne nézzenek rád csúnyán, de azért amikor leveszed a szalagról a a laptopodat és a ruháidat még vissza fordulsz és "jaaaaajjj még mindig integetnek, de cukik, de szeretem őket:)"

Aztán leülsz és vársz fél órát-órát, és úgy gondolod, hogy na, most lesz időm átgondolni, hogy mi is vár rám, hogy mibe vágtam bele.

Hát aki akarja, gondolja át, sosem árt, de én mindig az adott problémára koncentrálok, az pedig a rám váró repülő út volt:D

Szerencsére Zürich-be 1,5 óra alatt ott voltunk, ami alatt 2x kaptunk enni és inni, úgyhogy lefoglaltak, utána meg már aggódhattam azon, hogy szűk 1 órám van átszállni, a reptér hatalmas, a leszállás csúszik 15 percet. :D

Tudni kell, hogy hiába repülök viszonylag sűrűn, ezt egyszerűen nem.lehet.megszokni. Ezen gondolkoztam, amikor beindultak a new yorki 9,5 órás járat hajtóműi, nem pedig azon, hogy mi vár rám azután.

Na most a különbség az általam eddig tapasztalt európai repülés és a tengerentúli között az, hogy sokkal stabilabbnak, nagyobbnak, biztonságosabbnak érzi az ember. A kis gép folyamatosan zörög, ráz, másképp száll fel, így kanyarodik meg úgy. Néha úgy érzem, hogy a pilóta szórakoztatja magát, hogy hány hajtűkanyarral tud ereszkedni. Na most a nagy gép nyílegyenesen felszállt, beállt az utazási magasságba és mindenféle rázkódás nélkül lerepültünk 9 órát. Az 3 film és 3 étkezés volt egészen pontosan:D

New York-ban a JFK-re érkeztünk egy másik au pair társammal és 1,5 órát vártunk a bevándorlási sorban, ahol megnézik a papírjaid, elveszik a hungarikum szalámi-ajándékaid (mert mezőgazdasági termék és azzal behozod az összes bacit, ami itt nincsen a sok mirelit kajájukban:D) és mehetsz is.

A reptéri személyzetről annyit, hogy elképesztően kedvesek, mosolygósak, türelmesek és amint meglátják a külföldi útleveled szépen, artikuláltan beszélnek :D Minden ki van írva, és mindenhez van tájékoztató videó, hogy hogyan kell csinálni (milyen papírt készíts elő, miket tegyél a szalagra, és a többi)

És a legfurcsább, mindenki megkérdezi, hogy hogy vagy, meg hogy minden oké?

Éppen az Au pair ügynökség képviselőjét kerestük (ami azzal jár, hogy 3x körbejárod az érkezési csarnokot) és csak úgy odajött hozzám egy bizti őr, hogy minden rendben, jönnek értem, van, aki hazavigyen  és hogy nehogy elmegyek olyan taxissal, aki itt idejön hozzám.

Szóval megtaláltuk a képviselőt és elindultunk a kis kertvárosi szállodánkba, New York szélén. Ekkor már kb. 24-30 órája ébren lehetsz, de nem érzel semmit, azon kívül  hogy ennél valamit. (vagy lehet ezt csak én érzem:D)

Megérkezel a szállodába, ahol behordják, felviszik a bőröndjeit és mosolyognak és mindenki megkérdezi hogy vagy. Itt ez a köszönés része. Nem úgy mondják, hogy "Hi!" meg "Welcome!", hanem "Hi, how are you doing?" Ez szigorúan egy mondat, összetartoznak!:)

Leülsz az étterembe, jön a pincér (hi, how are you doing? még be is mutatkozik) majd ránézel az étlapra és rájössz, hogy hiába beszélsz tök jól angolul, a kaja szókincsed a csirkére, krumplira, tésztára terjed ki nagyjából, és az étlap 70%-át nem érted. Szóval az elején vannak mindig az egyszerűbb, csirkés valamik, és az jó is lesz így elsőre:)

Amerikában minden ételhez jár sültkrumpli!! Mindig!!! (jó a tésztákhoz nem, de minden máshoz megy is a dupla adag krumpli:D)

Úgyhogy új szokással kell megbarátkozni: mindig fogsz maradékot hagyni.

Nagyon rossz, és nagyon nehéz:D Európában úgy vagyunk nevelve, hogy nem zabáljuk degeszre magunkat, és normális adagokat teszünk egy tányérra, hogy ne kelljen kidobni. Hát itt aztán nem lehet az étterem szemére hányni, hogy kicsik az adagok...

Első pár alkalommal még neki fut az ember, mert hát mindig mindent megszokott enni, de aztán feladod, mert  nem akarsz már 1 hét után 3-4 kilót hízni. Ezen kívül, ha kicsit nézelődsz az étteremben, mindig mindenkinek van maradék. Talán az ilyen jabbáknak nincs, de az meg is magyaráz mindent:D

Aztán amint megkajáltál lefekszel, hogy legyen esélyed olyan 8-9 órát aludni. És másnaptól kezdődik a fejtágítás.

