Party in the city where the heat is on, Welcome to Miami! ;)

Egészen igáig érleltem a döntést, hogy írjak vagy ne írjak blogot Miamiról. Én az a típus vagyok aki szívesen megosztja a vicces, érdekes, tanulságos dolgokat, úti élményeket és a többi. Viszont a magánéletemet, vagy azt, hogy én hogyan eresztem ki a gőzt, nem szokásom nyilvános fórumokon hirdetni, és mindig is úgy gondoltam, hogy ezt bár mások is így éreznék, mivel ezek a dolgok a résztvevőkön kívül nem tartoznak senkire. Márpedig ilyen jellegű dolgok tették ki az 1 hét 60-70%-át, végül mégis úgy döntöttem, hogy életem eddigi legjobb nyaralása megér egy bejegyzést :)

December 22-én vasárnap kényelmesen felkeltem reggel 9-kor, -10 fokra, hóesésre, csúszós jeges utakra, és azon imádkoztam, hogy ne töröljék a járatomat, különben idegösszeomlást kapok. Egy kedves német barátnőm vitt ki a reptérre, amivel kapásból 55-60 $-t (kb. 12 500 Ft) spóroltam. Amerikában egyébként nagyon egyszerűek, és jól kezelhetőek a legnagyobb repterek is. A terminálok szét vannak osztva légitársaságok között, a kapuk desztinációk (belföldi, nemzetközi) között, és minden, de minden ki van táblázva, így kizárt dolog, hogy kiszállsz a "drop off zone"-nál és utána jössz rá, hogy át kell gurítanod a fél reptéren a bőröndödet. (Ez mondjuk nem csak a repterekkel, hanem mindennel így van. Na persze itt minden az amerikai hülyeségre van szabva, de mégis mindig rá jövök, hogy nem olyan nagy baj, hogy itt a hülyéknek áll a világ, mert azért a leleményesebbeknek is kényelmesebb így:))
Megálltam a hatalmas kijelző előtt, elszörnyedtem, amikor csak első ránézésre láttam min. 10 járatot törölve, abból egy Miami-ba tartót, mégis valahogy az én járatom -minimális késéssel, de- rendben volt. Úgyhogy innentől aggódhattam a repülésen, ami nekem mindig egy évnyi stressz adag 2-3 órába sűrítve, ráadásul átszállással mentem. Végül is egészen normális fel- és leszállásaink voltak és mindennel együtt csak 1 órát csúsztunk. Vicces történet, hogy a Chicago-St. Louis járaton egy beszédes kedvű apuka mellett ültem, aki szintén Miami-ba tartott, és amúgy Chicago-ban él, és kb. 2 hetente repül. Az ilyenek mindig megnyugtatóan hatnak rám, hiszen még él.:D Aztán fél óra alatt kiderült, hogy a St.Louis-Miami járatunk is ugyanaz, majd amikor előkaptuk a beszállókártyánkat kiderült, hogy azon a járaton is egymás mellett ülünk..na erre mennyi az esély :D
Végül este 9-kor szállt le a gép Miamiban, a bőröndöm is meg volt, a mosdóban át is váltottam nyáriasabb öltözékre és beletuszkoltam a bőröndbe a télikabátot és kisétáltam a terminál végére, ahol tényleg szó szerint csap arcon a hőség. Akkor is, ha nem a - 10 fokból jössz. És kilépsz, és este van, balzsamos levegő, gatyarohasztó hőség, pára, már be is göndörödött a hajad (ami amúgy egész héten ilyen Miami-style "felejtsd el, hogy normálisan áll" volt:D), és mégis, boldogság van.

A Miami Beach International Travelers Hostelben szálltam meg, ami elhelyezkedés szempontjából tökéletes, 2 blokkra van az óceántól, illetve az összes menő clubtól 1-6 blokknyira. Ráadásul a reptérről indul a 150-es busz, ami konkrétan az ajtóban rak le. A buszsofőrökről Amerikában és amúgy különösen Miami Beach-en azt kell tudni, hogy nagyon kedvesek és akkor is segítenek, ha nem kéred :D Még ki sem nyitottam a számat, hogy megvegyem a jegyet, már mondta a sofőr, hogy "Gondolom South Beach" :D És hogy majd szól, amikor ott vagyunk :)

Így nagyon kényelmes volt, mondjuk egy jó 30-40 perces út volt, viszont végig a fő sugárúton mentünk, úgyhogy volt egy bevezető, esti, mini-városnézésem. Kicsivel 10 óra előtt megérkeztem a hostelbe, ahol már mindenki partydíszben volt, koktélokkal a kézben, a zene meg olyan hangerőn ment, hogy jelbeszéddel csekkoltam be. Majd a recepciós srác mondta,h szerez nekem valami jókiállású gyereket, aki felviszi a bőröndömet az emeletre, ha megyek velük bulizni. Hát mondom nem hiszem, de a gyerek jöhet :D Aztán elém tolt egy lapot, amin az állt, hogy "Nikki Beach"...

