Time of my life - Part 1

Amit az elmúlt 9 napban megéltem, láttam, csináltam, fotóztam azt szinte lehetetlen szavakba önteni, de azért még is megpróbálom:)
Szóval úgy néz ki a helyzet, hogy nagyjából 2 hónapja élek az Egyesült Államokban, de úgy adódott, hogy már ki is vettem az első egy hét szabadságomat, hogy meglátogassam a szintén au pair-ként dolgozó magyar barátnőmet Los Angelesben.
Az életvitelem egyre viccesebb velejárója, ahogy megismerek embereket, vagy, ahogy közelebb kerülök hozzájuk.
Nagyon kedves Timcsikémet például kb. 4-5 évvel ezelőtt ismertem meg a legjobb barátnőm szülinapi buliján. Ott nagyon egy hullámhosszon voltunk,de nem nagyon mozogtunk egy társaságban. Az évek során még is dolgozott a kémia közöttünk, és a facebook kommentcsatákból, chat-elés, chat-elésből pedig órákon át tartó skype maratonok lettek, függetlenül attól, hogy éppen a világ melyik pontján élt :D Évente 1x találkoztunk Magyarországon, és nagyjából ezen alapszik a barátságunk. Ő majdnem 1 éve él Amerikában au pair-ként, és 4-5 év elteltével New York-ban sikerült összetalálkoznunk újra, most meg kiderült, hogy 4 hónap múlva ide jön ő is a nyugati partra, és hol Seattle-ben, hol San Francisco-ban lesz az új reunion. Na ez a kozmopolita barátság:D
A múlthetemet, pedig Évi vendéglátásának köszönhetem. A vicces az, hogy őt is a fentebb említett legjobb barátnőmön keresztül ismertem meg 2-3 évvel ezelőtt, és talán 2x-3x találkoztunk Magyarországon. Röviddel azután, hogy kikerültem Amerikába, pont San Francisco környékén turistáskodott, így alkalmunk volt 3 napot együtt tölteni:) Most pedig én töltöttem nála 9 napot Los Angeles-ben, és már együtt tervezzük a következő nyaralást:)
Úgyhogy azt hiszem az au pair program leírásban szereplő "új, életre szóló, nemzetközi, távolságot nem ismerő barátságok szerzése" kezdetű sort már most kipipálhatom:)

Amikor először beszéltünk a látogatásról, még 7 napról volt szó. Végül hozzácsaptam még egy hétvégét (amit majd a most következő hétvégém fog bánni,de nagyon megérte:)), így lett belőle 9 nap. Merthogy Los Angeles-ben sok a látnivaló, és ha már egyszer lejön az ember idáig, lásson mindent:)

Minden nagyon jól alakult. Mondanom sem kell, hogy milyen horribilis összeget spórol meg az ember azon, ha ingyen száll meg Los Angelesben:) Szerencsére a családom is tudott nélkülözni ilyen hosszú időre, ezek után, pedig találtam egy retour buszjegyet 30$-ért. (A vicc az, hogy ennyiből Budapest-Pécsett nem járod meg oda-vissza, és wifi meg konnektor sincs a buszon:D)

Amikor neki vágtam az útnak azt gondoltam, hogy ebből majd milyen szééép, hosszú, képekkel tarkított bejegyzést írok majd...Nagyjából a 3.-4. nap után jöttem rá, hogy csak 1-1 helyről, napról annyi mesélni való van, hogy inkább folytatásos, több részes sorozattá növi ki magát a blogom:)

Így következzen a napról napra, úti beszámolóm!:) (vigyázat! hosszú lesz, és nem ígérem, hogy pikk-pakk lezavarom a 9 napos beszámolót;))

0. nap
06.14. Péntek

Erről azért szeretnék pár sort írni, mert az indulás napja mindig vicces.:) Rövid idő alatt az au pair élet velejárójaként kifejlődik bennünk a képesség, hogy este 9-kor még gyereket tegyünk az ágyba, fél 10-kor pedig már teljes ünnepi díszben keverjük az első kör koktélt.
Vagy például pénteken dolgozzunk este 9-ig, de este fél 11-kor már 1 heti menetfelszereléssel, frissen lakkozott körömmel üljünk a kocsiban, útban a pályaudvar felé, és hype-oljunk magunkat, hogy "juhuuuu kezdődik a vakációóóó"...Csakhogy feldolgozzuk az elszakadást a fél pár zoknik begyűjtésétől, és még odaérkezés előtt meglegyen a hangulat:)

