Pikk-pakk Január :)

Olyan rég volt már december, mégis olyan, mintha 1-2 hete jártam volna errefelé. Ha jól emlékszem az utolsó hétköznapi élménybeszámolós posztomat december közepén írtam. Mondjuk annyira sok minden azért nem maradt ki...Azt kell, hogy mondjam, december utolsó 2 hetét teljesen meghatározta a Miami nyaralás. De azért mégis belefért még egy-két említésre méltó esemény.

Az egyik kedvencem közülük a mostanra letisztult, szűkebb, 8 fős társaságunkkal közösen tartott karácsonyozás volt. Bár eleinte, még kora ősszel 10-15 lány között mozgott a szokásos csapat, de mindannyian, egyszerre együtt azért elég ritkán voltunk, aztán november végére már kezdett kikristályosodni, hogy mi így 8-an nagyon egy hullámhosszon vagyunk, és tényleg közeli barátok lettünk. Ennek vonzataként elkezdtek kialakulni a kis hagyományaink és helyeink, mint pl. a "Starbucks Wednesdays" munka után, vagy a "Sunday Brunch" a Walker Bros. nevű,- már korábban emlegetett- fantasztikus reggeliző helyen, és a többi. Aztán az egyik ominózus Starbucks Wednesday alkalmával merült fel az ötlet, hogy csináljunk Secret Santa-t, azzal a csavarral, hogy nem húzunk neveket, hanem mindenki készül 1-1 ajándékkal, és ott helyben húzunk majd közülük. Végül nagyon szerencsésen alakult, és az egyik német lányzónál( a tökéletes pincehelyiséggel:)) felszabadult az egész ház, és olyan aranyos Secret Santa Party-nk volt, hogy egészen karácsonyi hangulatom lett. Készült mindenki sütikkel, nassolni valóval, volt egy rakás karácsonyi zene playlist, illatos gyertyák, világító asztali- és igazi karácsonyfa is, és egészen elképesztő módon mindannyian meg tudtuk oldani a részvételt több-kevesebb időre:) Az ajándékozás nagyon vicces volt, a 8-ból 4 ajándék Starbucks ajándékkártya volt :D

Bár sokat mászkáltam a karácsonyi fényes Chicago-ban, voltam a karácsonyi vásárban és még a szomorúságos házunk is fel volt díszítve, így nem tudtam nem a hatása alá kerülni a feelingnek, de azt mondom, hogy igazán akkor éreztem, hogy karácsony van, amikor beléptünk az ajtón és kezdetét vette az egész napos sztorizás, társasozás, süti zabálás, ajándékozás :)

A másik kedvencem a szilveszter volt, december utolsó napja, 2013 utolsó napja. Bár a társaság igencsak szűkös volt, mivel nagyon sokan elutaztunk a szünetben, illetve volt olyan, akinek dolgoznia kellett, de akkor is megtartottuk a saját szilveszterünket. Nem is akárhogy. A szokásos vendéglátó barátnőnk házában ugyanis nagy szilveszteri party-t rendezett a host családja, és dolgoznia kellett elvileg (óránként 10 percet mondjuk, csak ránézni a gyerekekre, merthogy volt belőlük min. 15 :D), de meghívást kaptunk mi is. Végül 4-en mentünk, mégis egy több 20-30 fős buliba csöppentünk, ahol a felnőtt korosztálynak köszönhetően isteni, felső kategóriás kaják voltak (mindenféle saláták, garnéla rákocskák, prosciutto, ezerféle sajt, jóféle borok, prosecco, stb.) ráadásként, pedig újévi party sapkák és tiarák korlátlan mennyiségben :D Azt az óránként pár perc "munkát" észre sem vettük és órákon keresztül meséltünk az utazásainkról (mivel mindannyian akkor 1-2 napja tértünk vissza Miami-ból, Californiából, stb.), illetve előkerült a karácsony óta kedvenc társas játékunk is, amivel ismét elütöttünk 1-2 órát. Megvolt a nagy visszaszámlálás a new york-i Times Square - Ball drop élő közvetítésével és belekiabáltuk magunkat az új évbe :)