Na most ha én valahova utazok, akkor én mindent elolvasok, összeírom miket akarok látni, hol akarok bulizni, strandolni, enni. Persze alakul, ahogy alakul, de vannak irányok:D Így pontosan tudtam, hogy a Nikki Beach a legmenőbb beach club, ahol több színtéren lehet táncolni, plusz van ilyen homokos, pálmafás, cabana-s, chillezős rész is, illetve ők egy héten egyszer csinálnak egy hatalmas party-t, mégpedig vasárnap este. Ránéztem, feliratkoztam, és volt egy órám elkészülni, mindezt úgy, hogy a reptérről jöttem, 6 órányi utazás után. A recepciós vigyorgott egyet, a kezembe nyomott egy pohár mojito-t (ami Miami official koktélja:D), jött egy kedves, már enyhén ittas holland srác, aki felcipelte a bőröndömet az emeletre, a lépcsőfordulóban belefutottam a kis úti társaimba is, meg volt az ölelkezés-örülés, mondtam, hogy jövök én is. (Merthogy az sms-ezés már ment a buszon ülve, hogy ők ma kimennek bulizni:D) Majd egészen pontosan 55 perc alatt, letusoltam, VIP-ra rittyentettem magam, beszereztem és elfogyasztottam egy szelet pizzát a sarki 0-24 pizza bárból és elvegyültem a hatalmas tömegben.
A hostel úgy szervezi, hogy befizetsz 15-20$-t (lányok), kapsz egy karszalagot, amivel ingyen iszol a hostel előterében a napi koktélból, elszállítanak menő partybusszal a club-ba, külön sorunk van, ahol így nagyjából 5 perc alatt bent vagy olyan helyeken, ahova 30-40$-okba fájna csak a bejutás...mondjuk fél óra, 1 óra sorban állás után...már ha bejutsz:D
Na most a hely pontosan olyan volt, amire számítottam, minden beach design, táncolható elektronikus zene (ami szerintem a legalkalmasabb bulizásra) és persze gyönyörű emberek, és elképesztő árak.
Akkor én ott beavattam a csajokat abba, amit én Las Vegas-ban tanultam az én drága Évimtől, hogy hogyan is kell a legmenőbb club-okban is VIP-ban bulizni és sosem fizetni az italodért:D És hogy itt úgy megy a dolog, hogy jönnek mindenféle férfi társaságok, akiknek ahhoz, hogy asztalt kapjanak kellenek csinos lányok a társaságba. Ezért amikor megérkeznek, felmérik a terepet és általában 3-5 lányt meghívnak csatlakozásra. Egy ilyen asztal 500-7000$-ba (110 000- 1 500 000 Ft, igen, ennyit kifizetnek érte) kerül egy éjszakára, és folyamatos itallal jár, meg csinos táncos lányokkal, akik ott riszálnak körülötted és öntik neked az italt egész este.:D
Persze a lányok nem voltak elájulva ettől, és először én sem, de tényleg egyáltalán nem megy semmire az egész. Egyszerűen "show off", hogy ilyen szép kifejezéssel éljek. Kellenek az asztalhoz csinos lányok. Persze nem mondom, hogy tilos akármibe bonyolódni, ha úgy érzed, de végig lehet 2-3-7 estét így bulizni, anélkül, hogy bárkivel is túlzottan "kedvesnek" kellene lenned :D És ez az élet, én azt mondom:D
Egyszerűen imádom ezt az intézményt Amerikában, imádok bulizni járni, annyira minőségi, kulturált szórakozás, hogy nem igaz. Ráadásul itt nem úgy van, hogy az ilyen férfiak általában újgazdag tahók, hanem normális, komoly üzletemberek, ügyvédek, építészek, diplomaták, producerek, akik nem tudnak mit kezdeni a pénzükkel és csak VIP-ben, asztallal és méregdrágán hajlandók bulizni:D
Na szóval pontosan 10 percen belül betaláltak minket, akiket kigondoltam magunknak és perceken belül a VIP-ben buliztunk hatalmas asztallal, csinos lányokkal és soha ki nem ürülő poharakkal:D
Tökéletes első este volt, ilyen formában megúsztuk a már kicsit kényelmetlenül tömött tánctereket, jó volt a zene, kulturált társaságunk volt, és hajnalig táncoltunk.Amit még imádok az ilyen helyeken, hogy a mosdóban az egy dolog, hogy a kezedbe adják a törölközőt, de hogy minden van, amit el tudsz képzelni és kellhet, az is biztos: fésű, hajszárító, hajvasaló, 10-féle parfüm, alap sminkcuccok, tampon, óvszer, pótharisnya..mondom, ami egy este során kellhet, és el tudsz képzelni, az ezeknek a mamasita-knak megvan:D

Hajnali 5-kor, egészen pontosan 5$-ért hazataxiztunk, és elhatároztunk, hogy 9-kor felkelünk a reggelire.
A másik dolog, amiért fantasztikus volt ez a hostel, hogy van ingyen reggeli, ebéd, vacsora. Nyilván nem luxus, meg extra adagok, de ha 1 hétre vissza tudsz venni kicsit, akkor tökéletesen el lehet lenni rajta, én szerintem minimum 100$-t megspóroltam azon, hogy az esetek 80%-ban bent kajáltunk.

Hát fel is keltünk, bár nem ment könnyen, meg is reggeliztünk, ami segített, aztán elindultunk a beach-re. Elképesztő érzés volt december közepén fürdőruhát venni és papucsban lekaffogni 2 sarkot aztán a homokban mezítláb sétálgatni.

Az idő kb. 30 fokos volt, sütött a nap, az óceán pedig egészen kellemes volt. December közepén. Nagyon irigylem ezeket a floridai népeket. Olyan jó lehet úgy élni, hogy egész évben 20-35 fok között mozog a hőmérséklet:D
A víz egyébként tényleg égszín kék, és hatalmas ugrálni való hullámok voltak, a különleges pedig az, hogy ismét úsztam az óceánban, csak ezúttal egy másikban :D

Du. 1-kor elkaptuk a hosteles ebédet, sziesztázunk egy kicsit, majd délután elmentünk felfedezni South Beach-et, ami egyébként egy önálló város, nem pedig Miami része.