Persze meg vannak a szokásos trükkök, mint pl. pakolás, amíg a gyerek fürdik, eszik, mesét néz. Körömfestés, amíg fő a tészta, és a többi. És pontosan tudom, hogy hány au pair fut így neki a hétvégéknek, nyaralásoknak. Annyira viccesen nézhetünk ki menet közben, hogy arról dokumentum filmet kellene készíteni. A "multitasking"-ot pedig dombornyomással küldeni az önéletrajzunkba a későbbiekben :D

Szóval este 9-kor letettem a munkát, és szerencsére már minden össze volt pakolva, ki volt nyomtatva, és a többi. Gyors fürdés-hajmosás, úti élelem összekészítés, és már jött is értem kedves horvát barátnőm, hogy kivigyen az oaklandi busz-pályaudvarra.

Itt a Bay area-ban lépten-nyomon azt hallja az ember, hogy "uhh...Oakland" a host apukám is többször mondta már, hogy na ott nem szabad eltévedni, meg egyedül kóvályogni.
Hát jó, de hát mi végül is kocsival vagyunk, és az állomás előtt leparkolunk. Ez sikerült is, azon azonban már gondolkoztunk, hogy bekísérjen-e a barátnőm és ott hagyjuk a kocsit az utcán.
Végül bementünk, de ott sem éreztünk nagyobb biztonságban magunkat. Nagyjából olyan, mint minden pályaudvar, tele csövesekkel, kéregetőkkel, zsebtolvajokkal. Hát itt ezt vegyük nagyon durván, és dobjuk meg még egy igen csak magas egy négyzetméterre eső " nem jó arcú afroamerikai" jelenléttel, illetve egy-két, neveletlen gyermekei után óbégató mexikói anyukával. (ha esetleg erről beugrik egy hazai társadalmi réteg, akkor az asszociációink nagyon helyesek.)

Szóval 5 perc után úgy döntöttünk, hogy el is búcsúzunk, és bemegyek arra a részre, ahova már csak jeggyel lehet bemenni. Ott mondjuk, hogy valamivel jobb volt a helyzet, de azért nem mondanám, hogy a székben hátradőlve vártam a busz indulását.

Aztán éjjel f12-kor már a buszon voltunk. Az itteni távolsági buszokon van szép, tiszta WC, működőképes(!) wifi, és konnektorok (mert hát ugye az iphone-t szerintem nem arra találták ki, hogy használd. Ha használod, akkor van 4-5 órád, aztán cserben is hagy.)
Sikerült egy szimpatikusnak mondható, korombeli lány mellett szabad ülést találnom, és a vegyes nemzetiségi összetétel illetve a meglepően sok gyerekkel 8 órás buszozó ellenére, mindenki kulturáltan, éjszakai járathoz méltóan viselkedett, így a 8 órából 5-öt szerintem sikerült átaludnom:)