Ezen kívül még egy meghatározó dolog történt december utolsó heteiben. Megkaptam az ügynökségtől a nagy borítékot, amiben a program végével járó hivatalos papírok voltak, "Return home flight request", vagy választás szerint, "extension papers" a hosszabbítóknak. Bár a karácsonyi időszaknál kevésbé alkalmasabbkor nem is jöhetett volna, azért mégis végiggondoltam, hogy mi lesz itt nemsokára. Az ugye kérdés nem volt, hogy nem szeretnék hosszabbítani. Akármennyire is úgy érzem, hogy ez a program életem legjobb döntése és élménye, és életem legjobb éve, és a többi. Egyszerűen ebből, ennyi elég. Na nem Amerikából, vagy az utazásból :) Csak a bébiszitterkedésből, egy más családdal való együttélésből, de leginkább abból, hogy ez nem a valóság, és nem vezet sehova. (Ha csak nem pedagógiában gondolkozik az ember a továbbiakban, vagy nem szeretne az USA-ban maradni bármi áron.) Én úgy érzem, hogy rengeteget utaztam, szórakoztam és gondtalanul éltem, de az idő nem állt meg, itt az ideje vissza térni a való életbe, és elkezdeni kialakítani a saját életemet, otthonomat, karrieremet :)

Amit még szintén végig kellett gondolni az a travel month volt. Amikor megérkeztem Amerikába úgy gondoltam, hogy az utolsó nemzeti parkig fel fogom fedezni az USA-t, aztán rájöttem, hogy szelektálni kell, és szépen lassan szűkült a kör. Sajnos sem a fizetés, sem a szabadság mennyisége nem elegendő ahhoz, amennyi elképzelésem nekem van. Minden álmom lett volna eljutni még Hawaii-ra és visszamenni Californiába egy elképesztő roadtrip-re a Big Sur-rel és a Yosemite National Parkkal és mindennel, ami kimaradt. A lista még mindig elképesztőőően hosszú. Aztán rájöttem, hogy most, itt, ennyi minden nem fog menni. Én év közben rengeteget utaztam, ezen nem spóroltam, az biztos:) Ezenkívül nagy terveim vannak a program utánra az életemmel, aminek nem lehet neki futni némi tartalék nélkül. Illetve lesz egy olyan időszak is, amikor csak otthon szeretném a családom, barátaim társaságát, Budapestet, Balatont és mindent, amit Magyarország nyújt, élvezni. Márpedig ehhez is pénz kell. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy nem szaladhat el velem a ló. Így is rengeteg élménnyel gazdagodtam, többet utaztam, mint mások 5-10 év alatt, és rengeteg, de rengeteg dolgot lehúztam a bakancslistámról. Most viszont el jött az ideje újra felnőttnek lenni, a jövőre gondolni, és a jövő érdekében ennyi utazgatás után, kicsit visszavenni az élet habzsolásból egy időre.

Szóval meghoztam egy nagyon nehéz döntést: nem fogok elutazni az utazgatós hónapban. Megtehetném, de akkor pontosan nullával érnék haza. Azt pedig nem tehetem meg.