Ami nagyon tetszik a környéken az az, hogy a sziget bármely pontjáról közel van az óceán, ennek megfelelően mindenhol lehet érezni azt az isteni sós illatot, mindenhol pálmafa sorok vannak, és az épületek nagy része Art Deco építészeti stílusban épült, ami hamar belopta magát a szívembe. Csak úgy sugárzik az épületekből a napfény, a nyár és a meleg.

Lesétáltunk egészen a Lincoln Road Mall-ig, ami ilyen bevásároló utca-szerűség rengeteg bolttal és étteremmel, úgyhogy itt ki is élveztem, hogy egyik napról a másikra frozen yoghurt szezonba csöppentem, imádom:)

Egyébként tökéletes volt a tegnapi erős érkezés után egy ilyen kellemes, lazulós nap. Visszasétáltunk a hostelbe, elkaptuk a vacsorát, hősiesen nem iratkoztunk fel az aznapi partyra, hiszen megegyeztünk, hogy keddre beiktatjuk a Key West túrát, ami reggel 6-os keléssel jár.

Az egyébként egy vicces történet volt, ugyanis a vacsora után, este 7 körül átsétáltunk az utca túloldalán lévő irodába, ahol egy kedves srác volt, aki felhívta az irodát, hogy van-e holnapra 5 helyük, annak ellenére, hogy már fél órája be kellett volna zárnia:D Amíg várt a visszajelzésre beszélgettünk, és egyenesen hozzám fordult, hogy honnan is vagyok, mert hogy van egy olyan megérzése, hogy Kelet-Európa. Hát hamar kiderült, hogy a srác folyékonyan beszél magyarul, szabadkai, és mindent értett, amit mi elvétve magyarul beszéltünk az én kedvenc szlovák barátnőmmel, aki szintén folyékonyan beszél magyarul. Nagyon nevettünk, megbeszéltük ki mit csinál idekint, majd meg is volt a helyünk másnapra ( spontán 10 $ kedvezménnyel ;)) , reggel 6:50-es indulással:D

Persze az ki volt zárva, hogy egy estét is otthon ülünk, úgyhogy ellátogattunk egy újabb helyre a listámról: a Mango's Tropical Café-ba.
Ez egy nagyon kellemes, latinos beállítottságú bár, ahova be lehet ülni egy italra, és tulajdonképpen délutántól hajnalig folyamatosan vannak táncosok, zenészek, mindenféle show-k. Nagyon vágytunk egy sörre, úgyhogy kaptunk egy asztalt a színpad/bárpult előtt, kikértük az italainkat, dumáltunk, elvoltunk, és úgy terveztük, hogy éjfél körülre visszamegyünk a hostelbe, ami a változatosság kedvéért, 2 sarokra volt innen is:D
Volt egy kis énekelgetés, gitározás, a fejemre nyomtak egy sombrero-t, aztán elkezdtek jönni mindenféle samba-s lányok egyre kevesebb ruhában, majd később a fiúk is. Így végül kikértünk egy újabb kört, aztán annyira jó lett a zene, hogy hátra mentünk a táncparketthez, ahol teljesen meglepett ami folyt. Az emberek úgy táncoltak, mintha Kubában lennének, tele volt a táncparkett csupa salsa-mesterrel és hamar el is kezdtek jönni felkérni minket. Na most én leszögeztem szépen, hogy nagyon szívesen, de a latin táncokról fogalmam sincs. Hát az a titok, hogy ha az ember olyanokkal táncol, akinek ez a vérében van, akkor úgy tudja vezetni a partnerét, hogy még én is azt hittem, hogy tudok salsázni, 1 óra múlva pedig már teljesen profinak éreztem magam:D Szerintem nem volt olyan pillanat, hogy ne lettünk volna mind a négyen a táncparketten. Ráadásul itt sikerült sok mindenkivel beszélgetni is, rengeteg kubai bevándorló van a városban amúgy. Mondjuk még így is a legfurcsább találkozás egy ázsiai emberke volt, aki nagyon tudott salsázni, na az egy furcsa látvány :D
A lényeg a lényeg, hogy elkezdtünk táncolni, aztán jöttek az italok megint (azok mindig csak úgy jönnek:D) és hajnali 3-kor jöttünk rá, hogy 3 óra múlva kelünk, úgyhogy véget vetettünk latin tánctudásunk fejlődésének.:)

Aludtunk 3 csodálatos órát, meglepően gyorsan elkészült mindenki és már a buszon is ültünk. Key West azért különleges, mert hogy a kontinentális USA legdélebbi pontja, már-már a karibi-térség, égszínkék a tenger, 4 órányi buszútra van Miami-tól, és az út nagy részét az óceán és a semmi közepén töltöd egy véget nem érő hídon. Azt hittük, hogy majd alszunk a buszon, de túl aktívak voltunk, ráadásul az út 70 %-a elképesztő látvány, száguldani egy hídon, a semmi közepén, mindenhol az óceán, gyönyörű szép. Aztán kirakott minket a busz egy főtér-szerűségen, és legközelebb 7 óra múlva volt a találkozó, ugyanott. Szereztünk egy térképet, de rájöttünk, hogy nem nagyon látott el minket információval az idegenvezető/sofőr, hogy akkor merre is érdemes indulni.


Én persze itt is elvégeztem a kutatómunkámat, és tudtam, hogy érdemes megnézni a legdélebbi pontot jelölő bóját a sziget végén, az Ernest Hemingway házat és egyet az égszínkék tengeres strandok közül. Átgyalogoltuk a fél szigetet, és arra jutottunk, hogy ez a Key West egy csalódás sajnos. A bója a sziget végén persze érdekes, de kígyózó sor van azért, hogy oda állhass mellé egy fényképre, átlagos várakozási idő: 40 perc. Hát azt kihagytuk. A Hemingway ház mellett elsétáltunk, de átláthatatlan kerítés, és a környékre jellemző dzsungeles hatású növényzet volt, úgyhogy a házból semmit nem lehetett látni.