1. nap
06.15. Szombat

A buszom egészen pontosan 2 órás késéssel érkezett meg Los Angeles-be, annak ellenére, hogy menetrend szerint indultunk. De ahogy a sofőr is megállapította a lényeg, hogy itt vagyunk, nem?!:D
Nem is húztam az időt, már a buszon megnéztem a google maps-en hogy melyik buszokat, hol kell elkapnom.
Én mindig is egy talpraesett gyerek voltam, és feltaláltam magam internet meg térkép nélkül is, Svájcban, Dániában és a többi. Na de most, hogy van 3G-m, hát azt mondom, hogy egyszerűen így bárminek neki lehet vágni, bárhova el lehet találni... google maps és nincsenek határok. (de azért persze nem árt, ha meg tudod kérdezni a helyieket is:D)
Szóval kiléptem az utcára..vagyis én inkább egy sikátorhoz hasonlítanám. Egy gyártelepi sikátorhoz. Gondoltam biztos csak az állomás ilyen, ki is értem a fő útra. Mindenki tudja, hogy az ilyen nagy busz állomások sosincsenek jó környéken. Hát Los Angelesben a nemjó környék nem tréfa dolog. Konkrétan ahhoz, hogy beállhassak a kis buszmegállómba el kellett haladnom egy 5-6 fős seftelős mexikói banda mellett, miközben latolgatod, hogy vajon zsebtolvajok, drogot árulnak, egyedül utazó, turista lányokra vadásznak, vagy csak feketén behozott dohányt árulnak 1 dollárért:D
Közben elhalad a megálló mellett random 1 gyerek, 2, megint 1, intenek a nagy bandának, de nem szólnak egymáshoz, biztos jelent valamit, vagy csak paranoiás leszel, ha 20 percet kell várnod a buszra.
És végre megjött a buszom, és a nagyon kedves sofőr bácsi ajánlott egy jobb útvonalat, csak 1 átszállással és 0 gyaloglással, ami azért a nagy bőrönddel szempont.
Amikor már biztosra tudtam, hogy fent vagyok, irányban vagyok, akkor leültem, és körbenéztem, hát a buszon sem sokkal jobb.
Itt az a rendszer, hogy felszállsz, megmondod meddig mész, a sofőr megmondja mennyi, bedobod az árát, kijön a jegy.
Na most valami érthetetlen okból kifolyólag az 50 perces út alatt legalább 4-5 csövesnek intett a sofőr, hogy felszállhat ingyen. Ez bosszantóbb, mint otthon, ugyanis elképesztően büdösek, undorítóak, ittasak és nem nagyon tudnak viselkedni, és 70% eséllyel veled szemben fog leülni.
Itt Los Angelesben pont ugyanakkora probléma ez a hajléktalan dolog, mint San Francisco-ban, de talán itt nem olyan követelőzőek és agresszívak. Ettől még nem lesz kellemesebb velük az utazás. Magyarországon más a helyzet, mert simán felszállhatnak, senki nem ellenőrzi. Itt csak úgy tudsz felszállni a buszra, ha fizetsz vagy van bérleted, mégis 2-nél több csövessel kell utaznod a buszon. Furcsa dolog ez.
Az egyetlen jó dolog a tömegközlekedésben, hogy itt nem nagyon kell félteni a busz sofőröket, ők tényleg figyelnek arra, hogy ne zavard a többi utast, és ne legyen zavargás, még be is szólnak. Volt egy pasi pl. aki a mobilján játszott, fülhallgató nélkül..nem halkan.:D
Hát 2 megálló sem telt el a csaj már hátra is szólt, hogy hol van a fülhallgatója:D:D (a buszsofőrök nagy része, akikkel én 1 hét alatt találkoztam, vagy akár SF-t alapul véve afroamerikai, így ehhez hozzá kell rakni az akcentust, meg a stílust...nagy formák:))

LA központjából kb. 1 órát buszoztam, mire leértem Santa Monicára, ott viszont már felvett Évi, hamar megtaláltuk egymást és mentünk Pacific Palisades-re, ahol lakik. Ez egy kisebb rész Santa Monica és Malibu között, gyönyörű házakkal:)

Megvolt a gyors találkozás a családdal, egy megkésett reggeli és egy frissítő zuhany, aztán indultunk is az első nap bevezető programjára.

Medencés buli egy beverly hills-i villában.:))

Hogy hogyan is kerülünk oda..hát nem egyszerű, és nem mindennapi. De Évi nagyon jól csinálja az itteni életet, és kihozott mindent, amit ebből ki lehetett. Így ismeri a megfelelő embereket, ami ahhoz vezetett, hogy fent voltunk a listán. Merthogy attól, hogy privát medencés buli, attól még van lista.

Már az odafele út is gyönyörű volt a Sunset Boulevard-on és a beverly hills-i utcákon, az egyik legszebb környék tényleg Los Angelesben:)

Megérkeztünk egy hatalmas villához, szerintem ez már nem is villának számít, hanem kúriának:D A kapu 2 emeltnyi méretben pompázott, 2 biztonsági őrrel, meg listával.

Ezek után felsétáltunk egy jó hosszú felhajtón, aminek a vége egy parkolóhely volt, ahova minimum 20 autó be tud állni, meg egy pár limuzin. És jött a medence. Hát nem hittem el, hogy vannak emberek akik ilyen helyeken laknak. Az ő privát medencéje akkora volt, mint egy strandmedence sziklakerttel, vízeséssel, terasz grillel, csúszdával, pool bárral, jacuzzi-val.