Fájdalmas volt, sokat járt rajta az agyam, de biztos vagyok benne, hogy ha most ezt a pénzt a jövőbeli terveimbe fektetem, akkor akár évente jöhetek majd vakációzni Amerikába, és szépen lassan végigpipálom azt a bakancslistát :)

Aztán végig gondoltam még mi fér bele, mi maradt ki, ami nagyon fontos. Számot vetettem, és végülis jártam már New York-ban, Miami-ban, Chicago-ban, San Francisco-ban, Los Angeles-ben, Las Vegasban. Ami a számomra igazán nagy, igazán jelentős városok közül kimaradt az Washington és Seattle. A vicces a dologban, hogy pont ebben a két városban lakik 2 magyar, au pair barátnőm, akiktől időtlen idők óta kaptam meghívást látogatásra, így hamar eldőlt: még két kisebb, pár napos utam biztosan lesz, az egyik Washington-ba, a másik Seattle-be. És akkor az első körös "kötelező" nagyvárosok, alap látnivalók megvannak, mire visszajövök bele tudok mélyedni a nemzeti parkozásba és a különlegesebb dolgokba:)

Ezzel véget is ért a december, és elkezdődött a január. Eseménytelen, pikk-pakk január. Ez a hónap volt a leghidegebb, a legeseménytelenebb, viszont pont ennyire gyorsan el is szállt. Azt hiszem, mindegy hogy az ember a megszokott városában, lakásában, életében él, vagy a világ másik felén egy rövidtávú kalandban, az év leghosszabb, leghidegebb hónapjában jön el az az időszak, amikor nem érzi az ember, hogy minden hétvégén a nyakába vegye a várost, vagy hogy egyáltalán 11 óra előtt kikeljen az ágyból, vagy hogy lecserélje a macinacit meg a mamuszt dupla harisnyára, dupla zoknira meg 98478569 rétegre :D

És akkor itt ejtenék pár szót az időjárásról. KATASZTRÓFA.

Itt a -10 fok az, ami "jó" időnek számít, de elég gyakoriak a -20, -25 fokos hidegek.(celsius:)) Minden héten esik vagy 30 centi hó. Minden héten!! Az általános forgatókönyv, hogy hétfő kedd környékén leesik egy adag, aztán hétvégére jön még egy. Annyira hideg van, hogy hétköznap nem is járok sehova. Élvezem, hogy üres a ház, végre csönd van(!!!), meleg és nem kell minden indulás előtt kockásra fagynom, amíg az ipari hóseprű-jégkaparómmal használhatóvá teszem a kocsit. A vezetés is trükkösebbé vált. Az elején még szórakoztam meg csúszkáltam a hóban a kis utcákban. Aztán amikor már 20-al mész, és még így is csak kifarolva tudsz felkanyarodni az autópályára(!), akkor már annyira nem volt vicces. Amúgy meg hamar hozzászoktam az ekkora hóban vezetéshez, ráadásul itt nagyon jól kezelik a helyzetet, mind a hókotrók, mind pedig az emberek. Itt szerencsére a nagy többség tud hóban vezetni, és nem úgy néz ki, mint Budapest, ahol 2 centi hótól, 5 autó megy egymásba a letakarított úton :D

A szobám ablaka belülről a - 35 fokos estén

Aztán volt itt kétszer is ez a "deep freeze wind chill", amit még sosem hallottam magyarul, úgyhogy fogalmam sincs, hogy hívják. A lényeg az, hogy Svédországban, de még Szibériában is melegebb volt, mint itt nálunk. Az autók el sem indultak (nem is próbáltam:D), emberek haltak meg 10 perc alatt hólapátolás közben, töröltek több ezer (igen, ezer) repülőjáratot, na szóval nem volt kellemes. Bár azért nem is volt olyan világvége, mint ahogy annak a híre eljutott Európába. Az igazán szörnyűséges dolog az egészben az, hogy ennek hatására csak januárban, 4 nap is elrendelték a "snow day"-t az iskolákban. Pedig itt aztán lehet 40 centi hó is, iskola akkor is van. Na de a -30 fokban, hát nem mehettek iskolába. Na most ilyenkor ugye el sem indulsz sehova mert, kitudja hogy haza is hoz-e a kocsid, ki nem mész, mert fagyhalál, lehet lenni egész nap a házban. Amivel nem lenne gond, ha nem egy olyan háztartásban élnék, ahol nincs egy fél csomag sima fehér papírlap, ragasztó, filcek, színes papír, akármi, vagy alapanyagok, felszerelés süti sütéshez, amivel le lehetne kötni a gyerekeket. (Mielőtt bárki kreatívkodna..nem tényleg semmink nincs, amivel értelmesen el lehet tölteni az időt. És nem, nem tudok venni, mivel apuka ugye fűtésre meg benzinre sajnálja a pénzt, majd biztos kézműves kellékekre fog pénzt adni:D) Azt se felejtsük el, hogy 10 és 14 éves gyerekeim vannak, szóval a kő-papír-olló, a barkóba és egyéb jópofa, felszerelést nem igénylő játékok, amit mi még az én időmben élveztünk, kiesik. Szóval marad a TV meg a videojáték. Azt meg egész nap pont el is unják, és kezdődik a nyűglődés, és egymás nyektetése, veszekedés és az én agyamra menés. Senkinek sem jó, ha itthon vannak. A gyerekek is sokkal jobban el vannak a suliban, a barátaikkal, szociális élettel, stb. Jó időben megint egészen más, amikor ott a kert és lehet focizni, kosarazni, kutyát futtatni, sétálni, tópartra menni.