Sorban állni, illetve múzeumban tölteni a fél napot, pedig nem sok kedvünk volt. Így mindenki lefényképezte az emléktábláját és rájöttünk, hogy ezzel ki is végeztük a "kulturális" látnivalókat. Majd lesétáltunk egy nemzeti park területén lévő strandhoz, ahol valóban égszínkék volt a tenger, de az egész tiszta kavicsos meg sziklás volt. Én úgy voltam vele, hogy ilyen Horvátországban is van, úgyhogy nem voltam elájulva.


Persze ki nem hagytam volna, hiszen nincs olyan útikalauz, ahol ne lett volna megemlítve, hogy egy Miami nyaraláshoz hozzátartozik egy nap Key West-en, ezenkívül felrakhatom, az "elmondhatom, hogy..." listára is, szép nap volt és a többi, de ez inkább sajnos csak ilyen parasztvakítás meg turistacsapda.





Két külön kiemelendő pozitívum volt a napban: volt a szigeten Five guys, ami a kedvenc hamburgerem, és sikerült 8$-ból megebédelni. Illetve, hogy aznap volt 24-e, szent este, amit én elfelejtettem, de nekem mégis jött a Jézuska, és kaptam egy nagyon aranyos aprócska meglepetést az én magyar-szlovák-amerikai barátosnémtől:)

Aztán este 7-kor megindultunk haza, és össze-vissza átaludtuk a 4 órás buszozást, úgyhogy amikor este 11-kor megérkeztünk a szállodába úgy gondoltuk, hogy mégsem ülhetünk otthon Szenteste. 1 óra alatt, 1 fürdőre 4-en elkészültünk, és visszatértünk a Tropical Café-ba, ahol elképesztő karácsonyi mulatság volt, a tegnapinál még extrémebb (és/vagy kevesebb) ruhák, jelmezek, hatalmas tömeg, rengeteg tánc és ember, úgyhogy mi elkezdtünk mojito-zni, találkoztunk pár ismerős arccal tegnapról, a hostelből és a környékről és éjjel 1 körül átváltott a latin zene, populáris-elektronikusra, úgyhogy ismét hajnalig mulattunk és jól megünnepeltük, hogy karácsony van :)

Szerda reggel pedig hősiesen felkeltünk 9-kor, hogy megreggelizzünk, illetve rájöttem, hogy 30 fok ide vagy oda, az a fekete tea reggel nekem a világot jelenti, ilyen tempó mellett:D Viszont abszolút jól volt elosztva a program, mára ismét lazulós nap jutott, mindenféle különösebb terv nélkül. Az idő viszont sajnos elromlott. Mármint, hogy a 30 fok megmaradt, de sajnos felhős-szeles lett, amivel annyira nem volt kellemes a parton ücsörögni (és nyelni a homokot:D) úgyhogy felfedeztünk mindent a másik irányban.

Lesétáltunk egészen a sziget déli csücskéig, végig fotóztuk a színes életmentő házacskákat, amiből minden a beach-re vezető keresztutcához tartozik egy, és mindegyik más színben, design-ban pompázik.

A sziget csücskében pedig egy csodaszép park van, hihetetlenül zöld fűvel, sok-sok pálmafával, és kilátással a Miami skyline-ra, úgyhogy ha röviden kellene jellemeznem a délelőttünket, akkor azt mondanám, hogy 8754893 fénykép:D

Aztán a pihentségünk, a napok óta meg nem élt másnaposságunk és a hőség hatására elkezdtünk egyre kreatívabbak lenni, én pl. rájöttem, hogy még mindig tudok cigánykerekezni (amit angolul nyilván nem így hívnak :D:D:D), illetve arra is, hogy ha 3-an egyszerre próbálunk a kamera előtt, akkor abból idétlen összevissza képeken kívül semmi más nem jön ki:D
A koránkelésben az a jó, hogy tök sok mindent csináltunk délelőtt még így is, hogy nem sok mindent csináltunk:D És pont visszasétáltunk a hostel-ebédre:) Ebéd után megint tudtunk sziesztázni, én a megérkezésem óta először skype-oltam egy 10-15 percet, aztán amikor megláttuk, hogy kisütött a nap, "pánikszerűen" kiviharzottunk a strandra, kidobtuk magunkat a partra, és napoztunk 1-2 órát.
Aztán a másik irányban találtunk még 1-2 lifeguard stand-et, amivel nem készült fotó, és belefutottunk egy Haagen Dazs fagyizóba is, aminek az lett az eredménye, hogy mindenki rosszul lett a nagy cukormennyiségtől:D

