Time of my life - Part 3 (még mindig LA)

3.nap
06.17. Hétfő

Annak ellenére, hogy Évi barátnőmnek a hétfővel együtt a dolgos hétköznapok is elkezdődtek, nagyon jól sikerült managelnünk a problémát és összehozni a bébiszittelést a turistáskodással, úgy, hogy mindenki élvezze.
Miután elkészült a teljes strandfelszerelés és uzsonna-rakomány (ami 3 gyerkőccel nem egyszerű mutatvány) elindultunk Malibura.
A júniusi vakációkkal a nyugati parton egyetlen egy gond van csak: a reggelek, délelőttök ködösek. Ez két dolgot von maga után. Azt feltételezed, hogy nem lesz strandidő, pedig de. És azt feltételezed, hogy nem kell naptej, pedig de :D
Mivel már 10-11 körül megérkeztünk Malibu egyik legszebb strandjához a Point Dume State Beach-hez, ezért még igencsak szürkés-ködös volt az időjárás, a strand is kihalt volt. De nem véletlenül esett erre a helyre a választás. A strand egyik végén található a Point Dume, ami egy gyönyörű szép, magas sziklacsoport, ami arról is híres, hogy ha felmászol a tetejére, akkor az év megfelelő szakaszaiban lehet látni a bálnavonulást:)

Egyébként pedig a megmászás nem is olyan megerőltető, egy nagyon helyes, kényelmesen 1 óra alatt bejárható túraösvény van kiépítve, kilátópontokkal. Mi papucsban, három 8 éves gyerekkel mindenféle nyelvlógatás nélkül megjártunk:)

Alternatív útvonal a képen látható sziklaoldalon való felmászás, amire biztosító kötél, hozzáértő emberek segítsége is rendelkezésre áll, és még ingyenes is. Nagy kár, hogy papucsban vágtunk neki a dolognak, így ez az élmény kimaradt. Bár amúgy sem hiszem, hogy ehhez a megmérettetéshez sikerült volna elég gén kezelt csirkemell-fehérjét beépítenem a bicepszekbe ennyi idő alatt :D

Arról már nem is beszélve, hogy a túraösvény gyönyörű volt, és így a kezeim is szabadok voltak, hogy elkészíthessem a napi 300 fényképemet:)

Annak ellenére, hogy ez volt az egyik legegyszerűbb program a los angelesi tartózkodásom alatt, ez volt az egyik kedvenc napom.
Mindig is éreztem valahol, hogy szeretem az outdoor, aktív programokat, csak otthon, főleg Budapesten, ehhez nehezen találja meg az ember a társaságot. Persze vannak bizonyos elfoglaltságok, amikhez könnyebb embereket toborozni (síelés, szörfözés, stb.)
De ha nem dolgoztam volna hostelben, és nem lett volna úgymond a munkám része, megnézem ki jött volna el velem kenu túrára vagy barlang mászásra (olyan igazi lámpás sisakos, csúszós-mászós, vaksötétben tapogatózósra). Pedig imádtam ezeket.
Itt Amerikában viszont a lehetőségek tárháza végtelen és szerencsére a környezetem is elég aktív időtöltő. Így azt veszem észre magamon, hogy egy nagy túrázás, jet-ski-zés, hegymászás, vitorlázás sokkal izgalmasabb számomra, mint bemenni a városba sétálni, kávézni, múzeumozni, bulizni, akármi. Különösen a túrázásra szoktam rá. Mondjuk ilyen tájakkal és kilátásokkal nem nehéz:)




Az is tök érdekes, hogy akármerre jársz a nyugati parton, sehol sem ennyire kék az óceán, mint itt. Szerintem csak az óceánra ellőttem 100 fényképet. Olyan, mintha nem is igazi lenne az egész. Egyszerűen felfoghatatlanul gyönyörű. Ha közelebb lenne, tuti minden héten felmásznék ide:) Nem is lehet ezt leírni, de még a fényképek sem érnek fel a látvánnyal...

Az amerikai élővilág gazdagsága, pedig annyira lenyűgöző. Az, hogy mindenféle madarakat, gyíkokat láttunk menet közben, az egy dolog.