A kutyáról már nem is beszélve. Aki, szerencsétlen amíg távol voltam decemberben teljesen elkanászodott. Gondolom senki nem szólt rá, senki nem sétáltatta, senki nem foglalkozott vele, ahogy az általában a hétvégéken is van, amikor nem vagyok itthon. Sőt a kislánytól megtudtam, hogy az egyik hétvégén elfogyott a kutyakaja és lusták voltak elmenni venni, ezért 3 napig bacon-t meg croissant evett a kutya. Croissant!!! Nem normális népség. Szóval a lényeg az, hogy visszajöttem és a kicsit szeleburdi, de azért aranyos kiskutyimból, egy neveletlen, őrült kutya lett, aki ha két lábra áll, amúgy már felér a vállamig, és gond nélkül kikapja a kaját az ember kezéből(!!!) Eddig is szerintem csak rám hallgatott és nekem ült le vagy maradt egy helyben. Most úgy néz ki, hogy teljesen out of control. És már nem tudom (és eljutottam odáig, hogy nem is akarom) helyrehozni. A szívem szakad meg, de ennek a kutyának egy nagyon nagyon nyomorúságos kis élete lesz, egy olyan házban ahol rajtam kívül senki nem veszi észre/törődik vele, ha nincs vize, ha összepisili magát vagy ha az összes játéka begurult a kanapé alá :(((

ilyen óriás őzgidácska már amúgy :)

Egyszerűen nem tudok vele mit csinálni, akármennyire is szomorú. Persze eljátszottam a gondolattal, hogy 2 várossal odébb kiviszem az erdőszélére és elkergetem és még kavicsot is dobálok felé, hogy "menj, szalaaaadj, legyen jobb életed..." Olyan szép kiskutya, és itt olyan közel vannak a házak az erdőkhöz, valaki megtalálná, befogadná...De: microchip :((

Egy nap amúgy biztos vagyok benne, hogy meg fog harapni valakit, mert olyan neveletlen, ráugrál a gyerekekre, nem szólnak rá semmiért, mert belefáradtak, hogy mennyiszer kell fegyelmezni.  Nekem is a fél napom úgy néz ki, hogy "Emmi, nem. Emmi nem. Ül. Hagyd békén. Nincs rágcsa". Ők viszont inkább végignézik, ahogy szétrág egy cipőt, aztán megverik. Aláírom egy ekkora kutya, főleg egy vizslakutya, rengeteg idő és energia (így jöttem rá arra is, hogy akármennyire is szeretnék addig nem lesz kiskutyim, amíg nem jön el a helye és az ideje az életemben), szóval ezek meg leszarják, pedig állítólag volt már ilyen kutyájuk. Mindent szétrág, és hiába játékból harap, már abban sincs kontroll. Még azt se kívánom, hogy remélem azon a napon, amikor megharap valakit, jó nagyot fog harapni, mert akkor meg tuti elaltatják..:((