Visszafele menet megbeszéltük, hogy na ma, tényleg nem megyünk bulizni, mert hogy csütörtökre volt befoglalva a nagy városnéző combo túra, ismét reggel 7-es keléssel. Megérkeztünk a vacsorára, ahol a hostel partypromóterek minden este elmondják, hogy mi a mai menü (mármint bulizásban). És akkor meghallottam a varázsszót: Mansion. Na hát a Mansion volt a következő a Nikki Beach után a listámon, szintén Miami Beach legmenőbb klubjai között. Én megfordultam és közöltem a lányokkal, hogy nincs mese, én megyek :D
Szerencsére a szlovák csajszim is úgy gondolkodott, hogy alszik majd 1 hét múlva otthon vagy a beach-en, úgyhogy mondta, hogy nagyon örül, hogy van még 1 ilyen lány a bandában, akkor jön ő is:D A francia lányzó gondolkodóra tette, a 4. (szintén szlovák) lány pedig mondta, hogy ő viszont tuti nem jön, mert ha ma már nem alszik tényleg többet, mint 3-4 óra, akkor nem bírja végig csinálni a hetet. Ami amúgy érthető:D
Amíg ketten elkészültünk a francia barátnőnk 20 percenként megváltoztatta az álláspontját, majd letusolt, felöltözött, kisminkelte magát, úgy érezte szundizik 1-1,5 órát, 10-kor felkelt és azt mondta, hogy így már készen áll, jön ő is:D:D Az a lány valami hihetetlen. Képes volt este f9-kor lefeküdni teljes sminkben, aztán mondjuk végignyomta hajnali 5-ig az éjszakát:D

Itt említeném meg, hogy fantasztikus társaság kerekedett, csupa ismeretlen lányokból, facebook-os travel buddy kereséssel. Voltak fenntartásaim, és nyilván nem ismertük ki egymást, és nem beszéltük meg a fél életünket, de aktívak voltunk, buliztunk kifulladásig, rengeteget láttunk, fényképeztünk, nevettünk, senki nem lógott ki a sorból, mindenkinek meg volt a maga stílusa, vicces oldala, és a legfontosabb dolgokban egyformán működtünk: elkészülési idő, aktivitási kedv, fényképek mennyisége, buli, preferált alkohol, és a "low budget" :D
Így végül szerda este 3-an szálltunk fel a party buszra, már meg sem érezve az elfogyasztott ingyen alkoholmennyiséget, újabb ismerősöket szerezve, és pikk-pakk Miami Beach legexkluzívabb klubjában buliztunk. Életem legjobb DJ-e volt, fogalmam sincs ki is játszott, de olyan zene volt, hogy még az sem fordult meg a fejemben, hogy asztal, VIP, italok :D Az igazi tehetség az, hogy ez még így sem maradt el. Pedig aznap este tényleg nem is érdekelt. Aztán egyszer csak elkapott minket a hosteles promóter srác, hogy lenne egy asztaluk, ha jönnek csinos lányok bulizni a VIP-ba..hát mondom ezen ne múljon, úgyhogy 2 perccel később már végtelenített "vodka-cranberry" társaságában buliztunk tovább. Szerintem 4 órán keresztül megállás nélkül, leülés nélkül táncoltunk. Ekkor barátkoztunk össze a hosteles staff-al, merthogy az aznapi promóter srác és egy srác a recepcióról nem csak leszervezik, elvisznek, hanem ott is buliznak velünk. A lányokra különösen odafigyelnek, persze egyértelmű, hogy a jó review-ért megy, na de ha nekem jó, nekik jó, és fordítva hahaha.
Szóval összebarátkoztunk velük, mert az összes többi csinos lány, akit behoztak a VIP-be 2 számonként leült és az ájfónját nyomkodta, amit én nem bírok felfogni. Na de kiszúrták, hogy mi party arcok vagyunk, hajnali 5-6ig buliztunk, megfűztek minket egész hétre, mindenféle ingyen belépőkkel, és még haza is kísértek minket. Ami (bár Miami Beach azért nem kiemelten veszélyes környék, de) mindig jól jön:))

Csütörtökön szomorúságos reggelre ébredtünk, borús idővel, szemerkélő esővel. Pedig aznapra hagytuk az egyik fő attrakciót a Miami Combo tour-t, ami tartalmazott egy buszos városnézést, egy hajókázást a Biscayne Bay-ben, ahol végigcruise-olunk a hírességek házainál, és egy látogatást az Everglades Nemzeti Parkban, ami Amerika 3. legnagyobb területű nemzeti parkja, egy mocsaras vidék, tele aligátorokkal.


Na most fél napon keresztül végig esett az eső, ami mondjuk buszos városnézés szempontjából mindegy is volt, azoktól én úgy sem vagyok lenyűgözve. Sokat meg lehet tudni, csak normálisan fényképezni nem lehet.
Aztán felszálltunk a hajónkra, amin volt egy kb. 15 férőhelyes zárt rész, a többi nyitott, az eső hol elállt, hol rákezdett, úgyhogy konkrétan teljesen szétáztunk a végére, mert hogy én azért fényképeztem ezerrel.

Elvégre nem jövőhéten fogok legközelebb olyan rezidenciákat látni, hogy George Clooney, Shakira, J.Lo, és a többi :) Egyébként gyönyörű szép helyen vannak házaik, és nagyon érdekes volt a túra, méretekkel, számokkal, hány háló szoba, mennyibe került, stb. Mondjuk elképzelem, amikor éppen ott is tartózkodnak, kiülnek a kertbe és óránként eljön egy hajó, ami beleordítja a világmindenségbe, hogy ez Mr.George Clooney háza és ennyibe került :D:D:D

Aztán teljesen szétázva még megálltunk ebédre Miami egyik városrészében, amit Little Havana-nak hívnak, és nagyon fel van kapva, hogy micsoda kubai éttermek, és utca fesztiválok és zene. Én mondjuk azt olvastam róla, hogy a 3-4. legkevésbé biztonságos környék, és úgy is nézett ki.
Ebéd után 1 órát buszoztunk lefelé, ami alatt megejtettük az ebéd utáni, tegnap estét kipihenő szundinkat, majd megérkeztünk az Everglades-hez.