Vezetési kurzus az amerikai KRESZ-ről, időjárási szélsőségekről, biztonsági öv, büntetések és egy kis séta a parkolóban, hogy lássuk: igen, hatalmas, buszméretű autót fogunk vezetni:D
Érdekes például, hogy  a piros lámpánál jobbra simán kanyarodhatsz, ha tudsz. Hogy nincs jobb-kéz szabály. Hogy semmilyen formában nem lehet alkohol az utastérben. Ha a rekesz sört viszed valahova és a hátsó ülésen utazik, akkor az komoly kihágás. Illetve, ha ittas kiskorú van az autódban már veszik is el a jogsit. Bizony, ha beiszik a 20 éves haverod (mert itt 21 az alkoholhatár) akkor felelőtlen vagy, ha beülteted az autódba és hazaviszed. Agymenés:D

Aztán gyereknevelés, mit lehet, mit nem, játékötletek, veszélyek, elsősegély, au pair közösség, szabályok éés rengeteg nem, nem, nem. Mit nem lehet, mi veszélyes, ezt sosem csináljuk meg azt sem. És a korábban említett szexuális zaklatás eeeeelképesztőőő túlzásokba vitt szabályai. Nincs egy takaró alatt kuckózás, fürdőruhában családi fénykép készítés, egy légtérben átöltözés a gyerekkel (azonos neművel SE), és nem megfelelő helyeken érintés. Ezt azért részletezem, mert számomra ez volt a legnagyobb sokk. Olyan dolgokat raknak a tiltó listára, hogy csak nézel, hogy te jó ég, eszembe sem jutott volna...Most akkor ha este, filmnézés közben be akar kuckózni mellém a gyerek, azt mondom neki, hogy "nem, nem lehet, az szexuális zaklatás" :D Arról már nem is beszélek, hogy kisebb gyereket fürdess már meg úgy, hogy kikerülöd az "illetlen helyeket".Olyan abszurd. Na mindegy, ezen azóta sem tettem túl magam, nyilván megvan ennek a nagyon jó oka, hogy így állnak hozzá. Csak az épeszű, normális neveltetésű embereknek olyan abszurdnak tűnik az egész.

A 3-4 nap úgy telik el, hogy reggeltől estig ülsz a konferencia teremben, fogalmad sincs arról, hogy milyen kint az idő. Rengeteg információ áramlik befelé, napi 8-9 órában, FOLYAMATOSAN, és végig angolul. (meglepő). Elképzelni sem tudom milyen lehet 3 napig ott ülni, úgy, hogy alig beszélsz angolul, mert azért jöttél erre a programra, hogy megtanulj. Márpedig a lányok 3/4-e éppen hogy csak alapszinten beszél valamit angolul, erős akcentussal, durva (alany-állítmány hiányzik a mondatból szintű) hibákkal.

Ettől függetlenül mindenkit bíztatok, hogy csinálja, vágjon bele, mert ha ettől az 1 évtől nem tanulsz meg angolul, akkor semmitől. A használható nyelvtudás mellé, pedig már egyből életreszóló élményeket is hozzácsaphatsz:)

Ráadásul örülj neki, hogy nem érted a felét, legalább kisebb nyomás lesz rajtad:D

Én mondjuk, hogy naponta 5-10 szót nem értettem, amin én magam is meglepődtem, és olyan frusztrált lettem a hallottaktól, hogy elmondani nem tudom:D Hozzá kell tenni, hogy nagyon hangosan, artikuláltan és egyszerű szókinccsel beszélnek, szóval nagyon figyelmesek.

És mostanra a frusztráció is eltűnt és azt mondom, hogy elképesztő hasznos tanácsokat, irányelveket kaptunk 3-4 nap alatt. 

Szóval ott ülsz, figyelsz, próbálsz nem elaludni (gondoskodnak róla, -20 fokon nyomatják a légkondit, Amerikában akkor is megy a légkondi, ha csak 15 fok van:D)

Ezen kívül alszol vagy étkezel és talán sikerül egy fél ebédszünetnyi skype-olást összehozni a legszűkebb családtagokkal.