A medencéhez külön mellékhelyiség tartozott, külön férfi-női résszel, részenként 3 wc. Némelyik étteremben nincs ennyi:D
A kedvenc részem a mosdókagyló volt, ami inkább szökőkútra hajazott, ilyen fancy dolgot nem sűrűn lát az ember. Természetesen mozgás érzékelős volt, és ha alá tartottad a kezed, akkor a sziklák tetején elindult a víz, szépen lecsobogott, és kész is a kézmosás.:D

Dübörgött a zene (természetesen elektronikus:D), volt 2 bárpult, séf meg grillezés, kötelező piros műanyagpoharak, szilikon mellek, és hivatásosak is.
Aztán megismertem a házigazdát is, akiről annyit lehet tudni, hogy valamit a médiában dolgozik, Hollywood-ban, talán producer, de nem biztos. Ezen kívül nagyon nagyon rámenős, mind a viselkedésében, mind mellizomban.
Mindenki tudja milyen az a szép úszós mellizom, ami tényleg az edzéstől formálódott. Na hát itt a mellizmok olyan hatalmasak, és természetellenesen domborúak, hogy nem bírod levenni róluk a szemedet. Nem jó értelemben. Sőt erőszakosan a látószögedbe tolakodnak, folyamatosan.
Ez összességében igaz itt errefelé sajnos, hogy az emberek nem túl esztétikusan felfújt, illetve szilikonnal töltött izmokkal, mellekkel (férfiak is!!), szájakkal, fenekekkel rohangálnak. Ugyanis bizony van fenékimplantátum is. És népszerű. Mindkét nem köreiben. Döbbenetes(en taszító:D)

A házba sajnos nem nagyon lehetett bemenni (amit megértek, bár abban is biztos vagyok, hogy egy-egy buliján több lányt is nagyon szívesen körbevezet a házigazda:D), de a kert és a medence környéke is elég élmény volt.
Tényleg, ha nem úszkálok ott, ebben a medencében, nem hiszem el. És ezeknek az embereknek ez az élete.
Hogy az emberekről is essen pár szó...Nem mintha mást vártam volna, de borzasztó kiábrándító. Csupa csupa party animal, leszámítva azt az 1-2 normális embert, akiknek a révén ide kerültünk.
Rengeteg fiatal lány, extrémebbnél extrémebb stílussal, apa pénzével, és feltehetően semmi életcéllal vagy önálló ötlettel. A srácok mondjuk valamit biztos jól csinálnak, hogy ennyi pénzük van, de beszélgetni azt nem nagyon lehet velük, persze lehet, hogy amúgy normálisak lennének, ha nem zavarnának össze a kelesztett mellizmukkal:D
Aztán feltűnt egy hölgy egy akkora fürdőbugyival, amit én hajguminak használnék, és Pamela Anderson style felsőrésszel, ehhez illő testalkattal. Na hát azt mindjárt gondoltam, hogy az egyszerűbb férfiak körbe fogják állni, na de azt, hogy fiúk lányok fényképezkedni fognak vele, arra nem számítottam. Bár tény és való, hogy az ő idomaira is érvényes volt, a látószögbe tolakodás, bárhova néztem a mellét láttam.:D
Aztán jött 1-2 pasas, aki úgy nézett ki, mint a U2 frontembere öregen, de mégis feltuningolva, és akkor hasított belém a felismerés.
Ez az egész társaság olyan, mintha összegyűlt volna a showbiznisz egykori, mára már lecsúszott krémje, és elfelejtették, hogy már nem rock sztárok meg topmodellek.
Nagyon érdekes volt ezt így látni, és megélni, nem sokan mondhatják el, hogy bepillantást kapnak a "sex drugs rock'n'roll" életvitelbe a hollywood-i gazdagok társaságában.
Mi Évivel amúgy nagyon jól éreztük magunkat, ettünk ittunk, gátlástalanul körbefényképeztünk mindent, medencéztünk, aztán 5-6 körül el is hagytuk a tetthelyszínt.

Még egy kicsit autókáztunk a környéken, ami még mindig gyönyörű, bár konkrét látnivaló nem nagyon van, a Beverly Hills táblákon kívül:)

Aztán azért megéreztem a 8 órás busz út hatását, amire még rádobott az egész napos medence-nap-sok sok kaja kombó, és szombat ide vagy oda, úgy döntöttünk, hogy megnézzük még a naplementét Palisades Beach-en, aztán relaxálós-kidölős üzemmódba kapcsolunk:)