Mint kiderült azért hívják így (szó szerint fordítva örök pengék vagy valami ilyesmi), mert hogy a mocsári növényzet 80 %-át egy magyarosra fordítva fűrészfű nevű növény alkotja, ami teljesen ártalmatlan nádszerű akárminek látszik, de a levelek éle csupa apró, alig látható pengécske, amivel demonstrációként ketté is vágott valamit az idegenvezető Indiana Jones-unk. Elmesélte, hogy ha végig szaladnánk egy 15-20 méteres szakaszban, akkor valószínűleg lábak nélkül érnénk a végére. Ami azért elég félelmetes.


Szóval úgy nézett ez ki, hogy kaptunk egy ilyen airboat-ot, egy Indiana Jones-sal, meg 1-1 pár füldugóval és megindultunk szépen lassan a mocsárban, itt-ott megálltunk, mutatott aligátorokat, mindenféle madarakat, demonstrálta a fűrészfű veszélyességét, megmutatta, hogy ha Bear Grylls lennénk, akkor melyik kukacot, hol kell keresni, ahhoz, hogy ne halljunk éhen. (Aztán keresett is egyet, elmesélte, hogy ez az állat 80% protein, majd bekapta és megette:D)
Nem sokkal később pedig kiértünk a nagy hatalmas mocsárpusztaság közepére, amerre a szem ellát: semmi. Akkor elkurjantotta magát, hogy ő most rakná be a füldugókat, megvárta amíg megtettük, majd olyan motorcsónak sebességre kapcsolt és olyan őrületet mutatott be, hogy mire képes egy ilyen hajó, hogy az első 10 percben biztos voltam benne, hogy kiszór minket, és ez az aligátorok etetésének bevett szokása errefelé:D Aztán amúgy a hátralévő időben
nagyon élveztük, úgy száguldottunk, hogy alig lehetett felfogni mit látsz, meg a menetszél kicsit megnehezítette a szem nyitva tartását :D Aztán beértünk újra a dzsungeles mocsárba, ott legnagyobb örömünkre láttunk aligátor mamát a bébijével, majd visszatértünk a bázisra, ahol beültünk egy rövid bemutatóra.

A bemutatóban a legviccesebb és egyben legőrültebb afroamerikai bácsi, akit valaha láttam elmesélte nekünk, hogy hogyan élnek, nőnek az aligátorok, hogy milyen gyorsak, hogy mennyi idő alatt érne utol, ha futnék, és enne meg. Aztán elmondta, hogy ezek az állatok teljes mértékben idomíthatatlanok, majd ezek után betette egy aligátor szájába a kezét, mert hogy haha, szemből nem látnak semmit:D
Aztán még le is birkózta, illusztrálva, hogy hogyan is vadásszák le őket a nomád törzsek. A show után én úgy döntöttem, hogy amit kínál a park, azt megcsinálom, úgyhogy az utolsó attrakcióhoz is sorba álltam, és a kezembe nyomtak egy aligátor gyermeket:D Vicces volt, mert a csajok kétszer nyújtották és kapták el a kezüket a nagy pillanatkor, én meg úgy voltam vele, hogy nincs mese, kinyújtom a kezem, belerakják és villantok egy magabiztosnak tűnő mosolyt a kamerába, ez "once in a lifetime" lehetőség. Nagyon érdekes amúgy egy ilyen állatot fogni, abszolút nem olyan érzés, mint amire számítottam. Nem olyan kemény és hideg, de közben mégis olyan hüllő érzés. Leírhatatlan.

Annyira élménydús volt a nap, hogy hamar el is szállt az idő, és apró öröm volt az életben, hogy vacsora előtt 10 perccel rakott ki minket a hostel előtt a busz, így arról sem maradtunk le. Sorban állás közben belefutottam új partypromóter barátomba, aki elkapta a kezem, és pisszegve rám helyezte az aznap esti buli karszalagját, ingyen:D Hát mondom jól van, akkor nem is kérdés, hogy menni kell, és szerencsére a lányok is így gondolták. Aznap este volt a "casual night", amikor nem volt dress code, egy kicsit lazább bárba mentünk ahol inkább a jó zene és a tánc volt a lényeg, mint az exkluzivitás. Felüdülés volt nem magassarkúban és miniruhában kimenni bulizni, ráadásul a hostel ingyen ital kínálatába aznapra sör került, úgyhogy ez volt a "lazítós nap" :D
Mondjuk alkoholból nagyobb mennyiség fogyott, ráadásul a bárban az új haverom közben járásával még csurrant-cseppent az ingyen ital, hajnalig táncolás egészen amíg elkezdett üresedni a hely és az összes többi sztori, amire érvényes a "what happens in Miami, stays in Miami" szabály:D A hosteles fiúk ismét kitettek magukért, mind ingyen pia mennyiségben, mind pedig hajnali hazakíséretben :D