Szóval ennyit szegény, szegény boldogtalan kis kutyáról. Mivel hidegebb is lett, és sajnos már visszatartani is alig tudom, ha találkozunk más kutyákkal, így naponta 2x kiviszem, megetetem, megsimogatom, néha játszok vele (amíg nem vadul be), aztán ennyi. Hiába próbáltam régen tanítgatni, ha nincs következetesség, és semmit nem tartatnak be vele, amikor én nem vagyok, akkor 2 nap alatt pont el is felejti a rendszert. Annyi időm meg energiám sajnos nekem sincsen, hogy "falra hányjam a borsót" :(

Ezek azok a dolgok, amikbe az ember szíve szakad meg, de nem tudok mit csinálni. Nem az én kutyám, és nem is leszek itt 3 hónap múlva, hogy akármilyen hatásom legyen rá.

Aztán a január nagy izgalma volt, hogy megismerkedtem a Duolingo nevű alkalmazással, és elkezdtem németül tanulni. Merthogy úgy döntöttem, hogy akármennyire is tiltakoztam ellene, és sosem gondoltam, hogy rávetemedek, úgy döntöttem, hogy a munkaerőpiacon olyan értéke van, nekem pedig olyan terveim vannak, hogy nincs mese, megtanulok németül. Arra is rájöttem mekkora értéke van annak, ha az ember több nyelvet beszél, és akármerre megyek, hasznomra válik. Ha ezzel megleszek, már 4 nyelvet fogok beszélni, úgyhogy tulajdonképpen a határ a csillagos ég lesz. És amúgy is, mit nekem még egy nyelv, meg még egy, meg még egy :D A duolingo meg elképesztően jó, a cuki kis baglyocska, aki meg végig kísér, külön bónusz és motiváció. :)) Azóta annyit promótáltam, és annyian kezdték el használni a tanácsomra (és váltak teljesen addiktívvá), hogy azért már fizetniük kellene nekem :D

A legjobb, hogy 15 perces kis szekciók vannak, nagyon jól felépítve, így akkor is megéri elkezdeni, ha csak annyi ideje van az embernek. Illetve akkor is kedvet kap hozzá az ember, amikor nem szokott :D Úgyhogy elkezdtem, és hamar rá is szoktam, 1 hét alatt már egészen sokat fejlődtem, és a társaság nagy német hányada megnyugtatott, hogy egészen gyorsan tanulok, a kiejtésem, pedig meglepően tűrhető :D Talán nem lesz itt gond, persze nyilván azért nem fogok magamtól, egy kis baglyocskával eljutni a nyelvvizsgáig, de a komolyabb belemélyedést a nyárra hagyom, most csak alapozok.

Ugyanis eszembe jutott menet közben egy valami, amit nem mondom, hogy elfelejtettem, de a sok történés közepette, kicsit szem elől tévesztettem. Mégpedig a "hivatalos" bakancslistám, amin inkább olyan karrier és CV-építő jellegű dolgok szerepeltek, hogy a US driving license, egyetemi kurzusok, önkénteskedés, és angol felsőfokú nyelvvizsga. Na és ami kimaradt: a nyelvvizsga. Ráment szerintem 2 napom, amíg az összes hivatalos honlapot, összehasonlítást, fórumot és ismerősök tapasztalatát felmértem, és eldöntöttem, hogy a TOEFL-t fogom megcsinálni. Ami bár 2 évente elévül (és ezért majd otthon megcsinálom a Cambridge C level-t is), de mégis ez a legprofesszionálisabb, legtöbb helyen elismert academic level nyelvvizsga, ami itt az USA-ban ráadásul olcsóbb is, és havonta 3 vizsgaidőpont közül lehet választani. Én kilőttem magamnak egy március 14-ei időpontot, ami minden szempontból ideális, és pont beleesett a 8 hetes felkészülési ciklusba, amit javasoltak.