De az a boldogság, amikor fent sétálsz egy ilyen magas szikla tetején és egyszer csak a messzeségből meghallod, hogy "úúú-úúú-úúú", aztán megtalálod a fókucit, és kiderül, hogy még bébije is van, na hát az leírhatatlan.
Bár fél percre mindig elszontyolodok, hogy nem lehet csak úgy odamenni hozzájuk, elkapni és jól megtönyörgetni:D






Azt hittem amúgy, hogy a szikla tetején lesz a legszebb látvány, aztán megérkeztünk a másik oldalra, ahol egy kis öböl van, a fogalmam sincs melyik malibui stranddal (a százból).
A botrány az a rész egész Malibuban, ahol a privát tengerpartok vannak, házakkal. Láttuk ezt a részt is, de értelemszerűen nem jutottunk fotóközelségbe:D
Egy sor ház, amik egyébként tök egyszerűen néznek ki, semmi extra. Oldalról lehet látni, hogy az óceán konkrétan a hátsó ajtót mossa, a nappaliból, pedig valami ilyesmi látványt kell elszenvedniük minden nap..





De egyébként összességében Malibu ennyi: 35 kilóméter elképesztő csendes-óceáni partvidék és egy rakás szerencsés ember, akik itt élnek:)
Újabb hely a "tudnék itt élni" listámra!









Aztán szépen fokozatosan kisütött a nap, 40 fok lett, úgyhogy gyorsan lekívánkoztunk a strandra, ahol egyből nagyobb lett az élet. Letelepedtünk, benaptejeztünk, aztán a gyerekek homokvár építésbe kezdtek, én pedig vízhőmérséklet ide vagy oda, némi "beszokási" idővel, de életemben először úsztam az óceánban!!!:)

Aztán még egy dolgot kipipáltam a turistáskodós listámon, a lifeguard fülkék közeli szemrevételezését.
Bár el van kerítve és nem viccelnek ezekkel a dolgokkal, nem lehet velük bohóckódni. Nem olyanok mint az amerikai rendőrök, hogy szinte munkaköri kötelességük a turistákkal fotózkodás:D

(Egyébként azóta láttam, és utána is kérdeztem, de a jó rendőr "police" matricákkal is fel van szerelve, hogy ha odamennek hozzájuk, vagy csak látnak egy kisgyereket, akkor adhassanak nekik :D)

Aztán késő délután hazavittük a gyerekeket, hogy mehessenek a mindenféle délutáni elfoglaltságra. Mi, pedig levezetésképpen fogtuk a két kutyit (akik a világ egyik legcukibb kutya testvér párosa:)) elvittük őket sétálni, és betoltunk egy amerikai stílusú, pakolsz, amennyit bírsz fagyit:)

Megzabááálom őket!:))))
Egyébként ez is évek óta erősödő jelenség, hogy egyszerűen megőrülök a kutyákért. Mindig is szerettem őket és órákig el tudtam lenni velük. És azóta is szívesen vittem le otthon a kutyánkat sétálni, amióta nem lehet elsumákolni a friss kakiszedést:D:D
Itt viszont mindenki annyira kutyás, és olyan sokat kutyizom attól függetlenül, hogy az én fogadó családomnak nincsen sajátja, hogy az nem igaz. Még a csúnya kutyákat is szeretem:D És ami még jobb, hogy imádnak a kutyák is. Pedig nem az a kutyahangon morgok és a földön fetrengek, úgy játszok vele, típus vagyok :D
Mindenesetre amióta évente kiábrándulok 1-1 hivatásból (főként az emberek miatt, tök mindegy, hogy utasnak, vendégnek, ügyfélnek, megrendelőnek hívjuk éppen), egyre jobban erősödik bennem az érzés, hogy én csak kutyákkal szeretnék foglalkozni. Mert akárhányszor ránézek (a csúnyákra is :D ) mindig mosolygok, és már ennyitől jókedvem van:)
Szóval a challenge találni valami olyan szakmát, ahol kutyákkal foglalkozhatok, nem kell szurit adni, orvoskodni, és azért nem is halok éhen :D



Hamarosan következik a 4. rész, amibe megpróbálom a 4.-5. napot,  a Universal Studios-t és a LA városnézést belesűríteni. De hát ha az ember 2 héttel az utazás után, újra elutazik 1 hétre, úgy elég nehéz behozni a lemaradást, főleg a megszámlálhatatlan mennyiségű megválaszolatlan e-mail-em mellett!:))

Mindenesetre ma már hazaértem a családi vakációról is, Lake Tahoe-ról, így remélhetőleg szépen lassan, feldolgozom az egy havi elmaradást;))