Péntek reggel pedig úgy döntöttem, hogy nekem annyit nem ér a reggeli, hogy felkeljek, és megérkezésem óta először nem hajnali 5-től reggel 6-7-ig, hanem egyenesen 10-ig aludtam :D És olyan jól esett, hogy amikor lementem a konyhára és még ki volt rakva a tea, úgy éreztem, hogy tényleg túl jó hozzám az élet:D
Aztán sajnos a lányoknak ez volt az utolsó teljes napja, úgyhogy még kimentünk a beach-re, sikerült elkapnunk 1-2 óra napsütést, aztán végig sétáltunk még egyszer az Ocean Drive-on, kiültünk egy teraszra, ahol mindenki magához vette, amire a legjobban szüksége volt: kávé, fagyi, süti, sör :D És nagyon nagyon örültünk, hogy sikerült úgy szervezni a hetet, hogy 1 programos nap, 1 pihi, 1 programos, 1 pihi:D Aztán este visszamentünk a hostelbe, és utolsó közös este lévén nem is volt kérdés, hogy megyünk bulizni, amikor pedig a vacsora sorban állva megtudtuk, hogy aznap este az r'n'b, hip-hopos-latinos szuperclubba megyünk, még jobban megörültünk. Feltankoltunk a hosteles ingyen koktélokból, megőrültünk a partybuszon, ahogy illik, majd megérkeztünk a helyre, ahol már kint is a lábamban volt a bugi, hallva, hogy milyen zene megy odabent. Aztán beértünk, és pontosan 30 másodperc alatt ment el a táncos kedvem. Ez a hely olyan volt, mint egy rossz hip-hop videoklip. Mondjuk mint, ha egy 50 cent videoklipben lennél. Elképesztő luxus, lányok, minden ami kell (a VIP rész nagyobb volt, mint a nem VIP- akkor meg minek?!:D) és szerintem a hostellel érkezett az első fehér bőrű embertömeg a helyre. Tömve volt afroamerikai és mindenféle latino mixekkel a hely, és akármennyire is próbálkozom, ezt nem tudom szebben. Mindenki min. kisstílű bűnözőnek nézett ki, csak sok pénzzel, és itt volt először húspiac feeling. A többi helyen is nyilvánvalóan mindenkinek megvannak az indíttatásai, hogy miért bulizik. Na de odajönnek, megkérdezik honnan jöttél, van-e kedved táncolni és ha azt mondod, hogy nem, mosolyognak, elköszönnek, kész. Itt egyrészt nem is kérdezik meg, hogy akarsz-e táncolni, másrészt előbb érnek hozzád, mint hogy megszólítanának. Sajnos van a vérükben egy ilyen vonal, és lehet mindenki nagyon nyitott és nem rasszista, ezek akkor is másképp buliznak/csajoznak. Főleg, hogy ahhoz vannak hozzászokva, hogy a feka csajok úgy táncoltak nekik, hogy én éreztem magam kellemetlenül :D
Először gondolkoztam, hogy tovább álljunk valami másik helyre, aztán elkapott a promóter barátom, hogy van asztaluk 3 üveg vodkával, és sorban nyomták a kezembe az italokat, miközben sikerült magunk köré gyűjtenünk a hostelből már-már összeszokóban lévő, egyetemista, europid társaságot, akik között olyan emberekre találtam, hogy végül hajnali 6-ig beszélgettünk a hostel teraszán, és a későbbiekben arra késztettek, hogy átgondoltam az életem, és a hatásukra kicsit kikristályosodott a kép, hogy én mit is szeretnék és mi kellene, hogy legyen a következő lépés az életemben.
És ezért fantasztikus az utazás. Persze elképesztő új helyeken járni, új ételeket kipróbálni, elengedni magad, kikapcsolni, de ami utána is, akár hónapokig, évekig is megmarad az az új 5-10 ember, akiket megismertél, akikkel hajnalig beszélgettél, és akik elgondolkoztattak a saját életeden.

Aztán amikor hajnali 6 fele közeledve felértünk a szobánkba a csapatból 2 lány fogta is a gurulósát, és megindult a recepció felé a 20 percen belül érkező shuttle buszhoz:D Én lefeküdtem és aludtam ismét reggel 10-ig, aztán felkeltem, elköszöntem a 3. lányzótól, akinek délután indult a gépe, majd elindultam a szombati kalandra. Merthogy én úgy döntöttem, hogy hiába megy el mindenki, én minek repülnék haza szombaton, amikor még az egész napot élvezhetem, sőt vasárnap is még napozhatok egyet és mehetek az este 9-es géppel :D Így egyedül maradtam, végig gondoltam, és betettem szombatra a delfinúszást, ami a nyaralás egyik fénypontja volt, és úgy sem volt a csapatból senki, akit rajtam kívül annyira érdekelt volna, hogy ennyit rászánjon. Aki ismer, az tudja, hogy én 7-8 évesen már kívülről tudtam az összes létező delfinfajt, a plüssállataim fele delfin volt, és úgy gondoltam, hogy tengerbiológus leszek :D

Legugliztam, 2 átszállással, de 1 óra alatt ott lehetett lenni a Miami Seaquariumban, ami egy kicsi szigeten van, a belvárostól lefelé, délre. Na és akkor itt volt az, hogy megindultam a nyári rövidnadrágomban, egyedül, és az lehet, hogy nem volt bonyolult az útvonal, csak azt nem mutatta, hogy milyen környékeken fogok állni a buszmegállókban, ráadásul 20 perceket, mert hogy ilyen sűrűn jött a busz:D Amikor a metróról egy hatalmas építkezés mellett szálltam le és álltam 20 percet a megállóban miközben sorra jöttek a mindenféle etnikumú munkás emberek, na hát akkor nem éreztem magam túl komfortosan, és azon gondolkoztam, hogy mi lesz itt este, amikor a sötétben fogok ugyanitt várni :D


Aztán megérkeztem és ezt a problémát elhessegette a delfines csodavilág, megnéztem az összes delfines akváriumot, beültem a Flipper-Showra (az eredeti filmes díszletekkel:)) Aztán pedig elindultam a randevúmra :)