Még egy másik napom ráment arra, hogy lefórumoztam az összes elérhető felkészítő könyvet, kiszűrtem az 5-6 legjobbat, elmentem a könyvtárba és be is szereztem 1 guide könyvet (700 oldal), amiben sok leírás, útmutató, felkészülési tipp, teszt-kitöltési stratégia található, rengeteg mintafeladattal, 1 test könyvet (600 oldal), ami megszámlálhatatlan teljes, valós TOEFL teszttel van telepakolva, javítókulccsal, és egy szókincs-fejlesztő könyvet (300 oldal), ami összesen 450 szót épít bele az ember nyelvtudásába, mindenféle szinonima játékokkal és feladatokkal.

Amikor hazahoztam a könyveket először is kétségbeestem, hogy vajon vagyok-e ilyen szinten, aztán meg egy kicsit mérges lettem, mert ezt az egyet nagyon elrontottam. Nekem folyamatosan ezt kellett volna csinálni. Olvasni, nyelvkönyveket forgatni, tudatosan szókincset építeni. És nem tettem, amikor a könyvtár ingyenes, a szabadidőm tetemes mennyiségű, és ilyen elképesztően jól felépített könyvek állnak a rendelkezésemre. Hiába beszél az ember jól egy nyelvet, mindig van hova fejlődni. Mindig van mit erősíteni, csiszolni, foglalkozni vele. Szépen egész évben, 12 hónapon át kellett volna ezt csinálnom. Oké volt az a 2-2,5 hónap, amíg egyetemre jártam, és akkor meg kell hagyni sokat angoloztam, de össze nem hasonlítható a mértéke a dolognak azzal, amit az elmúlt 2 hétben csináltam. Pl. a szókincsfejlesztésből, napi 2 leckét csinálok, ami 30 szót jelent, abból általában szerencsére max. 10-12 szó szokott teljesen ismeretlen lenni, így heti 50-60 új szóról beszélünk. Abból mondjuk 40 meg is marad. Ha ezt nem 2 hónapra osztom el, hanem 12-re, egészen más irányt vett volna ez a dolog. Persze azóta megnyugodtam és látom, hogy hol állok, milyen szinten vagyok, és mennyire teljesíthető a kitűzött célom, de a folyamatos tanulást akkor is elrontottam. Na de most már ez van, a tanulság: attól, hogy az ember a tanult nyelv országában él, csak az nem elég, hogy ragad rád. Persze ragad rád, de nem mindegy, hogy mi, meg milyen gyorsan. Attól, hogy az ember ott él, még tanulni kell, foglalkozni vele, időt szánni rá. A nyelvtanulás sosincs kész. Ez a tanulság.

Ennek hatására kicsit módosítottam az időbeosztásomon. Jelentősen visszavettem a social media-ból (legyen szó facebook-ról, aktívan tartott, oldalas e-mailezésekről, akár napi 2 skype-randiról, blogolásról, otthoni hírek olvasgatásáról.) Ezek most huszadrangú dolgok, amik nem visznek előbbre. Jó ha vannak, csak most "I have other fish to fry", hogy ezzel a szép angol mondással éljek. Így új megvilágítást kapott a sarkvidéki időjárás, ami a házban maradásra kényszerít. Felállítottam egy napi 4 órás study plant, szókincs-építéssel, tesz-töltögetéssel, és angol nyelvű irodalom olvasgatással. Sok minden más vissza szorult, és kicsit felkapcsoltam a fokozatot. Az időm nagy részét tanulással töltöm újra (és megint élvezem:D), ezen kívül megmaradt a napi 1,5 óra edzés, naponta max. 1 skype, és még ami esetleg belefér. Így mondjuk eseménytelenül telnek a hétköznapok. A változatosságot az új szavak jelentik, illetve az, hogy aznap éppen kivel skype-olok, és melyik testrészre edzek. Annyira mozgalmas, hogy nem is értem, hogy repülhetett el így a január... :)