Szórakozás, ismerkedés: felejtős:D

A szabadidő, amikor nem hullasz az ágyadba nagyjából az étkezésre korlátozódik, ez az idő van arra, hogy barátokat szerezz, szóval én nem annyira estem kétségbe attól, hogy nem szereztem lifetime barátokat ez idő alatt:)

Ezen kívül van két szabad este. Ebből az egyik az Neew Yooooork:) Egy 2-3 órás buszos városnéző túra, ami magában foglal 2x30 perc kiszállást a Time Square-en, és a Rockefeller Centernél és egy 15 perces megállót a parkban, ahonnan látszik a szabadság szobor. Na most szerintem kitaláljátok mire elég ennyi New York-ból:) Mégis mindenki úgy van vele, hogy ha hazaküldenek, vagy hazamész, mert nem jössz ki a családdal, akkor is megérte elindulni, ezért:D Felfoghatatlan és elképesztő minden, amit látsz. Ott járni, ott állni, ott lenni, majd lenézni a Rockefeller center tetejéről, ahol elterül alattad az egész város, mint egy filmben. 

És akkor eszedbe jut a Gossip Girl, meg a Szex és New York, Jóbarátok és még sorolhatnám, és elkezd lassan leesni a dolog, hogy tényleg itt vagy, és megcsináltad és elérted, és láttad New Yorkot. Több millió életet élnek le úgy, hogy nem látták New York-ot, és ha nem jelentkezem erre a programra ki tudja, hogy nem lett volna az enyém is azok között. Azért, amikor ebbe belegondol az ember, van ereje a dolognak:)

Na most, ami ezen kívül jutott szórakozás, az az 1. este volt, amikor a lányok nagy része érkezőben volt még.

Nekem óriási szerencsém volt, hogy az én kedves, drága barátosném a szállodámtól 20 percre, New Jerseyben dolgozik, szintén ebben a programban, lassan fél éve.

Így meglepetés welcome program arzenálban volt részem.

1.-ként összeállított egy "Welcome to the States-csak a legszükségesebbek című ajándékcsomagot:)

A tökéletes kezdés után elmentünk vacsorázni, ahol szembesültem azzal, hogy továbbra sincs fogalmam az ételek, fűszerek, dresszingek és elkészítési módok neveiről, így maradunk az ajánlás kérésnél illetve az első soroknál az étlapon:D

Ezen kívül még az a furcsa errefelé, hogy a hamburgeren és sült krumplin kívül nem nagyon van olyan, hogy amerikai specialitás. Itt az a specialitás, hogy minden nemzet konyhája van. Jellemző, hogy az étlapok tele vannak taco-val, quesedilla-val, fajitas-val a mexikói konyháról és sok-sok tésztával, pizzával az olasz konyháról:)

Végül nekem a taco félékre esett a választásom és nem bántam meg:)

A másik nagyon pozitívan kiemelendő dolog, ami eddig az egyik legjobban tetszik az amerikai éttermi szolgáltatásokban:

A VÍZ INGYEN VAN!!:)

Amikor kikéred a kajád és mondod, hogy csak vízet szeretnél, mondják, hogy, igen, természetesen, az már érkezik az asztalhoz, azon kívül valami üdítőt?

És még a kaja előtt leraknak eléd egy fél literes poharat, amit fogyasztás közben folyamatosan jönnek és után töltenek neked:) Ihatsz, amennyit szeretnél, nem kell 1x2 dl ásványvízre szorítkozni, mert az is 400 ft volt :D

Bár én már otthon is felfedeztem, hogy mindig van 25 ft/dl-ért szódavíz (ezt az utána számolós magyar mentalitást szerintem nem lehet levetkőzni:))), és egyébként az otthoni vendéglátásnak is alapszabálya, hogy a csapvíz jár a vendégnek, és kötelező lenne minden asztalon lennie egy kancsó víznek. De hát, meglepő módon nem tartják be..:)

Ezek után érkezett a kötelező amerikai Cheesecake Factory egy hatalmas Oreo Cheesecake-el. És itt tanultam meg, hogy nem hagyunk maradékot, ELDOBOZOLTATJUK!!!:)

Főleg, ha egy így néz ki:)

És a rövidke new yorki tartózkodásom megkoronázása volt, szintén barátnőmnek, Timcsinek köszönhetően egy esti road trip Hoboken-be, ahonnan megcsodálható a New York Skyline. Erről nem is tudok mit írni, lélegzetelállító.

Kár, hogy csak 20 percig lehet parkolni ingyen és hogy nem volt még rendes fényképezőm, így mobillal készített fényképekkel kell beérnem:)

Az utolsó nap oktatási kísérletei reménytelenek voltak, már senkit nem érdekel semmi, csak az, hogy pár órán belül megismeri a családját, akivel 1 évet fog élni.

De persze megint volt min aggódni, a következő 1 év helyett, kezdve azzal, hogy a transzfer buszunk késett, és 40 perccel később értünk ki a reptérre, mint kellett volna, majd az első 2 órában viharban repültünk, és elmondhatom, hogy még életemben nem féltem ennyire a repülőn.

Valami csoda folytán mégis elaludtam, így amikor kiszálltunk a repülőből akkor ért utol az "úristen, most már tényleg találkozunk, és elkezdődik az új életem, az új amerikai családommal, Californiában...":)