Mivel sokan kérdezték ezért biztos hasznos lesz leírni. Szóval 2 opció van, az egyik, hogy 150 $-t (kb. 33 000 Ft) fizetsz be és sekély vízben barátkozol, puszilkodsz, ölelkezel, pacsizol a delfinekkel, trükköket csináltok, megeteted és vicces hangokat ad ki a víz alatt, és sok-sok fénykép. Vagy, pedig 200 $ (kb. 44 000 Ft)-ért ugyanez, és aztán még végig is húz a mélyvizes részen a hátán. Persze, hogy ezt szerettem volna, de a 150 $-osra maradt keret, és azt mondom, hogy első találkozásnak tökéletes volt. Úszni pedig majd a Bahamákon vagy Hawaii-on, természetes vízben szeretnék velük :)
Szóval átöltöztem a 2 mérettel nagyobb ruhácskába, meghallgattunk egy okítást a delfinekről, meg hogy miket nem szabad csinálni az interakció közben, aztán trappoltunk is a medencébe és megindult felénk ez a hatalmassss állat. Mert hogy ez az első, amire rádöbbensz, hogy a show közben olyan kicsinek tűnnek, közben pedig elképesztően nagy állatok. Kicsit félelmetes. De ezen kívül még is inkább elképesztő érzés találkozni ilyen közelről, megérinteni, simogatni, megpuszilni, a víz alatt bugyborékolni vele és hallgatni, hogy milyen hangokat ad ki, kézjeleket adni, és nézni ahogyan rád is "hallgat", halat adni neki, megölelni, "kezet" rázni..még most sem fogom fel. A kedvenc állatom kiskorom óta, ráadásul egy olyan állat, amivel nem olyan könnyű összehozni a találkozást. Életemben először Amerikában láttam delfint, most pedig fél évvel később már így össze is barátkoztunk. Nagyon interaktív fél óra volt, felfoghatatlan, csak úgy elszállt az egész. Életre szóló élmény volt, gyerekkori nagy álmom, amit sikerült valóra váltanom :)

Aztán maradt még 1 órám a park nyitva tartásából, úgyhogy még megnéztem egy show-t, ami alatt döbbenetesen gyorsan besötétedett és újra eszembe jutott a hazajutás. Kisétáltam a távolsági busz megállóhoz, ami a park előtt állt meg és mivel tömve volt emberekkel úgy ítéltem meg, hogy nem olyan vészes ez, a belvárosig legalább ezzel megyek és max. majd onnan fogok egy taxit. Aztán ismét nagyon segítőkész sofőrrel találkoztam, aki egy sokkal jobb helyen szállított le a metróhoz, úgyhogy még a metrózást is letudtam, csak épp egy másik vonallal. De nem volt gond, google a barátom, és kiderült, hogy azon a vonalon is megáll a buszom, ráadásul egy sétálóutcás, jó környéken, szintén tele emberekkel, úgyhogy végül semmi gond nem volt, és taxira sem lett szükség. Ennek ellenére este 8-9 volt mire visszakeveredtem a hostelbe, ahol ismét a kedvenc partypajtijaim ügyködtek, és tudván, hogy egyedül maradtam, még fel sem eszméltem és ott volt az aznap esti karszalag is a csuklómon. (Ezzel a módszerrel szerintem szintén spóroltam egy 50 $-t csak a party belépőkön, meg az egész heti ivászaton még egy 50-100$-t, God bless you America :D)
Nem volt mese, felmentem, letusoltam, már 6. este után enyhe sajgó fájdalommal húztam magassarkút és végül az 1 hét alatt összeszedett ismerősök, a promóterek és a szobámba érkezett új lányokból olyan társaság állt össze, hogy már az iszogatást sem kellett egyedül kezdenem. Így sikerült méltó módon elbúcsúztatni a Miami éjszakai életet, és a 7. éjszakát is végig bulizni, ismét a Mansion-ben, Roger Sanchez-zel, aki amúgy nem nagy szám, csak arra volt jó, hogy tömve volt a hely, és a héten először, hajnali 2 körül azt mondtam, hogy jó volt, ittunk, táncoltunk, de most már a lábam is fáj, a tömeg is nagy, és amúgy tudnék aludni is:D

Úgyhogy aludtam is másnap reggel 10-ig, az egy hét alatt először kialudtam a 8 órát, összepakoltam, kicsekkoltam, de hála az új brazil barátnőmnek a szobában, ott tudtam hagyni az összes cuccomat, és a nap végén még le is tudtam mosni a tengerparti homokot a lábamról, indulás előtt :) Végül úgy alakult, hogy az egész napot együtt töltöttünk, ültünk pár órát a beach-en, kiderült, hogy ő is au pair volt, 7 évvel ezelőtt, és megismertem egy újabb életutat, szereztem egy brazil barátnőt, akit meg kell látogatnom tavasszal New Yorkban, ahol él, végig sétáltunk az Ocean Drive-on, beszereztem a maradék pénzből a hűtőmágnesemet és a pólómat, még meg is kajáltunk együtt a hostelben, sőt még a buszhoz is kikísért :))

Aztán délután 6-kor a hosteltől pár méterre felszálltam arra a bizonyos 150-es buszra, ami egyenesen a reptérig visz, végig buszoztunk South Beach teljes hosszában, aztán a belvárosban, magamba szívtam a pálmafák, az óceán, a skyline látványát, a meleg párás levegőt, elfogott a szörnyűséges érzés, hogy itt hagyom a paradicsomot, ahol életem legjobb hetét töltöttem, és visszatérek a -10 fokba, az utálatos házba és az utálatos hétköznapokhoz.

Életem egyik legjobb hete, és legjobb nyaralása volt, egy hihetetlenül jól összeválogatott lány csapattal, rengeteg új emberrel a világ minden pontjáról, akikkel ki tudja meddig, de tartani fogjuk a kapcsolatot, olyan életre szóló pillanatokkal, hogy találkozás a delfinekkel, vagy aligátor simogató, 7 éjszaka folyamatos bulizással, óceánnal, strandolással, városnézéssel, nemzeti parkkal, hajókázással, és botrányos mennyiségű fényképpel:))))