Mondjuk hétvégéken továbbra sem tudok megmaradni a házban (ahol még mindig üvölt a TV reggel 8-tól éjjel 1-ig), és hát nagyon nem is akarok. Ilyenkor azért szerencsére van élet, mindig összegyűlünk valamelyikünknél, és bár sok mindent nem lehet ebben az időben csinálni, mégis még mindig annyira jók a hétvégék. A hónapra jutott szülinapos Walker Bros-os brunch, sok-sok egymásnál töltött, filmezős délután, a Netflix újra felpörgött, rákaptunk a the Bachelor-ra (az a titok, hogy az amerikai TV show-k akármennyire is trágyák, ugyanúgy, mint a magyarok, mégis élvezhetőbbek:D Így eshet meg az, hogy itt nézem a the Voice-t, a The Bachelor-t, és még párat a gyerekekkel is, és nem bánom:D)

Az egyik hétvégén eljátszottunk a gondolattal, hogy bemegyünk Chicago-ba, és mondjuk múzeumozunk egyet, de megint leesett 10 centi hó, a vonatok is késnek, és a városban ugye kocsi nélkül nem olyan elviselhető az élet, úgyhogy némi erőltetett lelkesedés után rájöttünk, hogy senki sem vágyik rá igazán:D:D

Aztán volt még egy au pair szülinap, ami kivételesen jól sült el, egy nagyon kedves host családdal, akik megengedték a lányzónak, hogy a házban tartson egy brunch-ot, úgyhogy volt minden, ami kell, sokféle bagel, müzlik, gyümölcsök, cupcakeeees, kandalló, szülinapos party sapkák...:)

Aztán ráadásként végre meggyőztem a lányokat, hogy menjünk el laser tag-ezni, amihez még találtam is egy félárasított Groupon kupont :D Azt kell, hogy mondjam: a lasertag nagyon jóóóóóóó! :D Annyira izgalmas a sötétben a barikádok között rohangálni, lövöldözni, mint az 5 évesek, de közben mégis vérkomolyan venni az egészet, és kommandózni. Hát tiszta adrenalin meg ösztrogén bomba:D Arról már nem is beszélve, hogy sportnak is elmegy, mert a fél órás játék idő után mindenkiről ömlött a víz, mégis egyöntetűen megegyeztünk, hogy újra megyünk laser tag-ezni. Valószínűleg ebből is függőség lesz :D 

A laser tag amúgy is egy olyan dolog volt, amit még ki akartam próbálni itt kint. Még van egy pár ilyen, és egészen pontosan szűk 2-2,5 hónapom maradt, hogy végig menjek rajtuk.

Összességében azt mondom, hogy még mindig van mit csinálni, és még van pár dolog, ami vár rám ebben a rövidke időben itt. De egy bizonyos színtéren nálam betelt a pohár és elfogyott a türelmem.

Elfogyott a türelmem a gyerekek heti hülyeségeihez, a hangulatingadozásaikhoz, ahhoz, hogy túl sokat vannak itthon (majdnem minden hétre jut valami ünnep nap, szünet, snow day, akármi). Elértem a határt a tűrőképességemben, ahhoz, hogy disznóólban élnek, és ez nem zavarja őket (a takarításom, pedig 1 napot sem bír ki, hogy ne olyan legyen, mintha semmit nem csináltam volna), ahhoz, hogy mindig, de mindig hangzavar van, hogy a hétvégén 1 perc sincsen, amikor nem megy a TV, vagy üvölt valaki, elfogyott a türelmem a kutyához, és ahhoz, hogy nem a saját otthonomban vagyok, hogy olyan emberek között mászkálok, akiket nem szeretek. Meguntam a hideget, a nagykabátot (akármilyen csodálatos darabot is sikerült itt beszereznem :D), és hogy minden héten esik legalább a hó egyszer, ha nem kétszer.

De leginkább elfogyott a türelmem a nem haladáshoz, és ehhez az életszakaszhoz. Jó volt, szép volt, még mindig jó is, meg szép is valamennyire, de bennem feléledt a mehetnék, a tettvágy, a haladhatnék. Elkezdtem szőni az új terveimet, és már sokkal inkább szeretnék azoknak a megvalósításával foglalkozni, mint még 2 hónapot eltölteni ezzel a családdal, au pair-ként.

Aztán 1 héttel ezelőtt leadtam a flight request-emet, már meg is kaptam a visszaigazolást, hogy a kérelmem feldolgozás alatt áll, és valószínűleg pár héten belül a kezemben lesz a repjegyem is. Nagyon örülök annak, hogy készen állok arra, ami következik.

Nagyon rossz lehet, amikor az embernek úgy kell hazamenni, hogy élete legjobb időszakát éli, és ha nem kéne, soha nem menne haza. Annyi, de annyi au pair-től hallottam azt a választ, amikor a hosszabbításról beszéltünk, hogy "Hát én még maradok..otthon nem nagyon van semmi, nincsen munkám, nem tudom mi lesz velem/nincsen barátom/és egyéb hasonló indokok, a lényeg, hogy nincs miért haza sietnem". Oké, ez tény. De csak attól, mert az ember 1 évvel többet játszóterezik, attól 1 év múlva sem hiszem, hogy előrébb lesz. Hacsak ugye nem a pedagógiában vagy az USA-ban maradásban látja a jövőjét. Aztán ezek a lányok, amikor letelik a 2 év, és már nincs tovább maradás, kénytelenek hazamenni, és ugyanúgy fogalmuk sincs, hogy mi lesz. (Tisztelet a kivételnek, mert ismerek pár lányt, aki jól felépíti a dolgot:))

Ha nem tudnám, hogy hova tartok, mi lesz velem, akkor nem tudom hogy állnék ehhez az egészhez. Akkor sem hiszem, hogy itt maradnék. Akkor inkább elmennék óceánjárózni, vagy akármi más formában világot járni (amivel mondjuk több pénzt lehet keresni). De szerencsém van, mert már minden ki van találva, és van egy elég pontos képem a következő lépésről, van mi felé haladnom, van min dolgoznom. És emiatt napról napra egyre izgatottabb vagyok. Alig várom, hogy elkezdődjön az új szakasz. Szóval nagyon jó érzés úgy belevágni abba, ami következik, hogy készen állok rá. Nem köt le sem az, hogy még az elmúlt évet akarjam élni, sem az, hogy a jövőn aggódjak, és ez nagyon nagyon megnyugtató. 

Abban egyébként biztos vagyok, hogy még nagyon sokat fogok utazni, és hogy a jelek szerint túl sokáig egy helyben, egy munkában nehezebb megmaradni, mint gondoltam. Az embert, vagy legalábbis engem, az új kalandok, kihívások, a változatosság hajtják.

És most itt vagyok február elején, és elkezdődött a visszaszámlálás. Ez a maradék 2-2,5 hónap úgy fog elszállni, hogy észre sem veszem. Ami meghatároz jelenleg, hogy 100%-osan felkészüljek és teljesítsek a TOEFL-en, hogy kihozzam a maximumot a hátralévő időmből itt, kipróbáljam, amiket még kiakartam, elutazzak Washingtonba és Seattle-be, illetve, hogy alig várom április 15-ét, amikor véget ér ez a kaland, felszállok a repülőre, végre hazamegyek, végre időt töltök azokkal az emberekkel, helyekkel, elfoglaltságokkal, kajákkal, akiket/amiket a legjobban szeretek, aztán, pedig végre belevághatok az új fejezetbe :)